3p

Megállapodtak az Európai Unió tagállamainak pénzügyminiszterei keddi brüsszeli találkozójukon az uniós áfarendszer részleges módosításában, így utolsó elemként az elektronikus szolgáltatásokra vonatkozó áfaszabályokban - jelentette be Kovács László adópolitikai és vámuniós biztos, valamint Veres János pénzügyminiszter.

Az egyebek között az internetes szolgáltatásokkal kapcsolatban elfogadott, úgynevezett adócsomag más szabályok mellett az adóztatás helyszínének meghatározását foglalta magában - ez a kérdés osztotta meg évek óta a tagországokat. Az Európai Bizottság és a tagországok túlnyomó többsége azt szerette volna, ha az adózás helye a termék fogyasztásának helyszíne lenne, míg egyetlen ellenzőként a számos szolgáltató cégnek otthont adó - összjövedelmének egy százalékát ebből szerző - Luxemburg a szolgáltatásnyújtás helyszínén adóztatott volna. A kialakult konszenzus keretében 2015-től a többségi akaratnak megfelelően alakul az adóztatás, de Luxemburgban még onnan kezdve is csak fokozatosan, 2019-re épül le teljesen a rendszer.

Kovács László az MTI-nek nyilatkozva nagy sikernek nevezte a megállapodást. Veres János sajtótájékoztatóján elmondta, hogy felszólalásában arra helyezte a hangsúlyt: olyan megoldást nem tud elfogadni, amely tartósan meghagyott volna bizonyos áfahányadot Luxemburgnak, mert az más szolgáltatások esetére is precedenst teremthetett volna.

Tárgyalták a miniszterek azt a kérdést is, hogy maradhatnak-e az idén, illetve a jövő év végén megszüntetendő - még a csatlakozási szerződésben szereplő - kedvezményes áfakulcsok Csehországban, Cipruson, Máltán, Lengyelországban és Szlovéniában bizonyos termékekre (köztük építési munkálatokra, gyógyszerekre, könyvekre, éttermi szolgáltatásokra, gasztronómiai termékekre).

Megállapodtak abban, hogy a brüsszeli bizottság jövő nyáron szélesebb nézőpontú javaslatot terjeszt elő a kedvezményes áfakulcsok kérdéséről. Kovács László azonban jelezte, hogy a testület 6 hónap alatt olyan átfogó javaslatot nem tud kidolgozni, amely minden egyes tételre kiterjed, csupán a legfontosabbak és legsürgősebbek áttekintéséről lehet szó.

A biztos szerint szükséges rendezni például a nagy munkaigényes szolgáltatások csökkentett áfakulcsát (amelyet csak 2010-ig rendeztek) vagy az éttermi szolgáltatások kulcsát, ahol tizenegy ország használ csökkentett rátát, de más államok is szeretnének. Később Brüsszel valószínűleg egy másik javaslatot is beterjeszt a maradék termékkörben.

Ahhoz viszont, hogy a jövő nyáron ismertetendő javaslatot nyugodt körülmények között meg lehessen vitatni, a miniszterek szükségesnek látták, hogy az említett, az új EU-tagállamoknak járó kedvezmények közül azokat, amelyek az említett termékekre vonatkoznak, hosszabbítsák meg. Különben olyan helyzet alakulhatott volna ki, hogy előbb vissza kell térniük az átlagos kulcsra, majd újra a kedvezményes kulcsra - fejtette ki Kovács László.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!