2p

Megjelent az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) oldalán az egynapos autópálya-matricák bevezetéséről szóló rendeletmódosítás tervezett szövege, amely meghatározza a matrica árát és az érvényességi időt.

A matrica nem a megváltásról számított 24 órára szól, hanem az adott napon 0 órától 24 óráig – írja a totalcar.hu. 

tervezet szerint az éves országos matrica mindenkori árának 9 százalékát kell fizetni az egynaposért. Az idén a motorok és a legtöbb – maximum 7 személyes – személyautók (D1M-es és D1-es kategória) esetében az éves matrica 57 260 forint, így az egynapos 5150 forint lesz. A 3,5 tonnánál könnyebb 8 vagy 9 fős személyautók (kisbuszok), valamint kisteherautók (D2-es kategória) esetében az éves matrica 81 280 forintos árának 9 százalékát, vagyis 7310 forintot kell majd fizetni az egynaposért – olvasható a portálon.

Egy nap az egy nap. Fotó: MTI
Egy nap az egy nap. Fotó: MTI

Az korábban nem teljesen volt világos, hogy az egynapos matrica hogyan lesz egynapos. Másként: a megváltástól számított 24 órára szól vagy egy adott naptári napra. A tervezet szerint az utóbbi lesz. Abban ugyanis ez áll:

A napi jogosultság a vásárló által megjelölt naptári napon 0 órától 24 óráig tart.

Ez azt jelenti, ha valaki mondjuk április 15-én 13 óra 48 perckor venné meg az egynapost, akkor csak április 15-én a nap végéig lesz érvényes, nem pedig április 16-án 13 óra 47 perc 59 másodpercig.

A módosítás a tervezet szerint március 1-jén lép hatályba. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy márciustól már elérhető lesz az egynapos matrica - szemlézte a cikket a 24.hu.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!