2p

A jövő évi államháztartási hiánycéllal kapcsolatos nézeteltérések miatt félbeszakadhatnak a román kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közötti tárgyalások - közölte pénteken a román Mediafax hírügynökség.

Az IMF és az Európai Bizottság küldöttsége jelenleg Bukarestben tartózkodik, ahol december 10-ig kellene tárgyalásokat folytatniuk a jövő évi román állami költségvetésről. A korábbi egyezség szerint a román államháztartási hiánycél a bruttó hazai össztermék (GDP) 1,4 százaléka 2015-ben, ehhez képest az IMF azt kérte, hogy a deficit ne legyen nagyobb 0,9 százaléknál.

Románia nemzetközi hitelezői azzal az érvvel támasztották alá kérésüket, hogy a továbbiakban nem abszolút értékben kellene meghatározni a hiányt, amelynek során csak a már megtörtént kifizetéseket vegyék figyelembe, hanem számoljanak a bizonyos törvényes kötelezettségek során vállalt, beütemezett kifizetésekkel is.

A nézeteltérést Darius Valcov költségvetésért felelős tárca nélküli román miniszter is megerősítette. Kijelentette, hogy a nemzetközi hitelezőknek ezt a kérését nem fogadja el a bukaresti kormány. Hozzátette: az ő megbízása arról szól, hogy a hiány 1,4 százalékos legyen, sőt, ha lehet, növeljék azt Románia uniós projektjeinek önrészét fedező kiadások érdekében.

Korábban olyan hírek láttak napvilágot, miszerint az államháztartási hiány a kiadások csökkentése nélkül elérheti GDP-arányosan a 2,1 százalékot, ezért a román kormány 0,7 százalékos deficitnövelést próbál kialkudni. Traian Basescu román államelnök csütörtökön este kijelentette: tudja, hogy a kormánynak nehézségei vannak a jövő évi állami költségvetéssel, de reményét fejezte ki, hogy a kabinet nem úgy talál megoldást, hogy felbontja az IMF-el kötött hitelmegállapodást.

A román kormány és az IMF képviselői között már nyáron voltak nézeteltérések. Akkor Bukarest a nemzetközi hitelezők jóváhagyása nélkül csökkentette 5 százalékkal a munkáltatói nyugdíjjárulékot. Emiatt az IMF az akkori felülvizsgálati látogatás lezárása nélkül távozott Romániából. Románia 2013-ban sorozatban a harmadik hitelszerződését kötötte az IMF szervezésében. A 2015-ben lejáró, 4 milliárd euró értékű hitelmegállapodás várhatóan az utolsó, mert a román kormány már korábban jelezte, nem akar újabb hitelszerződést.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!