Magyarországon nincs hagyománya az árnyékkormányoknak, ezért először arra szeretném kérni, hogy magyarázza el az olvasóinknak, mi értelme van a választások után fél évvel és a következő választás előtt 3,5 évvel egy árnyékkormányt létrehozni?
A legfőbb indok, hogy ma Magyarország sokkal nagyobb bajban van, mint azt bárki is gondolta volna - akár egy pár hónappal ezelőtt is. A válság, amelybe az elmúlt 12 év kormányzása sodort minket, nem egyszerűen csak gazdasági válság, nem csak energiaválság, még csak nem is csupán inflációs válság. Nézzen csak körül: gyakorlatilag összeomlott az egész magyar egészségügy, az oktatás, a szociális ellátás, drámai helyzetben van a vízgazdálkodás, a mezőgazdaság, a műemlékvédelem és még sorolhatnám. Nem tudok olyan területét mondani a kormányzásnak, ahol ne lenne drámai baj.
Az egész magyar állam omlott össze a szemünk láttára.
Ebben a helyzetben az a legfontosabb, hogy az emberek lássanak egy alternatívát, hogy lehet máshogy, ennél lényegesen jobban is kormányozni. Hogy nem eleve elrendeltetett a helyzetünk. Az árnyékkormány megalakításának épp az a célja, hogy megmutassuk ezt a politikai, szakmapolitikai, stílusbeli és természetesen emberi alternatívát is.
Az árnyékkormány szinte csak DK-s politikusokból áll. Ezt lehet úgy értelmezni, hogy abban bíznak, egyedül is meg tudják nyerni a következő, 2026-os választást?
Az ellenzéki oldal színes és az is fog maradni. Az árnyékkormány megalakításának a felelőssége hagyományosan a brit rendszerben is mindig a legnagyobb ellenzéki párt felelőssége és feladata. Ezért teljesen természetes, hogy a Demokratikus Koalíció alakított árnyékkormányt.
A kérdés másik fele, hogy politikusokból áll az árnyékkormány: ennek az az oka, hogy a kormányzás politikai feladat. Nagyon fontos, hogy a kormányzást megalapozó döntések mindig precízen kidolgozott szakmai véleményeken, álláspontokon alapuljanak.
Pontosan látjuk ma Magyarországon, mi történik, amikor szakértők nélkül hoznak döntéseket: dráma.
A döntések pedig mindig politikai, értékvezérelt döntések, és sokféle szakmai alternatívából kell meghozni azt a döntést, ami az adott kormány értékrendje, az ország jövője és a jövőképe szempontjából fontos.
Tehát úgy gondolják, nyerhetnek önállóan majd 2026-ban?
Az ellenzék világa egy színes világ. Ráadásul különösen az orbáni mindent egyedül bármiféle konzultáció, egyeztetés nélküli kormányzás után én nagyon nagy híve vagyok a koalíciós kormányzásnak. Szerintem az fontos, hogy már a döntés pillanatában az a fajta sokszínűség, ami nemcsak az ellenzéket, de az országot is jelenti, ott a különböző szempontok, a különböző élethelyzetek, a különböző világlátások megjelenjenek és ezek alapján lehessen jó döntést hozni.
Vagyis együttműködnének más ellenzéki pártokkal?
Természetesen, hiszen jelenleg is folyamatosan együttműködünk az Európai Parlamentben, a magyar Országgyűlésben. Teljesen normális emberi kapcsolataink vannak, de egyébként is így kellene működnie a politikának. Nemcsak az ellenzéken belül, de adott esetben kormánypárt és ellenzéke között is, hiszen beszélőviszonyban vannak a különböző politikai erők európai színtéren: Németországban, Ausztriában, Csehországban is. Ez a politikai kultúra alapja.
Beszélgetésünk előtt tartotta tisztújító kongresszusát az MSZP, mely után Kunhalmi Ágnes társelnök azt mondta, a 2022-es választás egyik tanulsága az, hogy ezt a jobboldali rendszert nem lehet jobbról, jobboldali miniszterelnök-jelölttel legyőzni. Erről mi a véleménye?
Orbán Viktort csak egy baloldali jelölt és baloldali politika fogja megbuktatni. Az árnyékkormányomnak legfontosabb állítása, hogy erősen baloldali politikát követünk, ennek az országnak ugyanis baloldali kormányzásra van szüksége. Az elmúlt bő évtized neokonzervatív gazdasági és társadalompolitikája után versenyképességet ebben az országban már csak egy baloldali politika tud biztosítani. Ezzel kampányoltam végig a tavaly őszi előválasztást és én ebben hiszek, mióta politikus vagyok.
Maradva még egy gondolat erejéig a választás témájánál: sokak véleménye szerint, amíg Gyurcsány Ferenc nem távolodik el a Demokratikus Koalíciótól, addig nem nyerhetnek. Erről mit gondol?
Nincs igazuk.
Miért gondolja?
Azért gondolom ezt, mert szó szerint ugyanezt hallom azóta, amióta a Demokratikus Koalíció megalakult. Azt, hogy soha nem fog bejutni az Országgyűlésbe. Aztán, amikor parlamenti párt lettünk, azt mondták, hogy soha nem lesz 7 százalékos támogatottsága sem. Most, amikor a legerősebb ellenzéki párt lettünk, megint azt mondják, elértük az “üvegplafont”. Amikor majd megnyerjük a választásokat, azt fogják majd mondani, soha nem lehet 2/3-os többségünk.
Szóval ez megy a Demokratikus Koalíció megalakulása óta, miközben az összes eddigi sikerünket egy olyan fokozatosan növekvő és erősödő közösség érte el, amelyet az elejétől ugyanazok a politikusok vezetnek.
A választás után egyfajta önkritikát gyakorolva azt mondták, hogy azokhoz a rétegekhez kell eljutni, akik M1-et tudnak nézni, csak Kossuth Rádiót hallgatni és csak megyei lapokat olvasnak. Ezen a téren milyen munkát végeznek, jutottak előre?
Az, hogy a DK a legnagyobb ellenzéki párt, nem csak a közvélemény-kutatások eredményeiben nyilvánul meg, hanem abban is, hogy nekünk van Budapesten kívül a legtöbb szervezeti erőnk, aktivistáink, választóink. Szeptember hónapban készítettek egy összesítést, hogy a DK csaknem 150 helyszínen szervezett valamilyen eseményt megmozgatva az embereket, megmutatva, hogy lehet másként politizálni.
Mi nagyon sokat járjuk az országot, de nagyon sok energiát is fektetünk abba, hogy ez a fajta országos hálózat meglegyen. Hiszen úgy lesz több szavazónk Kiskunhalason, Vásárosnaményban vagy Csornán, hogy először van 50 aktivistánk, aztán 500, majd 5000 és így megyünk tovább lépésről lépésre. Tehát nem odamegyünk Magyarország különböző szegleteibe, hanem ott vagyunk. Ez az igazán jó út.
A politikai építkezést nem lehet izgalmas interjúkkal vagy tévés szerepléssel megúszni. Ez kőkemény munka; többezer kilométer van minden politikusunk mögött, lankadatlan szervezés, és ezt a munkát folytatni is fogjuk.
Ezzel lehet ellensúlyozni a kormánypárti médiafölényt?
Nagyon nehéz. Nyugodtan kimondhatjuk, hogy Magyarországon nincs demokratikus rendszer, mert nem biztosítja a választóknak azt a lehetőséget, hogy megismerjék a versengő alternatívákat és ezek alapján döntsenek a választáson. A sajtó óriási része nem a köz tájékoztatását tekinti feladatának, hanem a kormánypárt propagandájának a szétszórását. Ráadásul az állam közhatalmi eszközökkel az államigazgatást is párpolitikai kampányokra használja. Ezt nagyon nehéz ellensúlyozni, de a kiindulási alapom az, hogy október 18-án az előválasztás végén minden mértékadó kutatóintézet szerint a kormányváltást akarók sokasága nagyobb volt, mint a kormány maradását akarók.
Miért olyan fontos ez az október 18-ai pillanat?
Azért, mert még nem érzékelték az emberek a mindennapi életükben azt az összeomlást, amit az állam produkált. Azóta eltelt egy év. Sok hibát követett el az ellenzék is a kampányban, ezért első lépésben azokhoz kell szólnunk, azok a csalódottak, akik ilyen vagy olyan okokból nem akartak az ellenzékre szavazni. Illetve azokhoz a csalódottakhoz, akik végül odacsapódtak a Fideszhez, majd mérhetetlenül becsapták őket.
Becsapták őket a választási kampánnyal, amiben Orbán Viktor azt ígérte nekik, hogy mindentől megvédi őket és kiderül, hogy semmitől nem tudja megvédeni őket.
Azt mondja sok hibát követett el az ellenzék a kampányban. Milyen hibákra gondol?
Nem foglalkoznék ennyi idő távlatából rosszul megfogalmazott mondatokról, még akkor sem, ha a vereség mértékében ezek is komoly szerepet játszottak. Azokról a hibákról viszont szívesen beszélek, amelyeknek a következtetései stratégiai jelentőséggel bírnak. Ilyen következtetés az, hogy egy kőkeményen radikális neokonzervatív jobboldali erőt csak egy rendkívül határozott és büszkén vállalt baloldali politikával lehet csak legyőzni. Ez a baloldali alternatíva mutatkozzék meg a politika tartalmában, annak stílusában és a személyi összetételben is.
A másik ilyen következtetés, hogy mennyből alászálló Messiások nem léteznek.
A politikai csatákat csak olyan politikusok vívhatják meg a siker reményével, akik mögött áll egy erős közösség, amelyet – bármennyire is sokan nem szeretik a szót, tudom – pártoknak neveznek. A jó politikus nem csupán egy szakterülethez ért, hanem képes arra is, hogy elképzeléseinek, programjának többségi támogatást szervezzen, és ehhez elengedhetetlen egy aktív, mindenütt jelen lévő, szerethető párt támogatása. Azt állítom, hogy akkor válik egy jó szakember jó politikussá, ha ennek a közösségnek a támogatásával a társadalmi támogatást is maga mögé tudja állítani. Ez a két legfontosabb következtetésünk az elmúlt kudarcos választás tapasztalatai nyomán.
Kicsit térjünk még vissza a választók megszólítására, illetve az országjárásokra. Mit tapasztalnak, mennyire tudják kivinni az ilyen eseményekre a Fidesz-szavazókat?
Egyre többen jönnek - nem csak meghallgatni, amit mondunk, hanem beszélgetni is. Amikor odajön egy asszony és azt mondja, a gázszámlája magasabb, mint a havi nyugdíja, akkor értelmetlen ideológiai vagy pártpolitikai kérdésekről beszélgetni. Ma sok százezer olyan ember van az országban, akinek tényleg a mindennapi megélhetésről szól az elkövetkezendő hónapok drámája.
Azok a problémák, melyeket felvetettünk eddig is, amelyekre az elmúlt hónapokban az árnyékkormány megoldásokat kínált, egytől-egyig arról szóltak, hogy miként lehet még ebben a drámai helyzetben is racionális, okos politizálással csökkenteni az emberek létbizonytalanságát.
Részben a megélhetési kérdésekről szólnak az elmúlt hetek tanártüntetései és megmozdulásai is. Mi a véleménye arról, hogy Orbán Viktor ezen események és az ellenzéki pártok közé egyenlőségjelet tett?
Úgy gondolom, hogy az elégedetlenség, ami az egész ország van, nemcsak a pedagógusokra igaz, hanem a buszsofőrökre, az ápolókra, a kisvállalkozókra, a katásokra, a szociális szférában dolgozókra, vagy a mezőgazdasági termelőkre, akik tényleg tönkre mentek az elmúlt hónapokban. Az elégedetlenség elönti az egész országot. Egy politikai pártnak az a feladata, hogy ebből az elégedetlenségből politikai cselekvést kovácsoljon, hogy megmutassa azt az alternatívát és irányt, amerre mennie kellene az országnak.
A politikai pártok legfontosabb feladata, hogy azokkal az ügyekkel foglalkozzanak, amelyek az embereket érdeklik, és amelyek az emberek hétköznapijaira a legnagyobb hatást gyakorolják.
Azért van ilyen drámai helyzetben az egészségügy, az oktatás, a szociális szféra, a nyugdíjasok, mert az ország miniszterelnöke számára ezek mind zavaró költségvetési tételek, ám számára kevéssé fontos ügyek. Ő a nem létező ellenségekkel szeret foglalkozni. És ha nincs ellenség, mert nincs ilyen, akkor majd ő kreál ellenségeket, ha kell, hetente egyet.
És ahhoz mit szól, hogy kormány szerint a pedagógusok a DK és az ellenzék miatt nem kaphatják meg a béremelésüket?
Mások pedig azt mondják, hogy a Föld lapos. Nehéz ezzel mit kezdeni.
A pedagógusok, illetve az egész oktatás ennek a kormánynak 12 éve mostohagyerekei.
Pedig egyszerű a megoldás, hiszen az ország költségvetését a kormány készíti el. Annyit kell tennie, hogy ki kell húzni a stadionépítéseket, az oligarchák kastélyainak felújítására szánt összegeket, és ezeket a felszabadult milliárdokat az oktatásra, benne a pedagógusok fizetésére költeni. Pont úgy, ahogy 12 éve javasoljuk az Országgyűlésnek. Ők pedig 12 éve mindig leszavaznak, majd, amikor elszakad a cérna, ránk mutogatnak. Mindent, de tényleg mindent központosítanak, kézivezérlésűvé tesznek, hogy mindenről csak ők dönthessenek. Majd amikor nem sikerül, azonnal másra mutogatnak.
Mindig mások a hibásak, Orbán soha, ő semmiért sem hibás. Beszélhetünk-e ilyen körülmények között felelős kormányzásról?
Mit gondol, mivé fejlődhetnek a mostani tüntetések, egyáltalán meddig tarthat ki a mostani felfokozott hangulat, a lendület?
Szerintem sokáig, még ha ez nem is mindig hatalmas utcai demonstrációkban nyilvánul meg. De úgy érzem, maga az az ellenállás, ami az emberek között szerveződik, nagyon sokáig kitart és nem is visszafojtható, mert ott van a mélyben és nincs már olyan társadalmi csoport és szakma, ahova ne ért volna el. És közben azt látom a kormányon, hogy szándéka sincsen javítani az emberek helyzeten, az oktatás helyzetén. Amikor gyerek tömegei nem kapnak megfelelő oktatást, mert nincs szaktanár vagy egyáltalán nincs délutáni foglakozás, vagy nyelvtanárokat nem tudnak találni, akkor azt úgy hívjuk, hogy összeomlott az oktatás. Ez az elégedetlenség nem visszafojtható már, nem kergethető vissza a palackba és nagyon sokfajta megjelenését fogjuk látni a következő időszakban.
Vagyis az előttünk álló anyagi kihívások elnyomhatják azt a félelmet, ami az elmúlt 12 évben kialakult a társadalomban és fokozódhat a társadalmi összefogás, szolidaritás?
Már most is elnyomják. Hiszen azt lehet látni, hogy más szakmák képviselői már a politikai megfélemlítés ellenére is a szolidaritásukat fejezik ki a pedagógusokkal. És egyre több olyan pedagógus van, aki fel meri emelni a fejét és ki mer állni, már a nyilvánosság előtt szólalnak meg buszsofőrök, ápolók, vagy épp állami alkalmazottak. Emlékezhetünk, a meteorológiai szolgálatnál sem lehetett úgy kirúgni valakit, hogy az ott dolgozók ne tiltakozzanak. Ennek lehet még nincsen közvetlen hatalmi hatása, lehet, hogy még nem rengeti meg egy pillanat alatt a Fidesz által kiépített hatalmi rendszert, de azt gondolom, hogy ezek a lépések hozzá fognak járulni.
A magyar szabadságszerető nép, mondta a minap a miniszterelnök, és ebben az egyben igaza is van. Egyre inkább lehet látni, hogy az emberek pontosan érzik, hogy nem csak oktatáspolitikai probléma van ma csak az országban, hanem a kormánnyal van politikai probléma.
A nép meg fogja nekik mutatni roppant erejét.
Nemrég 25 európai ország nagykövetségi képviselőjével egyeztetett. A beszélgetések során mit szűrt le, milyen benyomás alakult ki Magyarországról, a magyar kormányról Európában?
Itthonról talán nem látszik annyira, ráadásul a kormányzati propaganda megpróbálja ezt elfedni, de
az ország egyik nagy drámája, hogy a miniszterelnök politikai befolyása az európai folyamatokra gyakorlatilag a nullára csökkent. Senki nem veszi már figyelembe, hogy mit mond a legfontosabb döntéseknél, legyenek azok biztonságpolitikai, környezetvédelmi, szociális, gazdasági döntések.
Amikor az Európai Unióról beszélünk, azt látom, hogy vannak olyan országok, akik nagyon okos politizálással, erős szövetségépítéssel, folyamatosan jó kompromisszumokkal képesek saját méretüknél, lakosságszámuknál sokkal nagyobb hatást gyakorolni a közös folyamatokra. Ehhez egy rendkívül nyitott, nagyon pontosan ott levő és folyamatosan a kapcsolatépítésre, párbeszédre épülő politikát kell folytatni európai szinten.
Az a fajta durcás politika, dacpolitika, amit 12 éven keresztül Orbán Viktor alkalmazott európai szinten, most elért a falig. Eljött az a pillanat, amikor mindenkinek elege lett. Mindenkinek elege lett abból, hogy nem építő jellegűek a (szerk.: Orbán Viktor) javaslatai, hanem rombolóak.
Ennek pedig számunkra legdrámaibb következménye, hogy január elseje óta nem érkeznek uniós pénzek Magyarországra. Egyelőre nem látom a kormányban azt a szándékot sem, hogy alapvetően átalakítsa ezt a korrupt pénzelosztási rendszert. Pedig ez elsősorban az itt élő magyarok érdekeit szolgálná, és nem kevésbé fontos, hogy megérkeznének az uniós euromilliárdok.
Ha már szóba kerültek a leállított uniós pénzek. Hogyan értékeli a kormány által összeállított törvénymódosító-csomagot?
Mi a Demokratikus Koalícióban folyamatosan ellene szavaztunk a parlamentben, mert ez semmi más, mint Magyarország és az európai partnerek becsapása. Nemhogy nem szorítja vissza a korrupciót, hanem annak további fenntartását segíti.
Ha belegondol, még ez a törvénycsomag is nyilvános és egyértelmű beismerése annak, hogy igen, korrupt a rendszer, amit felépítettek, legyen szó az európai pénzek elosztásáról, a bíróságok függetlenségéről, sajtószabadságról, ügyészségről, alkotmánybíróságról.
De éppen ezeken nem akarnak változtatni, hanem létrehoznak valamilyen kis felügyelő hatóságot, amivel teletömik saját emberiket, aztán majd nézegeti a helyzetet és néha talán még jelentéseket is írogat.
Ahhoz, hogy az európai pénzek elinduljanak Magyarországra, biztosítani kell, hogy a pénzek végül oda érkezzenek, ahova szánják azokat: a magyar kisvállalkozókhoz, civil szervezetekhez, önkormányzatokhoz, a magyar emberekhez. Az elmúlt években a pénzek egy jelentős része az Orbán által nemzeti tőkésosztálynak hívott oligarchákhoz került. Tessék mondani: jobb lett az egészségügy, jobb lett az oktatás, versenyképesebb a gazdaság?
Alig tudok olyan területet mondani, ahol felzárkóztunk volna nemcsak az európai átlaghoz, hanem a V4-ek tekintetében és a többi szomszédos országhoz.
Nagyon határozottan az a véleményünk, hogy ez a pénz Magyarországé, ez a pénz jár a magyar embereknek. Viszont nem jár a kormánynak és legkevésbé a kormány oligarcháinak. Így aztán nagyon örülnénk, ha a támogatásokat megkapnánk, de erre csak akkor fog sor kerülni, ha garantálni tudják, hogy ez a pénzleg tényleg hasznosul. Márpedig a mostani kormány lényegéből fakadóan erre nem lesz képes. Ennek a feladatnak a megoldása minden bizonnyal ránk vár, ezért is fogalmazta meg az Árnyékkormány nagyon pontosan, mit kell tenni az EU-s támogatások megindításáért. Ez röviden és velősen kifejezve: Ne lopj!
Mintha nem tartaná elegendőnek a kormány által összerakott antikorrupciós csomagot.
Nagyon nem. Az a fajta pávatánc és kettősbeszéd, amely az elmúlt időben jellemezte a magyar politikát, az is elérkezett a falig.
Anélkül, hogy érdemi átalakítást tenne a kormány, el fogunk esni a pénzek jelentős részétől. Nézzünk Lengyelországra, ott már van egy elvi megállapodás, de ez még Lengyelország esetében sem jelenti azt, hogy a pénzek ténylegesen meg is érkeznek. Egy valami biztos és erről is beszéltünk az európai nagykövetségek képviselőivel, hogy a kormány törvényei félmegoldást sem eredményeznek, így nem lesznek elegendőek.
Találkozásunk során Olaf Scholz német kancellár is azt emelte ki, hogy nem lesz elegendő egy törvényt átverni a parlamenten. Orbán minden bizonnyal azt gondolta, majd úgy tesz, mintha tenne valami lényegeset, majd kipipálhatja, a feladat teljesítve. Csakhogy nagy tévedésben van. Folyamatosan figyelemmel fogják kísérni, hogy az uniós pénzekre a korrupció árnyéka se vetüljön. Kíváncsian várom, hogy a magyar kormány hajlandó lesz-e ebben együttműködni.
És mit tapasztal, Brüsszel berkein belül, milyen fogadtatása volt a magyar kormány csomagjának?
Ugyanez a bizalmatlanság figyelhető meg. Azt látom, hogy már senki nem hisz Orbán Viktornak.
Ha már pávatáncot és kettősbeszédet említett, nagyon kíváncsi lennék, milyen visszhangja van Brüsszelben a magyar kormány keleti-nyugati politikájának?
Bontsuk két részre a kérdést. Egyrészt van a keleti nyitás, amit jó pár évvel ezelőtt meghirdettek Orbánék, mivel szerintük a nyugat hanyatlik, és helyette Kína, Ázsia, Oroszország és a türk világ felé kell figyelni. Ehhez képest a külkereskedelmi forgalmunk egyenlege az elmúlt 12 évben Ázsiával romlott. Sokkal kevesebbet tudunk exportálni és sokkal többet importálunk. A keleti nyitás úgy, ahogy van, egy hatalmas kudarc és ékes bizonyítéka annak, hogy Magyarország helye az az európai közösségben, az euro-atlanti szövetségben van.
Gazdasági értelemben minden egyes üzlet, amelyet kötöttünk a Budapest-Belgrád vasútvonaltól kezdve a Fudan Egyetemen át a paksi bővítésig, Magyarország és a magyar emberek számára káros politika volt. Pénzben mérhető, forintban kifejezhető károkat okozott.
A kérdés másik fele az orosz agresszió kapcsán nagyon másként vetődik fel. Magyarország ma a NATO és a NATO-tagállamok szemében egy megbízhatatlan szövetséges képét mutatja, és ennek egyszerű oka az, hogy pontosan úgy is viselkedik, megbízhatatlan szövetségesként.
Elképesztően kínos, amikor arról számolnak be az ott dolgozó kollégák, hogy csöndben maradnak, amikor belép egy magyar állami tisztviselő. Ugyanis vannak olyan információk, amelyek nem mernek a magyar kormány tudomására hozni, mert attól félnek, hogy azok azonnal Moszkvában landolnak.
Ez nem egyszerűen szégyenletes Magyarország számára, hanem úgy gondolom, ez Magyarország biztonságát és a magyar emberek biztonságát fenyegeti. Az, hogy a magyar kormány most már hetek óta nem hajlandó a svéd és finn NATO-csatlakozást megszavazni, nemcsak szégyenletes, hanem biztonsági fenyegetést jelent a magyar emberek számára, hiszen két erős hadsereggel és védelmi erővel rendelkező országról van szó. Svédország és Finnország is nagyban erősítené a NATO európai védelmi kapacitását, így Magyarország védelmét is.
Ez a politika zsákutca és abszolút nem áll érdekünkben. Ráadásul a magyar miniszterelnök felemás módon viselkedik. Egyik részről minden egyes szankciót és állásfoglalást megszavaz, csupán egyetlen egyszer élt a vétójogával, amikor a Kirill pátriárkát kellett megmentenie, aki egyébként egy korrupt, jachtokkal és kastélyokkal rendelkező oligarcha Oroszországban.
Kommunikációban másfelől olyan, mintha egyenesen a Kreml-ből diktálnák a kormány és a kormányhoz közeli sajtótermékek cikkeit.
Ön szerint mi motiválhatja Orbán Viktort az Oroszország felé gyakorolt politikájában?
Nagyon sokáig próbáltam valamilyen racionalitást felfedezni benne, de ma már úgy vélem, olyan racionalitás, ami az ország és a magyar emberek érdekében van, nem létezik. Becsaptak minket. Azt mondták, kedvező gázszerződéseket kötöttünk, majd kiderült, hogy épp ellenkezőleg, mi fizetjük az egyik legmagasabb gázárat ma Európában.
Így gyakorlatilag a magyar emberek finanszírozzák Putyin háborúját.
Abban sem látok semmiféle racionalitást, ahogy Paks 2 bővítéséhez állnak, ahogy foggal-körömmel ragaszkodnak hozzá, miközben milliárdok szállnak el a semmibe. Nagyon remélem, hogy hamarosan eljön az az idő, amikor pontosan fogjuk látni, hogy Orbán Viktort mi motiválja Putyinnal való kapcsolatában.
Visszakanyarodva az uniós pénzekhez és azok elmaradásához. Ennek ismeretében, illetve a költségvetés jelenlegi állapota miatt lapunk egy cikkében felvette, hogy bizonyos mutatók alapján a kormány akár az IMF visszahívására is kényszerülhet. Önök hogy látják ezt a kérdést, indokolt lehet egy ilyen lépés, vagy menedzselhető a fiskális politika?
Ebben a pillanatban a költségvetésnek még a címe se, az alanya és az állítmánya sem igaz.
A legfontosabb adatok, melyeknek meg kellene határozniuk a 2023-as költségvetést - mint például GDP-növekedés, infláció, forintárfolyam -, hazugak, és innentől kezdve pár száz oldal értelmetlen számhalmaz Magyarország jövő évi költségvetése, ami drámai következményekkel jár.
Ettől ugyanis kiszámíthatatlanná válik az ország. A kiszámíthatatlanság, a megbízhatatlan gazdaságpolitika egyenes következménye a legnagyobb felár, amelyet akár a forintgyengülés miatt, akár az állampapírjaink kamatfelárában fizetünk. A mai dráma nem most alakult ki az elmúlt egy hónapban. Az elmúlt 12 év gazdaságpolitikájának a levét isszák meg ma az emberek.
Az európai uniós csomagnak van egy közel 10 milliárd eurós hitel része, ami nagyon sokat segítene Magyarországnak, ami ma a piacon elérhető legkedvezőbb kamatozású – azaz 0-val kezdődő - kamatozású hitelkonstrukció lenne.
Nem tudok semmilyen gazdasági racionalitást találni, hogy miért nem hajlandó a kormány a legolcsóbb pénzekhez nyúlni, hogy ne kelljen a devizaszükségletet brutális áron finanszíroznia a piacról.
Az tény és való, hogy ahhoz, hogy ehhez a kedvező kamatozású hitelhez hozzáférjünk, kőkemény antikorrupciós csomagot kellene letenni az asztalra, ahogy erről már szó volt.
Egy tisztességes kormány mindent annak rendelne alá ilyen pénzügyi helyzetben, hogy az európai uniós támogatások megérkezzenek. Ha az lenne a feladatom, nagyjából egy hét alatt meg tudnám kötni a megállapodást az Európai Unióval, aminek következtében ezek a pénzek megérkeznének Magyarországra az újjáépítési pénzek még idén.
Egy hét alatt hogyan?
Három vagy négy komoly lépést kellene tenni a magyar államnak. Csatlakozni kellene az Európai Ügyészséghez, ami bár nem kötelező, de olyan erős hitelességet adna az antikorrupciós politikának, hogy utána sokkal könnyebben döntenének arról, hogy megadják a pénzeket Magyarországnak. A pénzek elosztásáért felelős intézményrendszert is újra kellene kalibrálni, informatikai rendszerrel, nyilvánossággal és adatokhoz való hozzáféréssel. Emellett a bírói függetlenség jó párszor kritizált pontjaiban is intézkedni. 5-6 pontban össze tudnám foglalni, sőt, az Árnyékkormánynak volt is egy javaslatcsomagja, amit a kormány természetesen lesöpört az asztalról.
Felháborítónak tartom és a magyar nemzet érdekével ellentétesnek, hogy mindettől mereven elzárkóznak.
Árnyékkormány a válság kezelésére vonatkozóan is már több javaslatot fogalmazott meg, melyek egy részének költségvetési forrásigénye lenne. Honnan lenne ezekre pénz?
A költségvetési forrásigények jelentős része európai uniós forrásokból pótolható lenne, de egyébként a mostani költségvetés a zárolás után is olyan presztízsberuházások tömegével van tele, - gondoljunk a Vodafone-ra elköltött százmillárdokra – amelyek összességében 1000 milliárdos tételt jelentenek. Szerintem teljesen értelmetlen beruházás, és még most sem állnak el tőle.
Kicsit hátrébb lépve, ha 12 év alatt gyökeresen más politikát folytatott volna a kormány, akkor ezerszer jobb helyzetben lennénk. Ha csupán az elmúlt 2 hónapban észszerű politikát folytatott volna, még akkor is. Például a 2010 előtt indult uniós forrásokkal fel lehetett volna gyorsítani a panelrekonstrukciós programot és kiterjeszteni társasházakra is. 2010 előtt mindez elindult, de a kormány leállította a teljes szélerőmű-beruházási programot. Az elmúlt 12 évben lehetett volna uniós pénzeket használni a villamosenergia-hálózat fejlesztésére, hogy a megújuló energiaforrás időszakos ugrásait kezeljék.
Ha csupán ezeket a lépéseket megtették volna, akkor mára több mint 50 százalékkal kisebb lenne a gáz-kitettsége az országnak.
Könnyű belátni, hogy mindez brutális költségvetési mozgásteret is adna. Ugyanezeket elmondhatnám az egészségügyről és az oktatásról is, de az elmúlt 12 évet bepótolni 2 hónap alatt lehetetlen. De ha már ebben a helyzetben vannak és legalább szeptemberben azt mondták volna, hogy nagy a baj, válság van, változtatunk a politikánkon, akkor szeptembertől kezdve is sok mindent meg lehetett volna csinálni.
Mit kellett volna tennie a kormánynak?
Első lépés az európai uniós pénzekhez szükséges törvénymódosítások, a megállapodás. Aztán ténylegesen leállítani a presztízsberuházásokat és az egyedi gazdasági döntéssel kiosztogatott milliárdokat. Az elmúlt években ugyanis a GDP döbbenetesen nagy százalékát költötték el egyedi döntésekkel gazdasági támogatás címén. Csakhogy ez mindig valamilyen Fidesz-közeli oligarcha támogatása volt pár milliárd forinttal. Ha csak az elmúlt két hónapban felhagynak ezzel a gazdaságot is romboló, ráadásul tisztességtelen politikával, valamivel jobb helyzetben lennénk mostanra.
Fegyelmezett gazdálkodás mellett még most is van pénz arra a költségvetésben, hogy teljesen más irányú politikát folytassunk. És hadd menjek vissza megint az elmúlt 12 évre. Van egy óriási filozófiai különbség abban a gazdaság- és társadalompolitikában, amit Orbán képvisel, és amit az Árnyékkormány képvisel. Ők alapvetően abból indultak ki, hogy olcsó kiszolgáltatott munkaerővel, folyamatosan gyengített forinttal ideig-óráig el lehet leplezni az ország versenyképességének a romlását, és hangzatos GDP-adatokkal lehet egy leplet húzni arra, hogy lent a mélyben mekkora válság van.
És most, amikor üt az igazság órája, kiderül, hogy 12 éven át folyamatosan mulasztották el megtenni azokat a beruházásokat, amelyek az oktatásban, az egészségügyben, az innovációban, a mezőgazdaságban, a környezetvédelemben kellettek volna.
Azt a pénzt, ami a rendelkezésünkre állt, inkább a „nemzeti” tőkésosztály felépítésére fordították, ahelyett, hogy alapvetően a versenyképességet növeltek volna. Az elszórt pénzt nehéz pótolni, de az új uniós támogatási ciklusban még meg lehet fordítani ezt a gondolkodást és megérteni, hogy az ország jövője nem az ötven fős baráti nemzeti tőkésosztály felépítésén múlik, hanem a 10 millió magyar képzettségén, egészségügyén, munkához való lehetőségén múlik. Az új kormány alapvetően ebbe az irányba fog menni.
A kormány egészen optimista a következő évet tekintve a gazdasági teljesítményt illetően, Ön mit gondol, recesszióba süllyed Magyarország?
A kormány által a nyilvánosság előtt elmondott adatok az inflációról, a GDP-növekedésről, a forintárfolyamról, valamint ezek háttéradatairól, gyakorlatilag megbízhatatlan és vágyvezérelt információk, amelyek nem a tájékoztatást, hanem a propagandát szolgálják. Ezért rá vagyunk utalva a független nemzetközi kutatóintézetek elemzéseire, vagy arra, hogy a magyar szakemberek silabizálják ki a statisztikai hivatal egyre korlátosabb adatbázisából az adatokat.
A kormányon kívül minden egyes elemző, kutató, kormányközi szervezet úgy számol, így magam is arra számítok, hogy Magyarországon jövőre romboló recesszió lesz. Nem látom azokat az előkészítő lépéseket sem, amelyeket a kormány megtenne annak érdekében, hogy ne legyen nagyon komoly társadalmi válság és drámai életszínvonal-csökkenés.
