2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Alapvetően összeállt a Görögországnak három évre szóló 86 milliárd eurós hitelmegállapodás, már csak néhány technikai jellegű apróság hiányzik - jelentette be a görög pénzügyminiszter kedd reggel.

Evklídisz Cakalotosz a csaknem 23 órás monstre tárgyalás után azt mondta, hogy fölszállt a fehér füst, már csak néhány apró technikai kérdésben kell egyeztetni. A miniszter nem tárta fel, hogy még mi hiányzik a végleges megállapodáshoz.

Eközben a görög állami televízió már azt közölte, hogy a következő napokban, várhatóan már csütörtökön a görög parlament elé kerül jóváhagyásra a megállapodás szövege. A parlament két fejezetből álló törvényről dönthet, az egyik a hitelmegállapodásról szóló tervezet, a másik pedig azokat a feltételeket sorolja fel, amelyeket a kormánynak kell teljesítenie a segélyért cserébe.  

Amennyiben az athéni parlament csütörtökig dönt, pénteken kerül sor az euróövezet pénzügyminisztereinek ülésére, vagy videokonferenciájára, ahol jóváhagyják a harmadik segélycsomagot. Azt már hajnalban bejelentették, hogy egyezség született a görög államháztartás 2016-os és 2017-es célszámairól a görög kormány és hitelezői, az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között.

Görögországnak a hazai össztermék (GDP) 0,5 százalékát elérő elsődleges - vagyis az adósságszolgálat nélkül számított - többletet kell elérnie 2016-ban, a rá következő évben pedig 1,75 százalékot. Idén legfeljebb 0,25 százalékos deficittel zárhat a görög államháztartás.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!