3p

Nyilvánossá vált három miniszter vagyonnyilatkozata, akik törvényileg kaptak mentességet a június elsejei határidő alól. Most Csák János, Nagy Márton és Szalay-Bobrovniczky Kristóf bevallását is közzétették. Mindhárom miniszter számottevő vagyonnal rendelkezik.

A kormány tagjainak 30 napja volt a kinevezésük után a vagyonnyilatkozatuk közzétételére, amint azt a Telex megjegyezte, ezt nem sikerült betartaniuk. Ugyanakkor kedden mégis elérhetővé váltak ezek a dokumentumok. Három miniszter is érintett volt a „késésben”, Csák János, Nagy Márton és Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a leggazdagabb kormánytag. Fotó: MTI/Soós Lajos
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a leggazdagabb kormánytag. Fotó: MTI/Soós Lajos

Csák János esetében figyelemreméltó ingatlanvagyont láthatunk a nyilatkozat alapján, hiszen Óbudán van 400 négyzetméteres háza, amit 2000-ben vásárolt, és felerészben az övé. Emellett Szigligeten egy 126 négyzetméteres üdülője van, Badacsonytomajon pedig egy 212 négyzetméteres nyaralója. Ezek mellett Óbudán van egy másik 193 négyzetméteres lakóháza, ami szintén felerészt az övé.

Csák János az ingatlanok mellett állampapírban 71 millió forintot tart, és befektetési alapkezelőnél is van 90 millió forintnyi vagyona. Ezeken felül takarékbetétben 25 500 eurót és nyolcmillió forintot tart. A céges érdekeltségek kapcsán Csák János azt jelezte, hogy a Mobilnet Kft-ben van jelenleg 58 százalékos tulajdonrésze, ám a vállalkozás nyereségéből 93 százalékos részesedést kap. Érdekesség, hogy gépkocsija a bevallás szerint nincs, miközben két motorkerékpárt is feltüntetett.

Nagy Márton a vagyonnyilatkozatában feltüntette az 5 millió forintos fizetését, emellett a Mol felügyelőbizottsági tagságáért is kap 4000 eurót. Van a miniszternek a II. kerületben van egy 89 négyzetméteres lakása, illetve 3/10-ed részben tulajdonosa a XII. kerületben pedig egy 39 négyzetméteres lakásnak és egy 5 négyzetméteres tárolónak.

Nagy Mártonnak van továbbá 90 millió forintnyi állampapírja, bankbetétben pedig 8 millió forintja és 10 ezer eurója. Ezeken felül nagyobb értékű baleset és életbiztosítással is rendelkezik.

A legvagyonosabb miniszter a honvédelmi tárca élére került Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki számos vállalati érdekeltséggel rendelkezik. A legértékesebb közülük a London Capital Kft., amely révén öt budapesti kaszinóban van érdekeltsége. A közelmúltban az mfor.hu is beszámolt arról, hogy csak ennek révén 1,6 milliárdos osztalékra tett szert a miniszter.

Lapunk korábbi írásában szereplő vállalkozások közül szerepel a vagyonnyilatkozatban a VBPS Ingatlanforgalmazó és -hasznosító Kft. és az Új Clinic Zrt. is. Ugyanakkor van olyan vállalkozás, amelyből menet közben kiszállt Szalay-Bobrovniczky, ilyen a Hernádi Zsolt Mol-vezérnek értékesített SI 13 Aero Zrt. 3 százaléknyi tulajdonrésze maradt a honvédelmi miniszternek a magyar kormánnyal szimpatizáló V4NA nevű nemzetközi hírügynökség kiadójában.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf három 12. kerületi lakóingatlanban tulajdonos fele részben, ezek mellett Badacsonytomajban is van háza és szőlője is. Van még további mezőgazdasági ingatlan a miniszter nevén, hiszen Tabajdon gazdasági épülete és erdői vannak, Gyulakeszin szőlője van.

A likvid eszközöket tekintve is igen tekintélyes a bevallásban szereplő össze, hiszen 1,067 milliárd forint van bankszámlán, 86,57 millió forintnak megfelelő összeget tart a devizaszámlán. Befektetési alapban 50 milliót tart. Ezek mellett nem számít tételnek, hogy közel 59 milliós banki hitele van a miniszternek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!