3p

Ismét izgulhatunk, pénteken ugyanis újabb hitelminősítő teszi közzé a véleményét a magyar gazdaságról. Az elemzők ugyan felminősítésre várnak, ám idén kétszer már csalódni kellett, hiszen sem az S&P, sem a Moody's nem javította a besorolásunkat.

A magyar adósság besorolás kapcsán mind a kormányzat, mind az elemzők fél éve folyamatosan a várható felminősítésről beszélnek, ám eddig ez nem következett be. A Moody's első időpontja március 4-én volt, ám ez a cég akkor nem vizsgálta Magyarország államadós-besorolását, sem annak - egyébként felminősítés lehetőségére utaló pozitív - kilátását, így nem is jelentett be módosításokat.

Ezt követően márciusban a Standard & Poor's (S&P) szakemberei sem tették Magyarországot befektetési kategóriába. Így mindhárom nagy minősítő cégnél továbbra is bóvli kategóriában állunk. Más kérdés, hogy a befektetési ajánlású alapszinttől csupán egy fokozattal marad le az ország minősítése. Ez azt jelenti, hogy az S&P és a Fitch "BB plusz", a Moody's "Ba1" besorolással tartja nyilván a hosszú lejáratú magyar szuverén devizaadósságot.

Ebben világelső a felcsúti foci

A Fitch pénteken publikálásra kerülő minősítés elé azért nézhetünk némi optimizmussal, mert az egy héttel korábbi csalódást keltő GDP számok talán még nem szerepelnek az elemzésükben. Azt is érvként hozzák fel néhányan, hogy korábban a Fitch volt az, amely először javította a magyar minősítésen.

Londoni elemzők szerint nem kizárt, hogy a cég már most visszaemeli a befektetési ajánlású kategóriába a magyar osztályzatokat, bár vannak olyan vélemények is a Cityben, amelyek szerint az ideinél magasabban kijelölt jövő évi államháztartási hiánycél miatt a Fitch halaszthatja a szuverén magyar besorolás javítását.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint bár többféle döntést hozhat a Fitch pénteken, a legvalószínűbb forgatókönyv szerint megint nem fogják javítani a magyar besorolást. Az elemző szerint, ha a Fitch valóban nem módosítja a besorolást abban több tényező játszhat szerepet. Egyrészt, a magyar gazdaság kiábrándító teljesítményt nyújtott az első negyedévben, év/év alapon a GDP mindössze 0,9 százalékkal növekedett a nyers adat szerint. Negyedéves összevetésben viszont - a szezonálisan és naptárhatással tisztított adatok szerint - 0,8 százalékkal csökkent a GDP.

A felminősítés esélyét csökkentheti az is, hogy az adóbevételek emelkedése, az állami kamatkiadások csökkenése mellett a költségvetés strukturális egyenlege nem javul. Az Európai Bizottság állásfoglalása szerint az idén GDP-arányosan 0,3, jövőre pedig 0,6 százalékos kiigazításra lenne szükség, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy az idei és a jövő évi költségvetésben a lazítás szerepet kap. A Fitch a felminősítés elleni indokként akár felhozhatja a magyar jegybank alapítványokon keresztüli kiadásait is, véli Németh Dávid.

Ha megint nem lépünk előre, akkor legközelebb a nyár folyamán lesz erre ismét esély. A Moody's idei felülvizsgálati menetrendjében Magyarország legközelebb július 8-án és november 4-én szerepel. Az S&P szeptember 16-án vizsgálja ismét hazánkat, míg a Fitch november 18-án veszi ismét napirendre a magyar államadós-osztályzatok felülvizsgálatát.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!