3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Nem változtatott az alapkamat 0-0,25 százalékos szintjén a Federal Reserve (Fed) monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC). A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.

Kisebb módosítással élt viszont a Fed közleményének nyelvezetében. A korábbi megfogalmazás szerint a Fed az alacsonykamat-politika folytatása mellett kötelezte el magát "huzamosabb ideig". A mostani szóhasználat szerint viszont már csak "türelmes" lesz a kamatemelés megkezdésével.

Janet Yellen, a Fed elnöke a kamatdöntő ülés után tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a nyelvezet változása nem jelenti azt, hogy változott monetáris politikájuk. A gazdasági körülmények alakulása miatt szükségesnek látták, hogy módosítsanak a szövegezésen, és a Fed kötvényvásárlási programjának befejezése is ezt indokolta, mert az új helyzetet teremtett.

A Fed elnöke szerint szeretnék elérni, hogy a szóhasználatuk jobban tükrözze a jelenlegi gazdasági körülményeket. Janet Yellen szerint összességében valószínűtlen, hogy "a következő néhány ülésen" emelnék az alapkamatot.

A piaci elemzők szerint érdekes lépést tett a Fed, hiszen változtatott korábbi szavain, de a régi megfogalmazást is sikerült visszacsempészni a szövegbe. Néhányan azt olvasták ki a Fed közleményéből, hogy erősebbnek látják az amerikai gazdaságot, mint korábban, de továbbra is valamikor 2015-ben lehet az első kamatemelés.

A New York-i tőzsdén a kamatdöntő ülés után közel 0,5 százalékkal megugrottak az indexek, de ahogy egyre több részlet derült ki, enyhült az optimizmus. A mostani változás összességében csak pár hónapos késleltetését jelentheti a kamatemelési ciklus kezdetének - vélik piaci szereplők.

A Fed újból elismételte, hogy a kamatemelési ciklus kezdetének időpontja a konkrét gazdasági helyzettől függ, ha jól teljesít a gazdaság hamarabb jöhet a monetáris politika szigorítása, ha rosszul, akkor csak később.

A Fed szerint a munkaerőpiac helyzete tovább javult, új munkahelyek jöttek létre, a munkanélküliség pedig csökkent. 2014 végén 5,8 százalék, 2015 végén 5,2-5,3 százalék lehet a munkanélküliség. A gazdasági aktivitás mérsékelt ütemben növekszik, akárcsak a háztartások kiadásai, és javult a vállalatok beruházási hajlandósága, de még mindig gyenge az ingatlanpiac aktivitása.

Az infláció továbbra is a Fed 2 százalékos célszáma alatt van, részben az energiaárak csökkenése miatt, ezért az inflációs helyzet alakulását továbbra is figyelemmel kísérik. 2014 végén 1,3 százalékos, 2015-ben 1-1,6 százalékos inflációra lehet számítani.

Az FOMC-n belül kezdenek megmutatkozni az első komolyabb törésvonalak. A nyílpiaci bizottság 7-3 arányban hozta meg döntését, utoljára 2011-ben volt ennyi ellenszavazat egy határozatnál. A Fed teljes vezetőségéből 15-en számítanak arra, hogy 2015-ben lesz az első kamatemelés, ketten viszont 2016-ra teszik ezt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!