2p

Görögország nem kért senkitől, így az Európai Unió országaitól sem pénzügyi támogatást. A gondjait maga oldja meg - jelentette ki a görög pénzügyminiszter pénteken.

Jeórjiosz Papakonsztantinu a davosi Világgazdasági Fórumon hangsúlyozta, Görögország nem kért és nem is vár senkitől támogatást, és azt sem, hogy megmentésére tervet dolgozzon ki.

Görögország a napokban először azt cáfolta, hogy 25 milliárd euró értékben Kínának történő államkötvény eladással bízta volna meg a Goldman Sachsot. Később felröppent a hír, hogy Németország és Franciaország tervez pénzügyi támogatást nyújtani Görögországnak, amit cáfolt a két hírbe hozott ország.  

Pénteken ugyanakkor a Financial Times magas rangú EU-forrásokat idézve arról számolt be, hogy utolsó mentsvárként az Európai Bizottságtól és az eurózóna kormányaitól kaphat segítséget Görögország.

Görögországban tavaly elszabadult az államháztartási hiány, ami a bruttó hazai termék (GDP) 12,7 százaléka volt. Az EU-hoz eljutatott görög tervek szerint az államháztartási hiányt idén 8,7 százalékra, 2011-ben 5,6 százalékra, 2012-ben 2,8 százalékra, 2013-ben 2 százalékra szorítják le. Ennek érdekében a kormány egyebek között visszafogja az állami szektornak nyújtandó támogatásokat, csökkenti az állami alkalmazottak bérét és lépéseket tesz az adók hatékonyabb behajtására.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!