9p

Megroggyanhat a Fidesz a Novák-botránytól? Kitört a belharc a pártban?
Mi lesz az uniós pénzekkel és a magyar gazdasággal?

Online Klasszis Klubtalálkozó élőben Lengyel Lászlóval -
vegyen részt és kérdezzen Ön is a Pénzügykutató Zrt. vezetőjétől!

2024. február 28. 15:30

A részvétel ingyenes,
regisztráljon itt!

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

A távolban felrémlik az ötvenes évek, amikor hazánk a vas és acél országa akart lenni, a mostani iparpolitika sem veszi ugyanis figyelembe az úgynevezett komparatív előnyöket. Bod Péter Ákos szerint kötöttségekből újabb kötöttségekbe sodródik az iparpolitika, ráadásul a beruházásokhoz óriási támogatást is biztosít a magyar kormány.

Bevallottan akkumulátor-nagyhatalommá akarja tenni Magyarországot a kormány. Jó gondolat ez? Tekintsünk kissé vissza, aztán előre, és eljutunk a következtetéshez.

Már most vannak túlsúlyos ágazatai a magyar iparnak. A járműipari, elektronikai és vegyipari ágazatok dominanciája tekinthető komparatív előnyeink megtestesülésének, de ugyanúgy kockázati tényezőnek is. Az előnyeink között felsorolható a termelési hagyomány, ezzel kapcsolatban a kialakult képzési, kutatási háttér, üzleti beágyazottságunk a nemzetközi termelési láncokban. Ehhez társult – egy hosszabb időszakon át – a kellő kínálat viszonylag olcsó bérű munkavállalókban. Voltak semleges-hátrányos tényezők is, így a fizikai infrastruktúra lassúdalmas kiépítettsége, az alapanyag- és energiaellátás költsége. Magyarország nyersanyagokban és energiahordozókban nettó importőr. Ezekben a vonatkozásokban földrajzi fekvése, a tengeri szállítási útvonalaktól való távolsága miatt nincs komparatív előnye. Egy kivétellel: a Szovjetunióval kiépített nyersolaj, villamos áram, földgáz, vezetékes ellátás, és az abból fakadó potenciális árelőny.

A járműipari felfutásnak külön története van. A rendszerváltozás korai szakaszában – fájdalmas folyamat részeként – végbement az addig kiépült igen energiaigényes, és piacait jórészt elvesztő nehézipar drasztikus méretcsökkenése. Eközben a térség többi országát némileg megelőzve új termelési kultúrák kezdtek kiépülni, főként a tágan vett járműiparban, a korábbi autóbuszgyártás bázisán. Járműiparunk az összeszerelésen és alkatrészgyártáson túl kiterjed a kapcsolódó logisztikai, ipari szolgáltatásokra, textil- és műanyagipari részegységek gyártására, fémipari cikkekre. Mint minden túlsúlyos ágazatnál, itt is felmerül a kockázat kérdése: ha az illető területen ciklikus visszaesés lép fel, vagy gyökeres technológiai változás jön el, akkor az ágazati gondokból országos probléma fejlődhet ki. Az elektromos autózás most komoly változást hoz. Bár ez nem fenyegeti a járműipar magyarországi jelenlétét, de új helyzetet teremt – erre pedig a kormányzat az említett módon, egy lényeges komponens (akkumulátor) tömeggyártásának idehozatalával kíván reagálni.   

A járműgyártás mellett hasonlóan gyors felfutás ment végbe a gumiabroncstermelésben is. Sokkal kevésbé energiaigényes az elektronikai ipar, ahol szintén nagy, bár hullámzó dinamika következett be (Nokia, IBM, Philips, TDK, Bosch, Jabil, stb).

Harminc év alatt sok tapasztalatunk gyűlt fel a külföldi közvetlen beruházás („működő tőke”, FDI) által hajtott ipari fejlődésről. Láthatóan erőteljesen megtolta a magyar(országi) kivitel adatait. Persze a behozatalt is, ám mivel ezek nettó exportőr ágazatok, a külkereskedelmi mérleget szisztematikusan javította az említett iparok betelepülése és felfutása. Mégis érdemes fejben tartani, hogy ez a modell importoldalon jelentős keresletet támaszt a globális láncolatok komponensei iránt, beleértve az energiát (pl. orosz olaj, gáz, áram) és a kínai elektronikai, vegyipari komponenseket.

Az bizonyos, hogy a külföldi működőtőkével felfuttatott tevékenységek jelentősen hozzájárulnak a GDP-hez, annak növekedéséhez. Azonban a magyar GDP így sem nőtt robbanásszerűen az elmúlt időszakban: növekedési ütemünk a működőtőke-import és az uniós források maximális lehívását forszírozó kormánypolitika együttesének ellenére a térségi viszonylatban inkább csak átlagos vagy az alatti. A képet tovább árnyalja, hogy az összeszerelő jellegű munkafolyamatokban a mérsékelt hazai bérszint mellett a hozzáadott érték nem kiugró: a teljes értékláncon belül – példaként gondoljunk egy Audi autóra – a magyar komponens (’local content’) elég kis részt teszik ki. A tőkét és a technológiát adó külföldi tulajdonosokra jutó jövedelemrész viszont lehet igen jelentős. A magyarországi operáció esetében a tulajdonosoknak jutó hozzáadottérték-rész is beszámít a magyarországi GDP-be, de az nem része a magyar nemzeti jövedelemnek (GNI).

Ez idáig természetes ügy, mégis látni kell, hogy a külföldi tőkére erősen támaszkodó országban a GDP-adatok felülbecsülik az ország fejlettségi, jövedelmi viszonyait. Különösen akkor, ha az FDI nyereségadóztatása kedvezményes, sőt az egyébként igen profitábilis külföldi vállalat még állami támogatásban is részesül – ami a magyar eset. Ilyenkor az elhanyagolható (vagy akár negatív) állami adójövedelem mellett az itteni összeszerelő fázisban a helyieknek fizetett bér és az igénybe vett hazai közműhasználat (energia, gáz, víz, szemétszállítás) alkotja a helyi hozzáadottértéket. Amíg ez a helyzet, az impozáns exportadatok és megfelelően növekvő GDP-statisztikák a ténylegesnél kedvezőbb képet mutatnak a gazdaságról.

Javulna a jövedelmi osztozkodási makrogazdasági aránya a rezidensek javára, ha a meglévő vagy az újonnan belépő termelési kultúrákban az üzleti költségeken belül nagyobb lenne a hazai bérhányad, mert kevesebb az egyszerű összeszerelő, kiszolgáló munka, és több a mérnöki, fejlesztési, kreatív és egyéb jobban fizetett tevékenység. Van ilyen irányú elmozdulásra példa az autóiparban. A folyamatok azonban lassúak: a győri Audi-gyár esetében is évtizedes távlatokban mérhető a feldolgozottsági láncon való felfele lépésünk. Általában is elmondható, hogy a fejlesztőmérnöki, ITC-jellegű, kreatív feladatok jelentős késéssel jelentek meg a nagyvállalat magyarországi telephelyein.

Ezeket az előzményeket azért érdemes felidézni, mert az Orbán-kormány a térségben csupán közepesnek számító magyar gazdasági növekedési ütem megemelésére most újabb nagy FDI-projekteket hozna Magyarországra. Eközben ráadásul a komparatív előnyök hirtelen megváltoztak.

Kínai akkumulátorgyár vagy orosz gáz? Szijjártó Péter mindent intéz. Fotó: MTI/Vajda János
Kínai akkumulátorgyár vagy orosz gáz? Szijjártó Péter mindent intéz. Fotó: MTI/Vajda János

Az egyik változás közismert: a korábban bőségesen rendelkezésre álló munkaerő jórészt elfogyott. A foglalkoztatottságunk az uniós átlag körüli. További emelése nem várható, hiszen az elméleti munkaerőtartalék egy része gyakorlatilag nem mobilizálható rétegekből áll (funkcionális analfabéták, tartós üzemi munkavállalásra egészségi vagy szociális körülményeik miatt nem alkalmasak, rossz közlekedési állapotú településeken élők, stb, stb).

Van viszont egy vadonatúj, hirtelen fejlemény is: a 2022 februári orosz agresszió. Ezt követően az energiai vonatkozás – ellátási viszonyaik, energiaimport-függésünk – gyenge-semleges iparpolitikai tényezőből egyértelmű hátrányos faktor lett.

Nyilvánvaló példája ennek a Debrecenbe tervezett CATL akkumulátorgyár. Az elektromos autózáshoz hatalmas mértékben szükséges a termék; lesz tehát rá kereslet. De az előállításához nálunk nincsenek meg a komparatív előnyök, más lehetséges telephely-országokkal szemben. Az akkumulszenátor olyan vegyipari és fémipari eljárások terméke a ma alkalmazott technológia mellett, amelynek hatalmas az energiaigénye (valamint a debreceni esetben különösen kritikus a vízigénye is).

A kínai relációtól való geopolitikai függés témáját félretéve, most elég azokat a vonatkozásokat nézni, amelyekre elvileg van ráhatása a magyar politikának, gazdaságpolitikai vezetésnek. Az ipari szerkezet alakítása nem csupán szándék kérdése, de a kormányzati tőkevonzó eszközök, valamint a hazai adottságok (oktatás, kutatás, infrastrukturális fejlesztés, kormányzati képességek) döntési változóknak tekinthetők: a monstre FDI-projektek idetelepítését illetően van döntési szabadsága és felelőssége az államnak.

Ez korábban is így volt. A döntések következményeként alakult ki az a helyzet, amelynek kritikai élű leírása megjelenik újabban a Magyar Nemzeti Bank publikációiban is: „ A magyar gazdaság nagy energiaintenzitása és a megújuló energiaforrások alacsony aránya miatt hazánk energiafüggősége viszonylag magas, aminek következményeként Magyarország GDP-arányos energiaimportja 2022. év során nagymértékben és a többi uniós országban jellemzőt meghaladva emelkedett” (MNB, Fizetési mérleg, 2023. január). Az ország külső egyensúlya nagyot romlott a 2021 nyarától bekövetkező energiadrágulás miatt, amely a magyar energiaegyenleget a korábbinál is mélyebbre húzta. Fel kell azonban hívni a figyelmet arra, hogy eddig is negatív tétel volt az energia a magyar fizetési mérlegben.

Leegyszerűsítve az mondható el a magyar külkereskedelmi mérlegről, hogy tartós jelleggel deficites az energia külkereskedése, ám az egyéb (nem-energia jellegű) termékek kiviteli többlete és a szolgáltatások jelentős pozitív egyenlege „helyet csinált” az energiaegyenlegnek. A nagy energiafüggőség az elmúlt másfél év olaj- és gázdrágulása idején mérleghiányba vitte a külkereskedelmi egyenleget.

Ez nem teljesen magyar ügy, mert a kelet-közép-európai térség és a teljes EU hasonló jellegű kihívásokkal néz szembe. De az arányok számítanak. A hazai energiafüggőség 2010 óta emelkedett, és a 2015–2020-as évek átlagában 60 százalékos volt: a teljes hazai energiafelhasználásnak ekkora hányada származik importból. Ez az arány nagyobb, mint a visegrádi társak átlaga. Ahogy az MNB jelentése kimondja: 2020-ra a magyar energiafüggőség lett a legmagasabb a régióban. Ezzel kerültünk be a Covidot követő energiaár-drágulásba (amelyet a magyar társadalom zöm előtt elleplezett a rezsitarifák, majd az üzemanyagok mesterséges hatósági árszabályozása).

A magyar gazdaság sérülékenysége amúgy is nagy. Az energia- és anyagigényes szerkezet tovább ront a helyzeten, és súlyosan felelőtlen minden olyan döntés, amely tartósítja és mélyíti ezt a függőséget. Ez akkor is így lenne, ha az energiahordozók beszerzési forrásai számosak, és nincsenek kitéve politikai kockázatoknak. De nem ez a helyzet. Legkésőbb a 2022 februári orosz invázió óta nyilvánvalóvá váltak az új kockázati viszonyok, amelyek ismeretében a magyar politika intézőinek felül kellene vizsgálniuk korábbi gazdaságfejlesztési ideológiájukat.

Lehetséges-e olyan területeket fejleszteni továbbra is, amelyekben nincs hazánknak komparatív előnye? Lehetséges. Ezt megmutatták az 1950-es évek, amikor katonapolitikai és ideológiai okokból a „vas és acél országa” lett az ahhoz kellő adottságokkal nem bíró Magyarország. Ám a rendszer kiépítése, majd működtetése folyamatosan csapolta a magyar jövedelmeket. Legkésőbb a rendszerváltozás idején hatalmas társadalmi veszteségekkel kellett felszámolni a nem az adottságainkhoz illeszkedő struktúrát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!