3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A hazai elemzők szerint idén is emelkednek majd a fizetések, de a tavalyinál már mérsékeltebb ütemben.

A tavalyinál mérsékeltebb ütemben ugyan, de idén is folytatódik a reálbérek emelkedése - prognosztizálták piaci elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott jelentése után az MTI-hez eljuttatott kommentárjukban.

illusztráció (forrás: MTI)
illusztráció (forrás: MTI)


Horváth András, a Takarékbank elemzője a szakemberhiány, illetve a 8 és 12 százalékos további bérminimum-emelés hatására 9 százalékot meghaladó bérnövekedést vár az idén, ami a 2,6 százalékos éves infláció mellett 6 százalékot meghaladó reálbér növekedést jelent a tavalyi 10,3 százalék után. Számításai szerint 2013-tól 2018 végéig összesen 40 százalékkal, közfoglalkoztatottak nélkül számolva pedig 42 százalékkal nőnek a reálbérek. Mint hozzátette, felfelé mutató kockázatot jelent, hogy egyes hiányszakmákban továbbra is gyorsuló bérnövekedésre lehet számítani.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője azt emelte ki, hogy a reálértelemben is gyors bérnövekedés, valamint a folyamatosan erősödő fogyasztói bizalom arra enged következtetni, hogy a belső keresletnek tavalyihoz hasonlóan idén is fontos szerepe lesz a GDP növekedésében.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint Magyarországon még sosem volt példa a tavalyi 10,3 százalékos reálbér-emelkedésre, és az idén sem sikerül azt megismételni. Átlagosan 8 százalékos nettó béremelkedéssel kalkulál és enyhén gyorsuló 2,6 százalékos inflációval, amiből 5,3 százalékos reálkereset emelkedés adódik. A tavalyi adatok hátterét elemezve egyebek közt kiemelte, hogy az állami szektorban dinamikusabban nőttek a bérek, a számos területet érintő bérrendezéseknek, valamint a nem havi rendszerességű juttatások drasztikus 32,1 százalékos emelkedésének köszönhetően.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője azt is elmondta, hogy a munkaerőpiacon új helyzet alakult ki az elmúlt időszakban, számos nagyvállalat ugyanis elkezdte visszatelepíteni termelését Európába és új kapacitásokat tervez létrehozni. Ahhoz, hogy valóban helyet kaphassanak ezek a cégek a régióban, rengeteg munkaerőre lenne szükségük, de egyrészt problémát okoz a népesség csökkenése, másrészt a régiós országoknak meg kell küzdeniük a nyugat-európai elszívó hatással. A hatékonyság növelése jelentheti a megoldást az automatizálás fokozásával.

Továbbra is érezhető a munkaerőhiányból adódó nyomás, amely idén is felfelé hajtja majd a fizetéseket - vélekedett Németh Dávid, aki szerint összességében a fizetések 10 százalék körüli emelkedése várható ebben az évben, a felgyorsuló infláció miatt a reálbérek 7-8 százalékkal nőhetnek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!