A magyar gazdaság szempontjából kulcsfontosságú az európai konjunktúra, és – sajnos ismét – kritikus kérdés az nemzetközi pénzügyi piacok alakulása. Mindkét vonatkozásban új helyzet állt elő 2022 nyarán; ezek lefele mutató kockázati tényezői lettek az évvégi helyzetnek és 2023-as kilátásainknak.
Pedig a 2021-es esztendő és az idei évkezdet nem volt rossz a külső körülményeket tekintve. A nagy népsűrűségű, a szolgáltatási ágazatoktól erősen függő európai kontinenst a Covid-járvány súlyosan megrázta 2020-ban, de a megpróbáltatásokból viszonylag sikeresen jött ki 2021-ben, a világátlagot jóval meghalandó átoltottságnak és a sok országban széleskörűen alkalmazott munkahelyvédelmi, jövedelempótló intézkedéseknek köszönthetően. Az újraindítás viszont – nem meglepő módon – az inflációs nyomás újbóli megjelenésével járt együtt 2021 nyarától. Ám úgy nézett ki még 2022 elején is, hogy az energiahordozók és egyéb nyersanyagok árdrágulása, néhány kritikus termék és szolgáltatás szűkössége csupán egyszeri árhullámot idéz elő, de nem vezet kiterjedt és elnyúló inflációhoz.
A fejlett országok jegybankjai jó ideig mélyen tartották a kamatjaikat, hogy segítsék a gazdasági helyreállítást. Az EKB és az egyéb európai jegybankok (az angol, a svájci, az euróövezeten kívül maradt néhány ország nemzeti bankja) sokáig azt a felfogást vallották és hirdették, hogy az átmeneti kínálati zavarok ugyan felviszik az érintett területeken az árakat, de emiatt mégsem célszerű kamatot emelni. A logikus feltevés az volt, hogy az árkorrekciók (azaz a korábbi áresések utáni visszapattanások) kifutják majd a maguk pályáját, mindezt tudomásul veszi az üzleti világ, a közvélemény. De jött a 2022. februári orosz invázió, amely újabb lökést adott az energia- és nyersanyagáraknak. A szélsőséges időjárás miatt pedig a mezőgazdasági termékek még tovább drágultak. Így viszont az áremelkedés egyre kiterjedtebb lett, ráadásul olyan termékcsoportokban, amelyekkel a fogyasztók naponta találkoznak. A fogyasztói, munkavállalói várakozásokba a nyáron már beépült az infláció.
Az európai jegybankok számára tehát új helyzet kezdett kialakulni, amelyre már reagálniuk kell kamatemeléssel, a monetáris feltételek szigorításával. 2022 tavaszától azonban a háborús viszonyok és legfőképpen az oroszok által politikai fegyverként használt gázellátási helyzet miatt romlani kezdtek az európai konjunktúra-kilátások, ilyenkor viszont erős érvek szólnak a támogató kamatkörnyezet fenntartása mellett. Másfelől ugyanakkor egyre erősebb lett a sürgetés: tegyenek valamit a hatóságok az áremelkedések ellen. Ebben a billenékeny helyzetben jelent meg új elemként az amerikai monetáris politika fordulata: a FED 2022 június közepén 75 bázisponttal, majd szeptember 21-én újabb 75 bázisponttal emelte a kamatait.
A saját szempontjaiból logikus és jogos volt az amerikai monetáris hatóság viselkedése. Az Egyesült Államok inflációjának több okból mások a jellemzői, mint az euróövezetinek. Az USA nem nettó importőr sem szénhidrogénből, sem élelmiszerekből, így az amerikai esetben nem a nemzetközi csererarány romlás vagy pedig az élelmiszer- és nyersanyaghiány adja a legfőbb magyarázatot a fogyasztói árak megugrására, hanem a keresleti oldali kilengés. A nagyvonalú válságkezelő állami transzferek és a továbbra is feszes munkaerőpiac miatti folytatólagos bérnövekedés nyomán erős túlkereslet lépett fel, annak árfelhajtó következményeivel együtt. Itt már nem csupán néhány termék hiánya, árdrágulása okoz bajt, mivel az áremelkedés szétterült a gazdaság nagy részére: erre a helyzetre a FED helyesnek látta kamatemelésekkel reagálni. Még akkor is, ha azok nyomán az amerikai gazdasági növekedés lelassul, sőt akár recesszióba vált át rövid időre. Akkor is, ha a kamatemelések nyomán nagyot erősödik az amerikai dollár árfolyama, annak sokféle tovagyűrűző hatásával.
A nemzetközi feszültségek növekedése szokás szerint az amerikai dollárba meneküléssel, és így annak árfolyamerősödésével jár. Most ráadásul a dollár felé való fordulást a FED kamatemelései is felerősítették. A dollár árfolyama paritásba került az euróval, amire régen volt példa.
A közös európai valutának a dollárral szembeni gyengülése nem lenne önmagában súlyos gond forrása, ha az uniós országok inflációja nem annyi lenne, amennyi. Azonban 2022 szeptemberében már kerek 10 százalék lett a harmonizált fogyasztói árindex az euróövezetben év/év alapon. A tagországok közötti szóródás is jelentős, mert a francia adat 6,2, a németeké 10,9 százalék, a három balti országé pedig a bőven meghaladja a húsz százalékot. Az országonkénti kilátások sem egyformák: valahol már csökken a havi inflációs ütem a júliusihoz képest, más esetekben még csak most éri le a csúcsot az inflációs ráta. Az EKB dilemmája nem egyszerű: kamatemelése vonzóbbá tenné az európai valutát a dollárral szemben, és mérsékelné az inflációs nyomást az importárak oldaláról – de a jelzáloghitelek, vállalati hitelek kamatainak az emelkedése Európában is recessziós hatással jár, miközben az energiaellátási feszültségek miatt amúgy is romlanak a konjunktúra-körülmények.
A várható kamatpályát alapul véve, az OECD elemzői a korábbinál borúlátóbb prognózissal álltak elő a G20 országcsoport várható gazdasági növekedését illetően. A magyar gazdaság számára különösen a következők fontosak:
Az OECD szeptemberi előrejelzése már figyelembe tudta venni az amerikai monetáris politikai fordulatot. Az sokféle hátránnyal jár a fejlődő világra nézve, főleg ahol a külső adósságnak nagy része van dollárban denominálva. Azokat is hátrányosan érinti az amerikai kamatlábak növekedése és azzal összefüggésben a dollár erősödése, ahol amúgy is nagy már az infláció: a dollárban szerződött importtermékek reál-drágulása tovább nehezíti a belső inflációs helyzetet.
Ez vonatkozik az európai esetre is. Az európai jegybankok ezért az eredetileg tervezettnél nagyobb mértékű kamatemelésre kényszerülnek a devizájuk külső (dollárhoz mért) értékének védelme érdekében; a kamatemelés azonban recessziós hatással jár. Az OECD kalkulációja szerint az euróövezet lényegében recesszióközeli állapotba kerül 2023-ban. A magyar szempontokból legfontosabb Németországra recesszió vár.
Maga a recesszió, ha rendezett körülmények között, átmeneti jelleggel zajlik, valóban képes az inflációt visszafogni, és a sajátos európai helyzetben van még egy előnye: elősegíti az egyre kiszámíthatatlanabb Oroszországtól való energetikai függés gyors megszűntetését. Stagnáló európai gazdaságnak nem nő az energiaigénye 2023-ban; a meglevő igény döntő részét ki lehet elégíteni egyéb térségekből származó importtal és a saját termeléssel.
Az amerikai gazdaságra is recesszióközeli viszonyok várnak 2023-ban, az európaira is, a globális keresletet valamelyest segíti a kínai gazdasági növekedés némi gyorsulása az ottani viszonyok szerinti halovány idei év bázisán, de a világgazdaság egésze számára a 2023-as év kilátásai gyengék. A magyar gazdaság szempontjából a külső kereslet gyengélkedése nem örömteli, másfelől viszont arra is számíthatunk, hogy ilyen viszonyok között nem drágulnak a nyersanyagok, az energiahordozók. A nyersolaj, földgáz világpiaci árának utóbbi hetekben megfigyelhető süllyedő tendenciája is már részben a globális méretű ütemlassulásnak tudható be.
A magyar ár- és növekedési folyamatok azonban viszonyaink sajátosságai miatt külön pályát járnak be. Az új árviszonyokhoz való gazdasági, technológiai alkalmazkodás jókora késéssel indult meg minálunk, hiszen a 2021 nyarától érezhetően gyorsuló világpiaci árdrágulás egy részét elrejtették a hatósági árak: a háztartások, önkormányzatok, kisvállalkozók most szembesülnek az új tarifákkal, immár az sokkszerű megemelkedésével. A magyar inflációs ráta ezért később, és az európai átlagnál jóval magasabb szinten fog tetőzni, így sajnos tovább tart minálunk a két számjegyű fogyasztói árindexek kora. Nagyfokú bizonytalanság övezi a forintvaluta külső értékét is – ami önmagában is üzleti klímát rontó tényező, de a roppant nagyméretű importkitettségünk mellett a hazai inflációnak is meghatározó eleme. Az európai kamatkörnyezet szigorodásának idején sokkal nehezebb, drágább kölcsöntőkéhez jutni; az államadósságunk finanszírozási költségek már most megemelkednek, középtávon pedig a korábbinál sokkalta nagyobbak az államháztartás adósságszolgálati terhei.
Az OECD előrejelzéseit elemezve az szűrhető le, hogy a magyar gazdaság számára annyira fontos nemzetközi környezet ránk nézve előnytelen változáson megy át, a korábbi várakozásokhoz képest mindenképpen. Pedig ezek az előrejelzések sem számolnak olyan további romlásokkal – akár az érintett társadalmak belső viszonyaiban, akár pedig a nemzetközi konfliktus-helyzetekben – amelyeknek sajnos nem elhanyagolható az esélye.
Ami a pénzügyi makro-környezetet illeti, korábbi hasonló egyensúlytalanságok idején volt példa az Egyesült Államok és a többi vezető gazdaság közötti átfogó monetáris politikai megállapodásra. Ilyenre most is nagy szükség lenne a mértéktelen árfolyameltolódások korrigálására. Egyelőre nem látszik erre politikai szándék amerikai részről, a nemzetközi konfliktusok, valamint a belső ügyek sokasága miatt megnyugtató átfogó rendezésben idén már reménykedni sem lehet. A turbulenciák pedig mindig a kisebb, törékenyebb szereplőket viselik meg leginkább.
