2p

Tovább romlottak a járványügyi adatok itthon. 

A hétvégi összesített adatok azt jelzik, hogy felgyorsulóban van a 4. hullám és egyelőre nem látszik, hogy mikor lassulhat le. Múlt pénteken az azt megelőző napra vonatkozóan 6 halálesetet jelentettek, most az elmúlt háromnapi összesítés szerint 20, többségében idős, krónikus beteg halt meg, így az elhunytak száma 30 171 főre emelkedett.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 783 167 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 7 923 fő. 478 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 71-en vannak lélegeztetőgépen - közölte az állami tájékoztató portál.

A beoltottak száma 5 879 178, közülük 5 630 587 fő már a második oltását is megkapta, 714 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. Az elmúlt három napban 1183 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 821 261 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza, a legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak, ezért kérik őket, hogy regisztráljanak és vegyék fel az oltást mielőbb.

A beoltottak kevesebb mint 1 százaléka betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb. A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt, aki még nem, az továbbra is megteheti a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. A regisztráció után a háziorvosnál és az interneten is lehetőség van oltásra időpontot foglalni: www.eeszt.gov.hu

Az átoltottság további növelése és a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyásának megelőzése érdekében az internetes időpontfoglalóban a határidőn túli, valamilyen oknál fogva elmaradt második oltásokra is lehet már időpontot foglalni. Tehát így az is könnyen be tudja pótolni a második oltását, akinek már korábban fel kellett volna vennie azt, de elmulasztotta.  Számukra az időpontfoglaló ugyanazt a vakcinát  ajánlja fel, amellyel az első oltás is történt.

Az Országgyűlés várhatóan ma fogadhatja el a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet, 2022. január 1-jéig történő meghosszabbításáról szóló javaslatot. Erre azért van szükség, mert a járvány továbbra is jelen van, a delta vírusmutáns hazánkban is terjed, a sikeres védekezés érdekében a gyors cselekvőképességet továbbra is fenn kell tartani.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!