3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az orosz Gazprom ki akar lépni az orosz-ukrán gázszállításokban korábban közvetítőként résztvevő, s külön e célra alapított RosUkrEnergo társaságból, amelynek 50 százalékos tulajdonosa.

A Vedomosztyi című lap a RosUkrEnergo másik felének legnagyobb részét birtokló Dmitrij Firtas ukrán üzletemberhez közelálló forrásokra hivatkozva csütörtökön azt írta, hogy a héten Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója már találkozott is Firtassal a kérdés megvitatására. A lap szerint azonban a vagyon megosztása aligha hajtható végre mindaddig, amíg nem rendeződik a RosUkrEnergo ukrajnai tárolókban maradt 11 milliárd köbméter földgázának ügye. A követelésről kedden döntött a stockholmi kereskedelmi kamara választott bírósága, s ennek értelmében az ukrán Naftogaznak vissza kell szolgáltatnia a gázt - s nem pénzbeli ellenértékét -, sőt a bírságot is 1,1 milliárd köbméter gázzal kell teljesítenie. 

Egy Firtashoz közelálló üzletember azt mondta a lapnak, hogy a tervek szerint a Gazpromexport összesen 4 milliárd dollár értékben visszavásárolja ezt a gázt a RosUkrEnergótól, amely ebből kifizeti a Naftogazzal szemben fennálló 1,7 milliárd dolláros adósságát, amelynek fejében az ukrán konszern a sajátjának minősítette a gázt. Ezt követően adhatja el a Gazprom a társaságban tartott részét Firtasnak. A Vedomosztyi azonban hiába igyekezett megerősíttetni ezt a tervet. A lap rámutatott: szakértők nem vállalkoznak a RosUkrEnergo vagyonának felbecsülésére, de többek szerint az összesen 12,1 milliárd köbméter földgáz a társaság gyakorlatilag egyetlen vagyontárgya, s e nélkül, továbbá az exportszerződések nélkül a Gazprom részének úgyszólván nincs értéke. Különböző források arra hívták fel a figyelmet, hogy a RosUkrEnergo  több ukrajnai megyei gázellátóban résztulajdonos, s ezek a tulajdonrészek is alku tárgyát képezhetik. A Gazprom vélhetően érdekelt ezek megszerzésében, ugyanis régen törekszik arra, hogy az európai, s ezen belül az ukrajnai végfelhasználóknak adjon el földgázt.

A Vedomosztyi szerint a Gazprom akkor sem veszít az üzleten, ha semmit nem kap tulajdonrészéért, hiszen a RosUkrEnergo részvényeinek 50 százalékát 2005-ben 2,3 millió euróért vette meg. Tavaly januárig - amikor az európai szállítások kiesésével járó orosz-ukrán gázháborút új szerződés zárta le, Julija Timosenko akkori kormányfő kérésére kiesett a közvetítő, amely a korábbi dokumentumba Timosenko fő ellenfele, Viktor Juscsenko elnök javaslatára került be - több mint kétmilliárd dollár osztalékot fizetett ki, amely összeg egyébként teljes egészében a Gazpromé lehetett volna. Végül a lap emlékeztetett rá, hogy Ukrajna nem siet a gáz visszaszolgáltatásával, s Kijev jelezte, hogy vizsgálja a stockholmi döntés elleni fellebbezés lehetőségét. Az Ukrajnába exportált orosz gáz szállításában több mint 15 éve mindig szerepeltek közvetítők, akiket a Vedomosztyi kiválasztottaknak nevezett. Elsőként 1994-ben Igor Bakaj Reszpublika nevű cége közvetített, két évvel később a helyét az Itera foglalta el, amely 2003-ban a magyar Eural TG-nek adta át a helyét, s a RosUkrEnergo 2005 óta szállítja a Közép-Ázsiából érkező gázt Ukrajnának.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!