Elképesztő pénzbőség állt rendelkezésre az elmúlt időszakban a világban, és ennek a forrása Kína. A New York Times lényegében a világháború utáni, komoly diplomáciai és katonai szövetségeket hozó amerikai Marshall-segély modern változatának nevezi a kínai befektetéseket.
A lap közel 600, Kínához köthető projektet vizsgált meg, amelyekből nagyjából kirajzolódik az ázsiai ország terjeszkedési stratégiája. Nézzük, mit is építenek.
- 41 vezetéket, valamint egyéb olaj és gáz infrastruktúrához köthető létesítményt
- 203 hidat, utat, és vasútvonalat
- 199 atom-, gáz-, szén- és megújuló energiával üzemelő erőművet
A világban 112 olyan ország van, ahol kínai projektet futottak vagy futnak jelenleg is. A legtöbb ezek közül a BRI-hez (Belt and Road Initiative) tartozik. Ennek keretében a kínai kormány lényegében modern „Selyemutat” épít ki Európa és a többi kontinens egybekapcsolásával a vasút- és úthálózat fejlesztések által.
Ilyen projektek indultak már Etiópiában, Kenyában, Indonéziában, Pakisztánban, Malajziában, Sri Lankán, Laoszon, Thaiföldön, Hong Kongban, és több európai országgal is összekötötték Kínát. Ide sorolható Németország, az Egyesült Királyság és természetesen Magyarország is - elég csak a Budapestet Belgráddal összekötő vasútvonal felújítására gondolni, amely szintén kínai pénzből történik - írja a Privátbankár.hu.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pedig már júniusban sem titkolta, hogy a kormány azért vágott bele az építkezésbe, mert Kína nagymértékben növelni akarja az Európába történő áruszállítást. Ennek módja egy Kelet-Kínából a görög Pireuszba vezető hajóút, ahonnan vasúttal vinnék tovább az árut a kontinens belsejébe. A miniszter szerint az országok között verseny van, hogy melyik területen keresztül vezessen a kínai áruszállítási útvonal. Meggyőződése szerint a Budapest-Belgrád gyorsvasúti vonal a leggyorsabb szállítási útvonal Görögországból.
Nemcsak az új Selyemutat építik
Kínát minden érdekli, ahol invesztíciók segítségével megvethetik a lábukat. Egyrészt a belföldön már bejáratott technológiával olyan gátakat építenek Nigériában, Kolumbiában, Argentínában és Angolában, amelyek nagyobb vagy hasonló teljesítményűek, mint az amerikai Hoover Dam. Ráadásul emellett több olyan szegényebb vagy politikailag kockázatos országban is megjelentek, mint Laosz, Pakisztán és Szudán.
Másrészt Kínának „barátokra” és szövetségesekre van szüksége, és egyre inkább úgy tűnik, hogy ezt a bőkezűen mért, infrastruktúra-fejlesztésre adott pénzzel szeretnék elérni. Pakisztán, Sri Lanka és Malajzia három olyan ország, amely a keleti kontinenst és Afrikát összekötő központi olaj- és kereskedelmi út mentén fekszik, és nem mellesleg hatalmas kikötőkkel rendelkezik – ezek pedig a jövőben akár Kína tengerészeti logisztikai központjai is lehetnének.
Peking tehát a szomszédokra koncentrál, nagyon szívesen adva rengeteg pénzt az óriási útépítési projektekre. Pakisztán már most nehezen tudja visszafizetni a kölcsönöket, és ezzel nincsen egyedül: az elemzők ezt egészen egyszerűen kínai „adósságcsapda” diplomáciának nevezik. Kína a beruházási hiteleken keresztül növeli befolyását a térségben, ráerőltetve akaratát az adósság törlesztésével bajlódó országokra.
Ráadásul, ahogy az a gátépítéseknél is látszott, a nyugati kormányokkal szemben nem tartózkodnak a hitelnyújtástól olyan rossz hírű országokban sem, mint Zimbabwe vagy Venezuela. Nicolas Maduro köztársasági elnök szeptemberben Pekingben sikeresen kialkudott öt milliárd dollárnyi hitelt, majd rá öt nappal később bejelentették, hogy 49,9 százalékosra nőtt a kínai részesedés a venezuelai olajvállalat Sinovensában.
Hurrá, jönnek a kínai beruházók?
A beözönlő milliárdok és a fejlesztések ellenére sem teljesen egyértelmű azonban, hogy mennyire jár jól az az ország, amely "hitelszövetségre" lép Kínával. A nagy külföldi befektetetéseknél mindig sokat nyom a latba a munkahelyteremtés, csakhogy többször is előfordult, hogy ezeke az építkezésekre Kínából hoztak a munkásokat, akiket munkavédelmi előírások sajátos értelmezése mellett foglalkoztattak. Így a helyi munkaerő kiszorult ezekből a lehetőségekből, és a gazdaság sem profitált annyit a beruházásokból, mint hitték a befogadó országok vezetői. Van, hogy a megvalósulásig sem jut el a projekt:, Ecuadorban például 1 milliárd dollárt költöttek egy 12 milliárd dolláros kínai olajfinomító megépítésének előkészítésére még 2013-ban, de az építkezés azóta sem halad.
