6p

Tegnap kihirdették a felsőoktatási ponthatárokat, de azzal, hogy csak 91 460 diák jelentkezett idén egyetemre vagy főiskolára, és a ponthatárok is a legtöbb helyen alacsonyabbak lettek, egy 19 éves negatív trend dőlt meg. Ennek okát egyes szakértők már most tudják, mások még találgatják.

Azzal, hogy a 91 460 diákból 68 112 fő érte el legalább a minimális ponthatárt, a felvételizettek 74,5 százaléka nyert tegnap felvételt. Közülük több mint 55 ezren államilag finanszírozott formában tanulhatnak tovább. Egyedül a programtervező informatikus szakon nőtt a ponthatár a tavalyihoz képest. Így megindul a szokásos albérletkereső roham, amikor minden évben harcot vívnak a szülők az ingatlantulajdonosokkal.

Az ELTÉ-re vették fel a legtöbb gólyát. Fotó: elte.hu
Az ELTÉ-re vették fel a legtöbb gólyát. Fotó: elte.hu

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének korábbi elnöke ma az ATV-n úgy nyilatkozott, szerinte a negatív jelentkezési rekord egyik oka, hogy beérett az a negatív kampány, miszerint diploma nélkül is el lehet helyezkedni a munkaerőpiacon. A másik oknak a koronavírus-járvány miatti felemás érettségit jelölte meg.

Idén a pedagógusképzésekre egyébként általánosan 10-20 százalékkal kevesebb diák jelentkezett, mint tavaly, ami azért tragikus, mert megkezdődött az a tendencia, hogy több tanár vonul nyugdíjba, mint ahány bekerül a rendszerbe - fogalmazott a volt elnök. 

A jelentkezők megdöbbentően alacsony számával kapcsolatban Dr. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja lapunknak úgy nyilatkozott korábban, hogy a diákok elmaradása egyértelműen az emelt szintű érettségi kötelezővé tételének a következménye.

„A középiskolák közül kevés az, amely maradéktalanul felkészíti a tanulókat a több tudást igénylő vizsgára, de nem minden család engedheti meg magának, hogy külön tanárokat fogadjon. Nem várhatok el olyan tudást, amihez nem tudom mindenki számára biztosítani a megfelelő szintű hozzáférést. Ez komoly társadalmi feszültséget hoz”

– jelentette ki a kancellár.

A felvi.hu adataiból az derül ki, hogy alapképzésre több mint 42 ezer hallgató került be, osztatlan képzésre több mint 7400, mesterképzésre több mint 12 300, felsőfokú szakképzésre pedig több mint 6100. Nappali tagozatra több mint 49 ezer diák járhat majd az általános felvételi eljárás eredményei szerint. A képzési területeket nézve alapképzésben első helyen a gazdaságtudományok állnak, amelyet az informatika és a bölcsészettudományok követnek. Negyedik a műszaki képzés.

A felvételin, az elmúlt évekhez hasonlóan 500 pontot lehetett szerezni. Idén szinte minden szakon alacsonyabb ponthatár született a tavalyi évhez viszonyítva. A ponthatárok mindig a jelentkezők és a szabad helyek számából, valamint a diákok idei érettségi pontszámaiból állnak össze. A teljesség igénye nélkül idén így alakultak a felsőoktatási intézmények ponthatárai:

Eötvös Loránd Tudományegyetem: a jelentkezők brutális csökkenése ellenére is nagyobb arányban vett fel hallgatókat, mint valaha. Idén itt kezdi meg a legtöbb gólya az első évét: 9918 fő.

  •  nemzetközi tanulmányok 401 pont (458 pont, 2019. év)
  •  pszichológia (Budapest) 444 (447)
  •  programtervező informatikus 395 (380)
  •  politológia, politikatudomány 378 (378)
  •  kommunikáció és médiatudomány 437 (441)
  •  óvódapedagógus 284 (287)
  •  jogász 472 (440)

Budapest Corvinus Egyetem: idén 2809 hallgatót vettek fel

  • gazdálkodás és menedzsment szak 427 pont (449 pont)
  • angol nyelvű nemzetközi gazdálkodás szak 430 (448)
  • nemzetközi tanulmányok 433 (456)
  • kommunikációs és médiatudomány 425 (440)

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem: 4626 új hallgató kezdheti meg idén a tanulmányait

  •  mechatronikai mérnöki 433 pont (440 pont)
  •  mérnökinformatikus 374 (402)
  •  gépészmérnöki 330 (360)

Pázmány Péter Tudományegyetem: 359-en kezdik meg az első évet

  • jogász 458 (460)
  • pszichológia 441 (439)

Semmelweis Egyetem: 2102 hallgatót vettek fel, és itt lettek az orvostudományi egyetemek közül a legmagasabbak a ponthatárok.

  • általános orvos 425 (442)

A Debreceni Egyetem a második legnépszerűbb felsőoktatási intézmény. Fotó: yotube
A Debreceni Egyetem a második legnépszerűbb felsőoktatási intézmény. Fotó: yotube

Debreceni Egyetem: 2183 főt vettek fel

  • általános orvos 399 (426)

Pécsi Tudományegyetem: 4850 diák tanul tovább 2020-21-ben

  • általános orvos 401 (422)
  • pszichológia (430) 436

Szegedi Tudományegyetem: 5906 diákot vett fel az intézmény

  •  általános orvos 402 (428)

Miskolci Egyetem: 2158 fő kezdi meg tanulmányait szeptemberben

  • informatikus 280 (282)

Budapesti Gazdasági Egyetem: 5667 főt vettek fel

  • turizmus-vendéglátás: 400 (400)
  • angol nyelvű nemzetközi gazdálkodás 400 (421)

A legnépszerűbb képzési terület idén is a gazdaságtudományi (20 171), a bölcsészettudományi (10 972) és a műszaki (9888) szakirány.

A legnépszerűbb TOP3 egyetem idén: 

  1. Eötvös Loránd Tudományegyetem
  2. Debreceni Egyetem
  3. Szegedi Tudományegyetem .

Vanó Renáta, az Oktatási Hivatal (OH) felsőoktatási elnökhelyettese a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta, hogy az OH legkésőbb augusztus 5-ig megküldi a besorolási döntést a felvi.hu oldalra. Ezután a felsőoktatási intézmények is megküldik a felvételi döntésüket, és tájékoztatják a beiratkozással, évkezdéssel összefüggő teendőkről a leendő elsőéveseket.

Pótfelvételi idén is lesz, akit nem vettek fel, vagy nem adott be jelentkezést az általános eljárásban, még adhat be kérelmet.

Idén – az elmúlt évektől eltérően – állami ösztöndíjas formában több képzési területre is lehet jelentkezni a pótfelvételi eljárásban.

Az elnökhelyettes kitért azokra a kormányzati intézkedésekre is, amelyeket a koronavírus-járvány miatt hoztak. Ismertette: a kabinet áprilisi döntése alapján, aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett vagy tesz, de az oklevél megszerzésének feltételéül előírt nyelvvizsgát nem tette le, mentesül attól, hogy megszerezze a nyelvvizsga-bizonyítványt, és megkapja oklevelét. A felsőoktatási intézmények által kiállított oklevelek száma: 95 701, míg az átadott oklevelek száma 71 878.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!