Már a főemlősök között is előfordul. Egyes majomfélék – látszólag ok nélkül - kiközösítik társukat, anélkül, hogy az zsákmányszerzésüket vagy a kicsinyeiket veszélyeztetné… Mintha emberek lennének… Mindez tehát az agyi fejlettség fokmérője lenne?
Másnak lenni bűn
Az állatvilágban többnyire a más faj, szín, illategyüttes állhat a kiközösítés és bántalmazások mögött, amely a fajfenntartás és a túlélés ösztönének tudható be. Sok anyaállat már nem gondozza kicsinyét, ha megérintette azt az ember – a szokatlan szag bizalmatlanságot szül, veszélyt sejtet… Arra is talált példát Konrad Lorenz, a világ egyik leghíresebb etológusa, hogy már a csókák is sokszor kipécézik egy-egy társukat és nem tűrik meg maguk között.
De mindez miért létezik az emberek között, a XXI. században?
A mobbing – szakmai meghatározás szerint – gyakran ismétlődő pszichológiai terrort takar. Legalább egyszer egy héten és legalább fél éven keresztül kell tartania, tehát nem egyszeri, szeszélyes cselekedet – állítják a szakemberek –, hanem azok sorozata egy egyén vagy egy közösség részéről.
Súlyosabb esetben mindez az „áldozatok” körében mentális vagy fizikális kórtani jelenségekhez vezethet. Legtöbbször valamilyen „másság” áll a kötözködések mögött, ez lehet eltérő frizura, más korosztály, eltérő társadalmi helyzet, bőrszín, életnívó, tudásanyag, intelligenciaszint, politikai meggyőződés, de olykor ennyi sem kell hozzá, ürügyet mindig lehet találni.
A kiközösítés már az óvodában kezdődik
Dr. Heinz Leymann pszichológus nevéhez fűződik a mobbing meghatározása és problémaként való elkülönítése. Miből állnak a jellegzetes cselekedetek? Állítólag 45 féle tipikus aktivitás létezik, bár a számuk végtelen.
A jelenség már gyerekkorban kialakulhat – az óvodások körében is! Mindig van egy hangadó, akinek a többi engedelmeskedik és a legmorbidabb parancsokat is teljesítteti a többiekkel, azokkal is, akik azt nehezen bírják.
Később az osztálytársak lesznek azok, akik gyakran bántalmazzák valamelyik diáktársukat. A gyerekek nagyon kegyetlenek tudnak lenni, ugyanis még őszinték, nincsenek erkölcsi gátlásaik. Olykor az öngyilkosságba kergetik a társukat, vagy megalázó tortúráknak vetik alá. Sokszor évekig tart a gyötrés, amiről a gyerek nem mer beszámolni az osztályfőnöknek, mert akkor megverik.
De otthon sem nagyon akaródzik róla beszélni – főleg, ha fiúról van szó –, mert megkaphatja (főleg az apától) azt a macsó választ, hogy fiam, védd meg magad! Az a gyerek, akit kiskorában lelkileg bántalmaztak, a munkahelyén, az élet más területén is sérülékenyebb lesz és a karrierben elmaradhat.
Ebben erős a „gyengébb” nem
Furcsa, de elsősorban ott alakul ki szurka-piszka, ahol sok nő dolgozik együtt. Ezért is bólintanak rá a gyengébb nem tagjai, hogy a főnök legyen férfi – ezzel mintegy semlegesítik a maguk számára őt, hogy kisded játékaikat tovább folytathassák.
A férfiak kevésbé érzékenyek e jelenségre, olykor el sem hiszik, hogy valami kegyetlen játszma zajlik a hátuk mögött, nem fordítanak arra gondot, hogy törődjenek vele, esetleg hisztériának, klimaxnak, netán pre-menstruációs szindrómának tekintik. Vagy megadóan belemennek a kiközösítő játékba, de valójában nem érdekli őket.
Bizonyítani mindezt nehéz, hiszen szemtől szemben senki nem fogja bevallani, hogy irigy vagy féltékeny a másikra, sőt azt sem, hogy ellenszenvet érez iránta.
Csekély a menekülési esély
Valójában infantilis magatartásnak vélhetnénk mindezt, ha a következmények nem lennének beláthatatlanok. Itt nemcsak pénzről, nyugalomról, boldogtalanságról van szó, az áldozat karrierje, családi élete tönkremehet.
Képzeljük csak el: valaki évekig küzd egy állásért, ami azért is lenne szerencsés a számára, mert a munkahelye percekre található a lakásától vagy a gyerek óvodájától. Ha ott kell hagynia a munkáját, a család egész életét át kell szerveznie. Mindez depresszióval, plusz anyagi áldozattal, az otthoni hangulatot rontó-gyötrő veszekedésekkel járhat.
Léteznek olyan foglalkozások, szakmák, hivatások, ahol gyakorlatilag az előrelépést nálunk egyetlen cég, intézmény, tudományos szervezet, hivatal, minisztérium jelenti – hiszen kis ország vagyunk.
Az USA-ban például elköltözöl egy másik államba – itt ugyan hová? Nincs választási lehetőség, a hazai mobilitás gyenge, köt a tetemes hitellel terhelt házad, vagy az, hogy a gyerek a közeli iskolába már sikerrel felvételizett… Egy kisvárosban egy gimnázium vagy kórház működik – jó esetben – és te a településhez vagy kötve, mert ott élnek mondjuk az ápolásra szoruló szüleid.
Nem racionális, hanem érzelmi, hatalmi oka van
Az ellenségeskedésnek többnyire nincs racionális oka. Sokkal inkább érzelmi jellegű; irigység, féltékenység, ellenszenv következményeként alakul ki. Hogy mire lehet valaki irigy vagy féltékeny? Bármire. Lehet, hogy a külsőd az oka, vagy éppen a családi életed szúr szemet. Ha boldog házasságban élsz és a többiek nem, azért, ha te vagy szingli és ők élnek párkapcsolatban – akármilyenben – azért. De rejtőzhet e mögött egy szép ruha, egy drága táska, vagy egy hivatalos külföldi út is, amelynek te gyanútlanul örülsz, míg mások bosszút forralnak.
Ha a főnök a többieket is ellened hergeli, akkor elvesztél. A legrosszabb fajtája ennek, ha a vezető szeszélyes és kiszámíthatatlan: egyik nap nagyon kedves, a másik nap undok. Ez akár egy napon belül is változhat. Aki éppen nincs a „halálsoron”, az legfeljebb vigasztalni tud: „tudod milyen, majd abbahagyja.”
Az irigység nem válogat
Iskolákban, irodákban, kórházakban, üzletekben – mindenütt előfordul a mobbing. Az irigység, a rosszindulat nem válogat. Optimista szakemberek szerint a jelenség felismerése, illetve a helyzet enyhítése az emberierőforrás-menedzsment feladata. Lenne – ha más dolga nem volna a HR-vezetőnek, de mostanság különösen van.
Egy nemzetközi tapasztalat szerint a hierarchiamentes, nyitott struktúrákban szinte alig ismert a jelenség. De hol létezik Magyarországon ilyen szervezet?
Napjainkban számos személyzeti tanácsadással foglalkozó cég van jelen a piacon, amelyek a klasszikus „fejvadász” szerepen túl konfliktus-megoldási ötletekkel és humánstratégiai tanácsokkal állnak az ügyfeleik rendelkezésére. Ez lenne a másik „menekülési útvonal”, bár nem olcsó mulatság. Annál is inkább meg kell(ene) oldani az efféle konfliktusokat, mert ez a munka termelékenységét befolyásoló tényező lehet, és így anyagi kárt okoz. Mindez azonban nem érdekli a mobbing gyakorlóit.
Közben a gyakori és a hosszú időtartamú ellenséges környezet komoly mentális, pszichoszomatikus és szociális problémákhoz vezethet. Stressz, szomorúság, tehetetlenség, depresszió, gyakori sírás ennek a jelei. Az áldozat sokszor betegállományba vonul.
Nyugdíj vagy betegállomány?
A svédek foglalkoztak az elsők között ezzel a témával és számos kutatást végeztek. Ennek egyik célja az volt, hogy megállapítsák azt az intenzitásküszöböt, amely már mentális vagy pszichoszomatikus betegséghez vezet. Ez persze egyéni érzékenység kérdése.
A legtöbb pszichológus és szociológus ott is arra a következtetésre jutott, hogy a probléma megoldása az emberierőforrás-menedzsment feladata. Ezzel azonban a legtöbb HR-szekciónak nincs ideje, türelme, kedve foglalkozni – egyéni konfliktusként próbálják kezelni és jelentéktelenné minősítik.
A kutatók szerint a munkavállalók közül minden negyedik ember – a rossz pszichikai környezet miatt megbetegedve – kérte az idő előtti nyugdíjazását. A problémakör olyan mértéket öltött, hogy a kormány kasszájában is komoly hiányok léptek fel, egyrészt a betegszabadságok, másrészt a rossz teljesítmények miatt.
Sajnos, nálunk az emberek még akkor sem akarnak betegállományba menni, ha más komoly betegségük van, sőt, a magyarok nagy része a lelki bajok, betegségek jelentőségét minimalizálja. Svédországban viszont, ha egy alkalmazott egy hónapnál hosszabb ideig, vagy egy évben meghatározhatóan sok alkalommal kér betegszabadságot, a rehabilitáció költségeit teljes mértékben a munkáltatóra hárítják… Így már bizonyára másképpen áll hozzá a problémához a HR igazgatóság is.
Külföldi tanulmányok szerint a mobbing áldozatai ritkán 40 év alattiak, ami azért is érthető, mert a fiatalok kevésbé érzékenyek, el vannak foglalva a családalapítással, és erősebbek lelkileg, jobban vissza tudnak vágni. Az idősebbek viszont másutt nehezen kapnak munkát…
A tévés valóságshow-k valójában erről szólnak
Amióta itthon megszűnt a munkakötelezettség, azaz a rendszerváltás óta, megjelent a valós (nem rejtett) munkanélküliség, a kenyérharc élesedett. Az 50. életévét betöltött korosztály elhelyezkedési lehetőségei szinte reménytelenek. A mobbing, mint jelenség, még károsabb lehet tehát.
Az egyik szakember érdekes összefüggésre hívja fel a figyelmet: a kereskedelmi televíziókban egyre többször találkozhatunk olyan játékokkal, amelyekben cél a közösség szétverése, az egyik szereplő szándékos lejáratása, sőt nyilvános megalázása, kigolyózása. Vajon ezeket nézve – már aki bírja követni ezeket a rémséges „műsorokat” – a felnőtt emberek empátiája, igazságérzete még inkább elkopik?
