A tanácskozást követő sajtótájékoztatón Horvát Jácint, a régiós fejlesztési ügynökség igazgatója elmondta: a tanács javaslati jogával élve öt Vas megyei útfelújítási tervet juttat a kormány elé. A javaslat szerint a szombathelyi Zanati út, a Vashosszúfalu és Kád közötti szakasz, a zalai megyehatártól Mikosszéplak, illetve Csehimindszent felé vezető út, a Kemenesszentmárton és Celldömölk közötti összekötő út, valamint Gór bekötőútjának felújítását javasolja támogatni a tanács.
A régiós fejlesztési tanács döntött arról is, hogy 200 millió forintos forrást csoportosítanak át a kisvárosok központjainak fejlesztésére szolgáló keretből. A pénzből öt, eddig tartaléklistán lévő pályázat megvalósítását hozták előre, így Kapuvár, Körmend, Sárvár, Répcelak és Vasvár fejlesztései indulhatnak el.
A tanács döntése alapján meghatározták a később kiírandó innovációs pályázatok területeit. A várhatóan 400-500 millió forintos keretből elsősorban kutatás-fejlesztési projektekre, egyetemi infrastruktúra fejlesztésére és innovációs szolgáltatások fejlesztésére hirdetnek majd pályázatokat.
Balogh József (MSZP), a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke a tájékoztatón közölte: az alsórendű utak felújításainak korábbi tapasztalatai alapján - a műszaki tervezési hiányosságok miatt - újragondolták a három megyére jutó felújítási keretösszegeket. A 2009-2010-re rendelkezésre álló forrásokból Győr-Moson-Sopron 2,3 milliárd, Vas 1,6 milliárd, Zala pedig 1,8 milliárd forintot használhat fel úgy, hogy a már korábban rangsorolt megyei útfelújítási ütemek nem változtathatók meg.
A tanács elnöke kitért arra is, hogy a kormányváltás előtti döntési moratóriumot betartva a régiós tanács sem hoz április 1-je után nagyobb jelentőségű pályázati döntéseket. Azt azonban szükségesnek tartják, hogy a már aláírt szerződések esetleges korrekciói miatt a fejlesztési tanács továbbra is rendszeresen ülésezzen - fogalmazott a tanács elnöke.
MTI/Menedzsment Fórum