2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Továbbra is tiltakoznak a sertéstartók a fordított áfa bevezetése ellen, amely véleményük szerint komoly finanszírozási problémát okozna az ágazatban és a kormány céljaival szemben éppen erősítené a feketegazdaságot.

Sákán Antalt, a Magyar Sertéstartók Szövetségének (MSSZ) elnökét azt követően kérdezte az MTI, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium szerdán közölte: a kormány keddi ülésén az élősertésre valamint a félsertésre vonatkozóan támogatta a fordított áfa bevezetésének kezdeményezését az Európai Bizottság felé. A VM pedig azt a feladatot vállalta magára, hogy fordított áfa bevezetése miatt a sertéstartóknál esetlegesen felmerülő átmeneti jellegű likviditási problémák kezelésére megoldást keres.

Sákán Antal szerint a fordított áfa alkalmazása komoly problémákat okoz a sertéstartók mellett a húsiparnak is, és a 27 százalék kivétele a veszteséges termelésből a sertéstartók halálát jelenti. Figyelembe véve, hogy a kiutalás előtt ellenőrzés is van, a sertéstartók öt hónapnál korábban nem jutnának hozzá az áfához - mutatott rá. Hozzátette: nem tudni, hogy az VM honnan tudna finanszírozni több milliárd forintnyi áfát. Úgy vélekedett, hogy a tervezett intézkedésnek feketegazdaságot erősítő hatása is van, miközben sok termelő tönkremenne.

A VM közleményében hangsúlyozta: a gabona-, olajos- és fehérjenövény szektorban bevezetett fordított áfa az első tapasztalatok alapján komoly tisztulást hoz a magyar mezőgazdaságban, javítja a tisztességes vállalkozások helyzetét és növeli az adóbevételeket. E tapasztalatok alapján a kormány megítélése szerint a fordított áfa érdemben segíthet a sertéságazatot sújtó feketegazdaság visszaszorításában is. Ezen túlmenően a hatóságok a hagyományos ellenőrzési eszközök fokozott használatával valamennyi áfacsalási mód ellen határozottan fellépnek.

Mivel a fordított áfa bevezetéséhez az Európai Unió jóváhagyása szükséges, a kormány ezt az adózási mechanizmust a jóváhagyás után kívánja bevezetni. A döntés a VM közleménye szerint része annak a sertéságazatot érintő kormányzati döntéssorozatnak, amely hosszú távú stratégiai intézkedések elfogadásával, és a takarmánypiaci helyzet miatt rövid távú intézkedéscsomag megvalósításával talpra kívánja állítani az elmúlt évtizedben nehéz helyzetbe került szektort.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!