4p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Akinek a családi építőipari cége sok megbízást kapott a megyeszékhely önkormányzatától, aktuálisan a helyi színház felújításán dolgoznak.

A Nemzeti Együttműködés Rendszerében a divatiparon belüli térfoglalás nem szerepelt a legfontosabb célok között, de idővel erre is sor került, nem függetlenül attól, hogy a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel kitüntetett figyelmet szentel ennek az iparágnak (a turizmus mellett, ami iránti vonzódását iskolai papírjai is bizonyítják).

Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

Az arra érdemesnek talált személyek a 2018-as alapítású Magyar Divat & Design Ügynökség Nonprofit Zrt.-n keresztül vetették meg a lábukat ezen a terepen. Az ügynökség tulajdonosa a magyar állam képviseletében a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. - vagyis végső soron Orbán Ráhel mindkét preferált ágazata egyszerre van jelen a történetben.

Az ügynökség munkájában saját nevén amúgy nem vesz részt a miniszterelnök lánya, de a szervezet vezetésébel megbízott Bata-Jakab Zsófia és Orbán Ráhel közismerten szoros barátsága nem sok kétséget hagy afelől, hogy milyen fontos kapcsolati háló támogatja az ügynökség boldogulását. Nem mellesleg igen jó fizetéseket is adnak a munkatársaknak.

Arra azonban kínosan ügyeltek, hogy a munkájukat ne állami, pláne ne pártpolitikai, hanem szakmai alapon ítéljék meg. Céljuk a magyar divatipari startup ökoszisztéma fellendítése, azaz egyfajta közvetítői szerepet akarnak betölteni az ágazatban. Amelyet milliárdos nagyságrendű pályázati támogatással igyekszik megtolni a kormány.

A legfrissebb változások az ügynökségen belül azonban kétségeket szülnek a politikai "ártatlanságot" illetően.

Egy tavaly októberi cégbejegyzés szerint ugyanis egy, a szolnoki fideszes körökhöz kapcsolható személy került be az ügynökség felügyelő bizottságába, Diglics Dániel és Szilágyi Szabolcs mellé.

Nagy Róbert Ákosné az interneten fellelhető dokumentumok szerint a szolnoki választások során a Fidesz képviseletében vett részt a választási bizottsági munkában: így történt ez a 2016 januári időközi választás esetében is, amikor a Fideszt mint jelölő szervezetet vették nyilvántartásba a helyi választási bizottság határozata értelmében, s erről a döntésről a dokumentum szerint a Fidesz központi szerve, valamint Szalay Ferenc (szolnoki polgármester) mellett Nagy Róbert Ákosné is értesítést kapott.

Az Átlátszó pedig azt írta meg az ügynökség friss fb-tagjáról 2016 októberében, hogy "az asszony rendszeresen eljárt különböző választási bizottságokban a Fidesz nevében; az előző ciklusban az Országgyűlés hivatalának parlamenti titkáraként dolgozott, ebbéli minőségében a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült" (még 2013-ban - a szerk).

Nagy Róbert Ákosné azonban nem csak e munkája révén lett megbecsült tagja a szolnoki közösségnek.

Családi vállalkozása ugyanis fontos szereplője a helyi építőiparnak: a férjével, Nagy Róbert Ákossal közösen tulajdonolt Böjtös-Bau Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-ről szintén az Átlátszó írt, mint a szolnoki közbeszerzések egyik nagy nyerteséről.

A cég az iskolafelújításokban, illetve a Városháza felújításában is szerepet kapott azokban az években.

Aktuálisan pedig a Szolnoki Szigligeti Színház felújítását végzik. A 2019 végén elnyert munka értékét eredetileg 3,78 milliárd forintban határozták meg, de a feltárás során beazonosított pótlólagos munkaigény - a színház rosszabb állapotban van, mint a felújítás indulásakor gondolták - az ellenérték 4,08 milliárd forintra nőtt, az uniós közbeszerzési értesítőben megtalálható dokumentum alapján.

A legutolsó lezárt évük egyébként különösen jól sikerült: a 2019-es beszámoló szerint az értékesítési nettó árbevételük 2,3 milliárd forint volt, az adózott eredményük 133,5 millió forint. Erre az eredményre a megelőző négy évben nem voltak képesek.

Az építőipari cégnek egyébként van egy vagyonkezeléssel foglalkozó leányvállalata, a 2018-ban létrehozott Donátus Vagyonkezelő Zrt., melynek jegyzett tőkéjét az alapításkori 20 millió forintról fokozatosan emelték a mostani 63,5 millióra.

Ami pedig a divatügynökséget illeti, eddig egy tört és egy teljes évről készült beszámolójuk. A 2019-es teljes évben 78,5 millió forintos árbevételre 1,9 milliós adózott eredmény jutott

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!