4p

De a szigorításokra még várni kell, a pénzügyminiszter szerint nincs ok a sietségre.

Az elmúlt napokban, hetekben több cikk is foglalkozott a kisadózó vállalkozások tételes adójával (KATA) a kormányzati sajtóban. A Magyar Nemzet jár az élen, tegnap is közöltek egy cikket a témában, "Adóemelés, ellenőrzés, szigorítás?" címmel.

Varga Mihály pénzügyminiszter (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Varga Mihály pénzügyminiszter (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Az írások érzékelhetően a KATA-szabályozás módosításának igyekeznek megágyazni. A probléma egyébként nem újkeletű, lapunk is megszólaltatta már erről tavaly Parragh Lászlót, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét, illetve Varga Mihály pénzügyminisztert. Arról van szó, hogy egyszerű adminisztrációval és jellemzően havi 50 ezer forint megfizetésével letudható a közteherviselés, ez pedig kétségtelenül nagy csábítást jelent, hogy a munkaviszonynak megfelelő foglalkoztatást "kiszervezzék" a KATA alá.

Ami azt is jelenti, hogy a vállalkozásba kényszerített munkavállaló nem élvez a munkaviszonyban lévőhöz hasonló munkajogi védettséget, ami például a válságos időszakban - mint ami most van a koronavírus miatt - különösen méltánytalan helyzetbe hozhatja a dolgozókat.

Emiatt már tavaly kezdeményezte az iparkamara a KATÁ-ról szóló törvény módosítását, illetve a hatósági ellenőrzések szigorítását. Kezdeményezésük megértésre talált a szaktárcánál, a Pénzügyminisztérium elkezdte vizsgálni a lehetőségeket. Terv szerint idén kellett volna a parlament elé terjeszteni a módosításokat, ám erre a tavaszi ülésszakon nem került végül sor. A válság ugyanis más irányba terelte a gazdaságpolitikát, ma a stabilitás, a kiszámíthatóság a legfontosabb, rendszerszintű átalakításokkal nem most fognak előállni.

Ez derült ki egyebek mellett az egyik legutóbbi Kormányinfón, ahol kérdésünkre Gulyás Gergely miniszter jelezte, hogy ebben az ülésszakban már nem megy be önálló adócsomag a parlament elé. Pedig az elmúlt évek koreográfiája szerint a következő évi költségvetési törvényjavaslattal párhuzamosan az adócsomagról is tavasszal szavaztak a képviselők. Idén azonban néhány más előterjesztésbe burkoltan módosítottak az adózáson, ám ezek az intézkedések közvetlenül a válsággal álltak összefüggésben.

Így viszont csökkent az esélye annak, hogy 2021 januárjától változzék a KATA, szigorodjanak a feltételek. Természetesen az őszi ülésszakon még érkezhet erre vonatkozó javaslat: a kormánypárti lapok írásaiból az jön le, hogy továbbra is megvan a szándék.

Azzal ugyanakkor a megszólaltatott kormányzati szereplő, illetve munkavállalói érdekképviseleti vezető is tisztában van, hogy ez az időszak nem kedvez az ilyen változásoknak. Varga Mihály szerint ki kell iktatni a visszaélések lehetőségét, és a tárca már elemzi a kérdést, sietségre ugyanakkor nincs ok. A Liga Szakszervezetek elnöke, Mészáros Melinda szerint is felül kell vizsgálni a KATÁ-t, és ő is rámutatott a munkajogi védelem hiányára. Mint fogalmazott: a válságot követően – hosszabb távon – megoldást kell találni a bújtatott foglalkoztatás ezen formájára, ezért célszerű lenne egy előretekintő munka megkezdése, hogy az elkövetkező években már egyértelmű foglalkoztatási feltételek alakuljanak ki.

A nyilatkozatok azt sejtetik, hogy a KATA hatályos szabályai egy ideig még velünk maradnak, de a módosítás nem került le a napirendről, csak amíg a tart a válság, a gazdasági növekedés nem áll vissza tartósan a kormány által megjelölt 4 százalék körüli pályára, addig ilyen intézkedésekkel nem akarják megbolygatni az adórendszert. Sőt, inkább kedvezményekről gondoskodtak: több szakmában is négy hónapnyi fizetési könnyítést adtak. Ennek az eredménye meg is látszik a költségvetés májusi mérlegében:  míg egy éve a KATÁ-ból 12,5 milliárd volt a bevétel az év ötödik hónapjában, idén 8,4 milliárd.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!