Magyarország célja, hogy 2025-ben a GDP-arányos növekedés 3 százalék feletti legyen. Ez elképzelhetetlen az itthon működő vállalkozások több mint 90 százalékát kitevő, a foglalkoztatottak 72 százalékát alkalmazó kis- és közepes vállalkozói szektor fejlődése nélkül – közölte a Garantiqa. A közvetlen uniós viszontgarancia mellett igényelhető termék ezzel az összes Magyarországon működő pénzintézet ügyfelei számára teszi elérhetővé és olcsóbbá a fejlődésüket szolgáló, versenyképességüket erősítő finanszírozást. Az októberben elindított garanciaprogram a várakozások szerint 17 ezer hazai kkv új hitelhez jutását segíti majd – közölte a többnyire viszontgaranciával nyújtott kezességvállalással foglalkozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt.
Az Európai Bizottság és a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. megállapodása révén az InvestEU program keretében a Garantiqa fennállásának legnagyobb nemzetközi hátterű garanciaprogramjához csatlakoztak most a hazai banki partnerek.
Uniós garancia jár a hitelekhez
A Garantiqa InvestEU Garanciaprogram keretében, az Európai Unió 95 százalékos viszontgaranciájával a Garantiqa 1 milliárd euró összegben vállalhat kezességet, amivel 2028-ig összességében 600 milliárd forint értékű finanszírozás válik elérhetővé a magyar kkv-k számára. A program különlegessége ráadásul, hogy 17 ezer olyan hazai kkv kaphat benne banki finanszírozást, amelyek eddig erre nem számíthattak.
Az InvestEU program keretében kiemelt hangsúlyt kap a digitális és a zöldátállást támogató projektek finanszírozása, az agrár- és élelmiszeripari cégek hatékonyságnövelése, a beszállítói szerepvállalás és az innováció, valamint a termelékenység növelése. A program feltételrendszere hozzásegít a magyarországi felzárkóztatási régiók lemaradásának csökkentéséhez, a vidékfejlesztéshez.
Az európai uniós szintű InvestEU Alap célja, hogy csaknem 400 milliárd eurónyi beruházást segítsen elő a 2021-2027 közötti időszakban. Az InvestEU uniós költségvetési garanciát nyújt az implementációs partnerek számára kockázatvállalási kapacitásuk növelése érdekében, ezzel hozzájárul az állami- és magánbefektetések mozgósításához. (MTI)