4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A jelenlegi negyedévben valószínűleg véget ért a brit recesszió, de belátható ideig igen vérszegény növekedésre lehet csak számítani, és a brit államháztartási hiány a következő két pénzügyi évben meghaladja a hazai össztermék (GDP) 12 százalékát - áll a Brit Iparszövetség (CBI) szerdán nyilvánosságra hozott új előrejelzésében.

A brit ipari szektor legnagyobb érdekképviseleti szervezetének prognózisa szerint a brit gazdaság összkibocsátása a harmadik negyedévben 0,3 százalékkal növekszik az előző három hónapról, a negyedik negyedévben pedig már 0,4 százalékos negyedéves növekedés várható.

A CBI szakértői úgy vélik azonban, hogy az idei utolsó három havi gyorsulást elsősorban az előrehozott vásárlások hajtják majd, tekintettel a januári áfaemelésre. A brit kormány, válaszul a recesszióra, tavaly december 1-jével 2,5 százalékpontos áfacsökkentést léptetett életbe. Ezzel a brit forgalmi adó az EU által engedélyezett alapszintre, 15 százalékra süllyedt, januártól azonban visszaáll az eredeti, 17,5 százalékos áfa.

A CBI szerdai prognózisa szerint ezután ismét rendkívül gyenge növekedési ütemek várhatók. Az iparszövetség azzal számol, hogy 2010 első negyedében csak 0,1 százalékos lesz a negyedéves összevetésben számolt brit GDP-növekedés, és a második negyedévben sem haladja meg a 0,3 százalékot. A szervezet 2010 egészére is mindössze 0,9 százalékos növekedést valószínűsít a brit gazdaságban az idei naptári évre becsült 4,3 százalékos visszaesés után. A CBI becslése szerint a brit hazai össztermék-érték a recesszió öt negyedéve alatt összesen 5,5 százalékkal esett.

Az iparszövetség az elemzésben "igen rossznak" minősítette a brit közfinanszírozás állapotát. A CBI előrejelzése az, hogy a brit államháztartás nettó hiteligénye a 2009-2010-es pénzügyi évben 176,2 milliárd font, 2010-2011-ben 181,8 milliárd font lesz; ez mindkét évben egyaránt 12,6 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánynak felelne meg.

Nagy-Britannia államháztartási deficitje az idei pénzügyi évben a költségvetésbe beállított előrejelzés szerint 175 milliárd font (54 ezer milliárd forint) lesz, ami a hazai össztermék becsült értékének 12,4 százalékát tenné ki. Ez az arány is a modern brit gazdaságtörténet eddigi legnagyobb központi deficitje lenne.

A múlt héten kiadott legfrissebb statisztikai adatok szerint azonban csak augusztusban 16,1 milliárd fontos havi rekordhiánnyal zárt a brit államháztartás, és független londoni elemzők a költségvetésben szereplő egész évi hiányprognózist is túl derűlátónak tartják, a recesszió okozta meredek adóbevétel-kiesések és a hatalmas gazdaságélénkítő kiadások miatt.

A Centre for Economics and Business Research (CEBR) nevű vezető londoni gazdaságelemző cég legújabb előrejelzése szerint a jelenlegi pénzügyi évben a hivatalosan előirányzottnál legalább tízmilliárd fonttal nagyobb lesz a deficit, de vannak olyan becslések, amelyek szerint idén 50 milliárd fontos hiánytúllépés is lehetséges.

A Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő nemrég - hatalmas globális piaci visszhangot kiváltó lépéssel - stabilról leminősítés lehetőségére utaló negatívra változtatta Nagy-Britannia lehető legjobb, "AAA" szintű szuverén adóskockázati besorolásának kilátását, arra a véleményére hivatkozva, hogy a mostani költségvetési folyamatok mellett a brit nettó államadósság középtávon elérheti a GDP-érték 100 százalékát.

A brit osztályzati kilátás rontása komoly megrettenést okozott a piacon. Felmerült ugyanis annak a rémképe, hogy ha Nagy-Britannia elveszítheti "AAA" besorolását, akkor a hasonló költségvetési és államadósság-gondokkal küszködő Egyesült Államok ugyanilyen szintű adósosztályzata sincs biztonságban, márpedig az amerikai "AAA" a piaci kockázatmegítélés globális alapmércéje. A nemzetközi hitelminősítők mindazonáltal már jelezték, hogy az Egyesült Államok leminősítése nincs napirenden.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!