Látta az Elk*rtukat?
Nem láttam, de be fogom pótolni. Igazság szerint annyira nagyon nem érdekel. Azt hallottam, és biztosan így is van, hogy filmszakmai szempontból színvonalasan meg van csinálva, a hozzáértő angol rendező és a spanyol operatőr minden bizonnyal jó minőségű munkát végzett. A sztorira viszont semmilyen szinten nem vagyok kíváncsi.
Ha már itt tartunk, a Bűnös város is elég didaktikusan tárja a néző elé a NER különböző visszásságait, nem igényel különösebb utánagondolást a film mondanivalójának megfejtése.
Valóban nem kell hozzá kódfejtőnek lenni. Igazából eredetileg a Bűnös város nem akart több lenni egyfajta „Így filmeztek ti”-szerű szatirikus műnél, ami a művészfilmes kliséket figurázta volna ki. Ez a keret meg is maradt, ez töltődött meg egy erősen politikai tartalommal. A téma az utcán hevert, és én nem akartam nagyon a sorok közé bújtatni a mondanivalót, talán a lelkiállapotom miatt se. Úgy éreztem, ez a művészfilmes nyelv elég egyfajta kódolásnak, plusz rétegnek. Azt szerettem volna, ha a legszélesebb körnek szól, ezért nem akartam túl szofisztikáltra csinálni.
Mennyibe került a Bűnös város leforgatása, és honnan volt rá pénz?
Én finanszíroztam az egészet, saját pénzből. A film leforgatása, a honlap összerakása mellett megfelelő streamingszolgáltatót és jegyvásárlási rendszert is kellett találni. De milliós nagyságrend volt önmagában a forgatás is. Persze kapcsolataim révén nagyon kedvező költséggel tudtam dolgozni, de mivel az volt a célom, hogy megpróbálom a jegyeladásokból visszahozni a film árát, senkit nem szerettem volna, hogy ingyen dolgozzon, mindenki ki lett fizetve.
Egyelőre egyébként még nem hozta vissza az árát. Őszintén szólva azt hittem, kicsit könnyebben fog ez menni. Költöttünk pedig hirdetésre a közösségi médiában, de kisebb az organikus terjedés, mint reméltük. Amennyire látom, nagyon szeretik a filmet, akik megnézik, de az emberek a saját oldalaikon kevésbé osztják meg. Talán nem merik, bár ez csak feltételezés. Mindenesetre így egy elég zárt közösségben maradt. Rögösebb az út, mint ahogy elképzeltem.
Mi volt a helyzet a színészekkel, ők nem féltek egy ilyen produkcióban szerepet vállalni?
Én mindenkinek hangsúlyoztam, hogy ez az én felelősségem, teljes mértékben magamra vállalom – én írtam a forgatókönyvet, én vagyok a rendező, a producer. Vettem a fáradságot, és minden színésznek fel is olvastam a forgatókönyvet, ennek ismeretében kellett igent vagy nemet mondaniuk.
Volt, aki nemet mondott?
Volt olyan, aki azt mondta, hogy ezt így nem vállalja.
És a többiek nem tartanak attól, hogy retorziók érhetik őket?
A színészek úgy gondolkoztak, hogy ez pusztán egy színészi feladat – ezt mondták máskülönben az Elk*rtuk szereplői is. A karaktereket egyébként szerették. Ők mind megbecsült színészek, nagyon nagy baj lenne, ha idáig elérne a retorzió, szerintem nem is fog. A rendezők azért szeretnek a legtehetségesebb színészekkel dolgozni. A most előkészületben lévő Hadik-filmben például szerepelni fog Molnár Áron is, aki pedig elég rendesen kiállt a saját politikai véleménye mellett. A józan ész talán felülkerekedik ezeken a dolgokon, bár az is tény, hogy a Bűnös város szereplői mind fővárosi fenntartású színházakban dolgoznak, így ők eleve védettebbek talán.
A rendezők között viszont egyértelműen látszik, hogy vannak támogatott és tiltott alkotók. Utóbbi kategóriába került ön is. Nem volt ez így 2010 előtt is? Sokszor hallhatjuk azt az érvelést, hogy mindenki a vele egy ideológiai platformon lévő alkotókat favorizálja: „Akkor ti voltatok helyzetben, most mi vagyunk, mi ezzel a gond?” Van ebben igazság?
Lehet, hogy nem nyitottam ki eléggé a szememet, de nem tapasztaltam ilyet. A ’90-es évekre és a 2000-es évek első felére úgy emlékszem, hogy akkor a természetes kiválasztódás működött. Az biztos, hogy ilyen szinten nem kúszott be a politika a kultúrába, mint most. Fel sem merült, hogy a divatba vagy a könnyűzenébe például belemásszon a politika, most ez a helyzet. Ideológiai hadszíntérré vált a kultúra, és sok tehetséges ember lett a partvonalra állítva.
Nem gondolom, hogy most tehetségtelen művészek csinálnak filmeket, de az a természetes kiválasztódás, ami régebben működött, és ami szerintem hasznos, az most nincs. Ilyen kemény, ideológiai alapú kettéválasztás Aczél elvtárs idején volt, de róla az maradt fenn, hogy intelligens és jó ízléssel bíró ember volt. Nem mintha visszasírnám azt a kort, de most is ez van, talán még rosszabb kiadásban.
Tehetségtől függetlenül: lehet egyáltalán jó kormánypárti filmet csinálni?
Nagyon nehéz. A művészetnek mindig is a kritika, az egyéni, társadalmi problémákra való rámutatás, és az ebből fakadó sorsok bemutatása volt a lényege. Nem látok rációt a hozsannázó művészetben, nem látom, mitől tudna érdekes lenni. Az ilyen hőseposzok, a történelmi múltat felmagasztaló, akár meg is hamisító alkotások szerintem nem is tudnak működni.
Megígéri, hogy ha úgy alakul, Márki-Zay Péter, vagy a mostani ellenzék visszás ügyeinek is szentel legalább egy kisfilmet?
Megígérem, hogy mindig kritikus leszek a fennálló rendszerrel szemben.
Mihez kezdene most pályakezdőként? Mondjuk egy friss, de még az átalakítás előttről származó Színház és Filmművészeti egyetemi diplomával a zsebében?
Talán pályakezdőként még nem érinti ez az egész az embert annyira, de pont ez az SZFE-FreeSZFE szembenállás már önmagában egy bélyeg a diákokon is. Pont egy FreeSZFE kurzuson volt most egy diákom, aki azt mondta, ő ezt a logót sem akarja kitenni a filmje végére, mert az már rögtön egy politikai elkötelezettséget is jelez. Én ezt megértem. Azt tudom tanácsolni, és nem tudom, ez jó tanács-e, hogy próbálják meg ezt a politikai terhet levetni magukról, gondolkozzanak kritikusan, és alkossanak a saját belátásuk szerint. A kritikai hangvétel az egyetlen, amit nem szabad eldobni, ha gondolkodó értelmiségiek, művészek akarnak lenni.
Hogyan alakítaná át a filmfinanszírozási rendszert?
Igazából a Vajna-féle struktúra elég jól működik, csak a politikai nyomást és döntéshozatalt kéne kiszivattyúzni a rendszerből. Vajna nem is engedte be a politikát, mindenféle film készülhetett, művészfilmek, közönségfilmek, a mai társadalmi problémákra reflektáló alkotások. Ez a színesség mára eltűnt, most nagyon egy kaptafára készülő művek vannak. Az lenne a jó, ha olyan filmek készülnének, amilyeneket a producerek és a rendezők igazából csinálni akarnak, és ezekből lehetne kiválasztani a legjobbakat. Most a felsőbb akaratnak engedelmeskedve ömlenek be a történelmi hőseposzok.
Van abban valami igazság, amit például az SZFE kapcsán is mondtak kormányzati körökből, miszerint a cél valamilyen pénzre is váltható tudás lenne? Van értelme rengeteg olyan szakembert képezni, akik főként alig nézett művészfilmeket alkotnak?
Nem hiszem, hogy az SZFE-n ilyen agymosás lett volna, az onnan kikerülők a saját habitusuk szerint kezdtek alkotni, talán egy kicsit nagyobb arányban mentek az úgynevezett művészfilmek felé. Ha létezne ilyen elválasztás a művészfilm és a közönségfilm között, akkor talán magam is inkább az utóbbi oldalra kerülnék, de nem szeretem ezt a különválasztást.
Inkább az európai és az amerikai filmgyártás között van egy nagy törésvonal. A helyzet az, hogy a piac, vagy piacok mérete miatt az európai, és különösen a magyar filmgyártás nem, vagy nagyon nehezen tud rentábilis lenni. Az úgynevezett művészfilmek mennek a fesztiválokra, és nagyon büszke lehet rájuk az ember, ha elnyernek egy rangos díjat, a közönségfilmeket pedig többen megnézik a mozikban, de azok sem tudnak magyar viszonyok között rentábilisak lenni. Ha azt szeretnénk, hogy Magyarországon készüljenek magyar filmek, akkor azt mindig a magyar adófizetők pénzéből kell majd támogatni. Az inkább egy érvényes felvetés, hogy ha már az adófizetők pénzéből készülnek filmek, akkor azok legyenek olyanok, amiket ők szívesen megnéznek.
Mit gondol a NER egyre erősödő nyomulásáról a kultúrában? Azt már elmondta, hogy a Filmintézetnél le lett tiltva, de miért nem szólalt fel a visszáságok ellen korábban?
Amikor meg lett hirdetve ez a Kulturkampf, sokakkal együtt én is kicsit legyintettem, azt gondoltam, beszélnek róla, de nem lesz ez annyira húsba vágó kérdés. Korábban az látszott a kormány politikáján, hogy a kultúra sokadrangú kérdés, ami annyira nem is érdekli őket. Most inkább az látszik, hogy a kultúra volt az utolsó bástya, de azt is be akarják venni. A saját bőrömön is tapasztalhatom ezt, nekem nagyon keményen megélhetési kérdéssé is vált, mert filmrendezőként máshonnan nem tudsz pénzt szerezni, csak a Filmintézettől.
De nem csak ezért vált húsba vágó kérdéssé ez az egész. A kultúra egy szelep, ami akkor is engedi jól érezni magad, amikor nagyon sok minden nem úgy megy az országban, ahogy szerinted kéne. Rengeteg dolog nem tetszik, elszomorít, felmérgesít, de ki tudod engedni a gőzt. Ugyanez volt a szocializmusban. Akkor elmenni egy Hofi-estre felszabadító élmény volt, össze lehetett kacsintani, lehetett egy jót nevetni. Most ilyen élmény elmenni egy Pintér Béla-előadásra mondjuk. Olyan a hatása, mint egy pszichoterápiás kezelésnek. És ezt a szelepet akarják elzárni. A források elvágása lehet, hogy keveseket érint annyira, mint engem, de ez már mindenkinek fáj, akinek a kultúra emiatt is fontos.
Ez még mindig nem lehet annyira sok ember az egész országban, többségük pedig így is, úgy is ellenzéki szavazó. Ők attól nem fognak a kormánypártokra szavazni, ha egy Herendi-film helyett csak az Elk*rtukra ülhetnek be. Mi értelme van őket tovább hergelni egy ilyen szelep elzárásával?
Én sem hiszem, hogy a kultúrharcnak lenne szavazatokban mérhető haszna. A saját kultúrkörüknek biztosan okoz egyfajta önelégültséget, nekik biztosan megerősítő élmény beülni egy Elk*rtukra vagy egy állami fenntartású színház előadására. Meg hát profán oka is van, így most megmondhatják, ki kaphat közpénzt és ki alkothat. De leginkább egy hatalmi attitűdöt közvetít barát és ellenség felé is: levegőt sem adni, levegőt sem hagyni annak, aki máshogy gondolkodik.
Ha sikerülne a politikát kiszivattyúzni a filmfinanszírozásból, melyik lenne az első filmterv, amit lecsapna az asztalra?
Sokszor említettem, hogy régóta szeretnék leforgatni egy Máté Péter életrajzi filmet, annak nem is lenne politikai vonatkozása. A háttérben nagyon érdekes korrajz lenne a ’70-es évek kultúrpolitikájáról is – mondjuk, ha jobban belegondolok, mégis lennének azért erős áthallások benne.
A másik kész tervem egy Tízparancsolat 2.0 című film, ez is régóta a tarsolyomban van. Fiatalokról szólna, nagyon mai, nagyon aktuális történet. Ez biztosan a politikai tartalom miatt sem ment át eddig, az egyik főhős ugyanis egy rendkívül konzervatív polgármester, aki bort iszik és vizet prédikál. Valamilyen furcsa oknál fogva egyesek úgy érezték, a figuráról a nézőknek valós személyek juthatnának eszébe.
