<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
3p


			
		
mfor.hu

Magyarország minden eddigit meghaladó sikerrel bocsátott ki kötvényeket a nemzetközi piacon – jelentette ki sajtótájékoztatóján Varga Mihály pénzügyminiszter.

A tárcavezető elmondta: a kibocsátás keretében kedvező feltételekkel, alacsony kamattal 10 és 30 év futamidejű, 4,25 milliárd értékű dollárkötvény, valamint 7 év lejáratú 1 milliárd értékű eurókötvény került a befektetőkhöz.

A nemzetközi pénzügyi folyamatok alakulása jelenleg számunkra kedvező, vagyis alacsony költséggel lehet forrást bevonni

– kommentálta a sikeres kötvénykibocsátást a miniszter a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye szerint. Hozzátette: a dollár- és eurókötvények kamata több mint egy évtizede nem volt olyan alacsony, mint most.

Varga MihályVarga Mihály

A kibocsátás főbb számait ismertetve elmondta:

a 10 és 30 éves dollárkötvények kamata rendre 2,125 és 3,125, míg az eurókötvény kamata 0,3 százalék közelében alakult.

Szerinte ilyen lépést azok az országok tudnak megtenni, amelyek erős, jól fejlődő gazdasággal bírnak és kiegyensúlyozott költségvetési politikát folytatnak és Magyarország ezek közé az országok közé tartozik.

A kötvények iránt megnyilvánuló közel négyszeres kereslet azt mutatja, hogy a befektetők változatlanul igen jó eredményeket várnak a magyar gazdaságtól és bíznak a kormány gazdaságpolitikájában. Ez nem egy pillanatkép, hanem a hosszú évek alatt megszolgált és felépített bizalom eredménye – fejtette ki a tárcavezető.

Hozzátette: nem szeretnénk elveszíteni az Európai Unió késlekedése miatt azt a gazdasági előnyt, amelyhez az előző negyedévben jutottunk, így

a kormány a most bevont forrásokat a gazdaság újraindítására, a beruházások támogatására fordítja.

Az Európai Helyreállítási Alap költségeit az Európai Unió tagállamai közösen viselik – mutatott rá a miniszter, hozzátéve, hogy ez a pénz ugyanúgy jár Magyarországnak, mint a többi európai tagállamnak.

Szerinte Brüsszel és az európai baloldal politikai megfontolásból támadja Magyarországot és tartja vissza a hazánknak járó forrásokat.

A kormány szerint a gazdaság újraindítása nem szenvedhet késedelmet, így

a kormány a piacról előfinanszírozza az Európai Helyreállítási Alapból érkező forrásokat.

Varga Mihály közölte: a mostani kibocsátás nem érinti a költségvetési hiányt, tehát

a tárca továbbra is az idénre tervezett 7,5 százalékos hiánnyal számol, emellett folytatja az adósság csökkentését is.

A kormány kedvező feltételek mellett, önállóan, a nemzetközi szervezetek segítsége nélkül gondoskodik az ország finanszírozásáról, áll a PM közleményében.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.