3p

Emelkedik az idősek inflációja.

A hagyományos fogyasztóiár-index mellett a nyugdíjasok fogyasztása szerint számolt inflációt is rendre közzéteszi a Központi Statisztikai Hivatal. A mai adatközlés szerint júliusban 2,9 százalékkal drágult az idősek élete az egy évvel ezelőttihez képest.

Vajon elértük már az áremelkedés tetejét?
Vajon elértük már az áremelkedés tetejét?

Összevetve az év eleji folyamatokkal, az látszik, hogy a nyugdíjas infláció felpörgött az elmúlt hónapokban. Míg az év elején még 2,1-2,3 százalékos havi indexeket mért a KSH, az utóbbi három hónapban már a 2,6-2,9 százalékos tartományban mozgott ez a mutató.

Annyiban nem meglepetés ez, hogy a teljes lakosság fogyasztói kosarában is tapasztalni az árnyomást. Az erre vonatkozóan most közölt 3,4 százalékos júliusi adat kiugrónak számít idén, amikor 1,9 és 2,8 százalék közötti inflációval volt dolgunk (leszámítva júniust, amikor már 3,1 százalékot mért a statisztikai hivatal).

Csakhogy az infláció elsősorban azokban a termékkörökben gyorsult fel, amelyek jóval kisebb súllyal vannak jelen az idősek fogyasztásában. Ilyen az üzemanyag vagy a cigaretta. Ennek tudható be, hogy a hagyományos fogyasztóiár-index az elmúlt hónapokban magasabb volt, mint a nyugdíjasoké, miközben az ezt megelőző időszakban pont fordított volt a helyzet. Viszont úgy tűnik, az idősek fogyasztását meghatározó termék- és szolgáltatási körökben is gyorsult az infláció.

Mindezek eredményeként hét hónap átlagában 2,45 százalékos volt a nyugdíjas infláció, a másik mutató pedig 2,5 százalékos.

Ez alatta marad az év eleji 3 százalékos nyugdíjemelésnek, vagyis ez alapján nem lehet év végi nyugdíjkiegészítésre számítani (erre abban az esetben kerül sor, ha az infláció meghaladja a nyugdíjemelés mértékét).

Nagy kérdés, hogy az elkövetkező hónapok mit hoznak. A jegybank számításai szerint az áremelkedés lassan, de mérséklődni fog, és visszatérünk a 2 százalékos tartományba. Nem mindenki osztja ezt a vélekedést, van, aki szerint megragadhatunk a magasabb szinten.

Jól lemérhető az árak alakulása az élelmiszerek esetében. Íme néhány termék árváltozása 2017 júliushoz képest 2018 júliusban:

  • Csirkecomb (kg)

634 forint (17 forinttal drágább, mint egy éve)

  • Csirkeszárny (kg)

568 forint (17 forinttal drágább, mint egy éve)

  • Párizsi (kg)

1470 forint (70 forinttal drágább, mint egy éve)

  • Tojás (10 darab)

392 forint (25 forinttal drágább, mint egy éve)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!