2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Eddig is emelkedett a hús ára, de várhatóan további drágulás következik majd az idei aszály miatt - mondta Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Terméktanács titkára az InfoRádiónak. Egy kilogramm karaj év végén több mint 1800 forintba kerülhet.

A takarmányköltségek drágulása miatt emelkedett a hús ára, ugyanis az előállításban a legnagyobb részt ezek a költségek jelentik - mondta az InfoRádiónak a Vágóállat és Hús Terméktanács titkára. Menczel Lászlóné kiemelte: az áremelkedés már megkezdődött, mivel sok helyen már elfogyott a tavaly még olcsóbban vásárolt takarmány.

Az élő állat előállítási költsége 20-25 százalékkal lett drágább, ezt a termelők továbbhárítják a feldolgozók felé, akik szintén érvényesítik átadási áraikban, így aztán a vásárlóknak is többet kell fizetni a húsért. A titkár példaként említette, hogy év elején egy kilogramm karajért 1300 forintot kellett fizetni, most már 1600 forintra drágult ez a termék, de az év végére további 15 százalékos áremelkedés várható. A szakember várakozásai szerint a takarmányárak nem csökkennek, így a hús sem lehet olcsóbb.

Abban a szakemberek és a kiskereskedők is egyetértettek, hogy az aszály miatti termeléscsökkenés hatása az árakban a téli hónapokban fog jelentkezni.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!