2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Nyáron nyugdíjasok ezrei kezdhettek el dolgozni, így lényegében csak ők mozgatták a munkaerőpiacot. 

Meglepő és eddig még nem látott fordulat rejtőzik a legfrissebb munkaerőpiaci statisztikák mélyén. Június-augusztus időszakban ugyanis a nyugdíjasok, vagyis a 64-74 év közöttiek mozgatták a piacot, ha ők nem állnak munkába, akkor csökkent volna a foglalkoztatottak létszáma Magyarországon. 

A 15-74 év közötti foglalkoztatottak száma minimálisan, néhány száz fővel emelkedett a május-július időszakhoz képest, miközben a 15-64 évesek körében, az idős dolgozók nélkül 2200 fős csökkenés mutatkozik. Ebből pedig egyenesen következik, hogy a 64-74 évesek munkavállalásának köszönhető a minimálisan javuló, 15-74 évesekre vonatkozó adat. 

Persze, ez távolról sem jelenti azt, hogy a munkaerőhiányt - a kormány céljaival egyezően - nyugdíjas dolgozókkal töltenék fel. A KSH munkaerő-felmérésében ugyanis mindenki foglalkoztatottnak számít, akinek legalább heti egy órányi munkabért biztosító feladata volt. Viszont az ilyen - eddig még nem látott - létszámú megjelenésük a piacon mindenképpen egyfajta fordulatra utal. 

Jellemzően a nyugdíjas foglalkoztatottak száma néhány százzal, esetleg 1-2 ezer fővel változott egyik hónapról a másikra.

A legfrissebb statisztika szerint most azonban 5200 idős találta meg a helyét valamilyen formában a munkaerőpiacon.

Forrás: mfor.hu
Forrás: mfor.hu

Ráadásul, mint azt korábban is említettük, olyanra eddig még nem volt precedens, hogy a nyugdíjasok fluktuációjának köszönhető az, hogy nem állt be a munkaerőpiac. 

A változás teljesen összhangban van a kormány elképzelésével, a nyugdíjasokban ugyanis a hazai munkaerőtartalék egy részét képezik. Ennek érdekében hozták létre a nyugdíjas szövetkezeteket, és jövőre ezt a célt szolgálja az adózási szabályok őket érintő kedvező irányú változása. 2019-től ugyanis már csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót kell fizetniük az öregségi nyugdíj mellett dolgozóknak. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!