2p

Simor András szerint a magyar forint árfolyama az elmúlt négy évben végig a 245-255 forint/euró sávban mozgott, eltekintve a sávmódosítás időszakától, illetve tavalyi bizalmi válságtól, miközben a zloty, a cseh és szlovák korona, illetve a régió más valutái sokkal jobban erősödtek.

Simor András az Info Rádió "Aréna" című műsorában úgy vélte, hogy az elmúlt négy évben a haza fizetőeszköz viszonylag stabil volt, néhány időszakot kivéve a 245-255-ös sávban mozgott. A jegybank vezetője úgy vélte, összehasonlítva a régió más valutáival, melyek jelentősen erősödtek ez idő alatt, a forint árfolyama nem tekinthető túl magasnak.

A jegybankelnök szerint a forint intervenciós sávjának eltörlése nem várható, mert a kérdésben eltér az MNB és a kormány álláspontja, a döntést ebben a kérdésben a kormánnyal közösen kell meghoznia a jegybanknak. A kabinet néhány tagja attól fél, hogy az intervenciós sáv eltörlésével a forint árfolyama tovább erősödne, ami kedvezőtlen lenne a magyarországi exportőröknek.

Figyelni kell a költségvetésre

Az MNB elnöke szerint a 2007-es, illetve a 2008-as költségvetés jó úton halad, sőt az államháztartásban a számok várhatóan jobban alakulnak ezeket az éveket tekintve, mint amit az előrejelzések mutatnak. Kiemelte: "a 2009-es, a 2010-es költségvetéssel kapcsolatban azonban kérdéseink vannak. Nem aggódunk, de felhívjuk a figyelmet arra, hogy ez a két év, választási év, először is uniós választások, majd magyarországi parlamenti választások lesznek". Hangsúlyozta: félő, hogy az államháztartás fellazul a választások miatt.

Infrastruktúrára és agyakra menjen az uniós pénz

Simor András felhívta a figyelmet arra, hogy megítélése szerint kedvezőbb lenne, ha a következő években bejövő uniós források többségét nem a vállalkozások kapnák, hanem humán erőforrásainak fejlesztésére, illetve az ország általános infrastrukturális beruházásaira fordítaná a kormányzat.

Kedvezőnek ítélte meg azt, hogy az országban a közeljövőben várhatóan elfogadják a közpénzügyi törvényt. Így valószínűleg az Országgyűlés égisze alatt egy olyan költségvetési hivatal jöhet létre, amely hosszabb távon őrködik azon, hogy az államadósság ne emelkedjék, illetve, hogy a költségvetés "kordában" maradjon - fejtette ki Simor András.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!