Ahogy változik a világ, úgy változik a kormány kommunikációs szókészlete is. Volt idő, amikor Orbán Viktor minden második mondatában a migráns szó szerepelt, míg tavasszal a béke és a megvéd volt az, amit lépten nyomon ismételgetett. Az utóbbi nyilatkozataiban
Orbán Viktor egy új kifejezést kezdett el sulykolni, ez pedig a háborús infláció.
Volt persze folytonosság, hiszen a magyar kormányfő továbbra is békére vágyik, bár azt konzekvensen kerüli, hogy a háborút kebelbarátja Vlagyimir Putyin indította el. Mindenesetre Orbán Viktor gazdasági magyarázata most arról szól, hogy a háború – és az értelmetlen brüsszeli szankciók miatt – lódultak meg az árak, amennyiben pedig ismét béke lesz, akkor az infláció varázsütésre megszelídül.
A probléma az, hogy már az alapállítás sem állja meg a helyét, hiszen az Orbán-kormány által követett úgynevezett magasnyomású gazdaság megágyazott az inflációnak. A miniszterelnök az előző évtized végén all in-t mondott, amikor úgy tűnt, hogy a kamatok tartósan alacsonyak lehetnek, és a gazdaság versenyképességének javítása, az oktatás fejlesztése, a magasabb hozzáadott értéket jelentő munkahelyek (jövőbeni) megteremtése helyett a multiknak adott óriási támogatásokkal, gigantikus jegybanki programokkal nem csak csúcsra járatták, de némileg túl is pörgették a gazdaságot.
Miközben nagyon sok szakember távozott Magyarországról Nyugat-Európába, addig az itthoni élénkítés teljesen felszívta az elérhető munkaerőt, sőt, olyanok is visszakerültek az elsődleges munkaerőpiacra, akik korábban a közmunkának nevezett "állami kegyelemkenyéren" éltek.
Az elmúlt két év azonban igazán vérzivatarosra sikeredett, hiszen 2020-tól előbb a Covid okozott óriási egészségügyi pánikot, és a megszakadó beszállítói láncok miatt gazdasági válságot. Majd, amikor a járványhelyzet végre konszolidálódott és az oltás, illetve az átfertőzöttség révén az egészségügyi katasztrófa elhárult, akkor jött a háború. Arról az mfor.hu és testvérlapunk, a Privátbankár is tucatnyi cikket közölt az utóbbi években, hogy miként szabadult el az infláció, a kilátásokról pedig Bod Péter Ákos tollából pénteken átfogó elemzést volt olvasható. Összefoglalva, itthon az inflációs folyamatok a nemzetközi trendnél korábban elindultak, és gyakorlatilag minden területet érintenek. Az állami beavatkozás, az árszabályozás elvileg jelentősen visszafogja, ám a közel 11 százalékos pénzromlás így is fájó a lakosság jelentős része számára.
A jegybank előrejelzése szerint az idei évben még kiugróan magas lesz a fogyasztói árak növekedése, már csak azért is, mert az ehhez vezető láncreakció elején még nem történt változás. A folyamatokat ugyanis az alapanyag és energiaárak megugrása katalizálja, ami miatt a termelői árak is jó ideje szárnyalnak, majd ez begyűrűzik a fogyasztói árakba is. Éppen ezért véli úgy az MNB, hogy ősszel tetőzhet az infláció, ami eleve rossz hírnek számít, de különösen súlyos a jegybanknak az a prognózisa, hogy továbbra is az élelmiszerárak szárnyalása fogja leginkább húzni az inflációt, és ez a termékkör a következő hónapokban is 20 százalék feletti drágulást mutat majd.
Miután az inflációs várakozások is elszabadultak, ezért gyakorlatilag leszögezhető, hogy ha holnap valamilyen csoda folytán békét kötne Oroszország és Ukrajna az úgynevezett másodkörös inflációs hatások miatt akkor is egy hosszabban elnyúló „lecsengéssel” számolhatunk. Ráadásul a kormány is érzi, hogy az árstopok rendszere csak elfedi az inflációs problémát, de valójában nem oldja meg. Nem véletlenül gondolja számos elemző és szakértő, hogy az elfojtott infláció előbb-utóbb felszínre tör, és ne legyenek fogyasztóként kétségeink, ez a Murphy-törvények miatt biztosan akkor fog bekövetkezni, amikor a legfájdalmasabb lesz.
Talán ennek is betudható, hogy pletykák szerint az árstop szellemi atyjának tekinthető Nagy Márton is kritikus megnyilvánulást tett.
"Az árstop nem jó dolog. Ezekből ki kell jönni." - mondta a fejlesztési miniszter
csütörtökön este a Mathias Corvinus Collegiumban tartott előadásán, amelyről a Portfolió számolt be. Persze a közgazdasági üzenetek mellett volt erős logikai bukfenc is a mondandóban, hiszen a fentieknek ellentmond, hogy Nagy Márton szerint a magyar kormány az inflációt fékezi, míg más országok az infláció hatását kezelik, nem az inflációt közvetlenül. Például transzfert adnak a lakosságnak, ezáltal a kereslet nő, és ez növeli az inflációt – magyarázta a miniszter.
Tehát az árstop nem jó, ki kell belőle jönni, de közben jó, mert a magyar kormány ezzel az inflációt fékezi.
Amit részben azért kell fékezni, mert miközben más országok lakossági transzfereket adnak, addig a magyar kormány nem. A gond ezzel a kijelentéssel az, hogy az a nagyságrendileg 1500 milliárd forint, amit a választások előtt a kormány kiszórt (szja visszatérítésre, 13. havi nyugdíjra, teljes nyugdíjprémiumra, fegyverpénzre, stb.), az közgazdasági értelemben ugyanúgy transzfernek számít, mint amit a nyugati országok kormányai folyósítanak. Még akkor is, ha a kormány szándéka nem az volt, hogy az emberek életét megkönnyítse, hanem az, hogy a választások előtt megvásárolja a szavazatukat.
A választási költségvetés ugyan sokak anyagi helyzetén javított, bár a legnagyobb tételnek számító szja visszatérítésnél pont nem a leginkább rászorulóknak dobtak mentőövet. Ugyanakkor a lépés komoly problémákat is okozott, hiszen az elmúlt két évben megborult magyar költségvetést ismét megtorpedózta a kormány. Nem véletlen próbálják visszaszedni a választási osztogatást. Csakhogy, ahogy azt a miniszter – szakmai szempontból - helyesen leszögezte az állami transzferek növelik a lakossági keresletet és így az inflációt is, így a magyar kormányzati lépések is erősen dobtak rajta. Természetesen nem címsorban, de erre való utalás található az MNB-nek a napokban közzétett Inflációs jelentésében is.
A jegybank anyagából az is kiderült, hogy a lakossági fogyasztás még a jövedelmek bővülésénél is erősebben nőtt. Ráadásul, a választási mézesmadzagot visszavevő megszorítások, a növekvő adóterhek részben a jegybank szerint is megjelennek az inflációban, növelve azt a következő időszakban is. A már említett jelentés bemutatásakor
az MNB szakértői nem tudtak racionális magyarázatot adni arra a kérdésre, hogy az árstopok ellenére hogyan lehetséges, hogy az élelmiszerek drágulása Magyarországon jellemzően meghaladja a régiós mutatókat.
Ugyanakkor a jegybank megállapításait értelmezve adódik, hogy három tényező hozadéka lehet mindez. Egyrészt a piacra engedett gigantikus összeg pótlólagos keresletként hajtotta fel az árakat, másrészt a kereskedők terítik az árstop miatti veszteségeiket, és más termékek árát emelve próbálják behozni, amit az olajon és a liszten elbuknak. Harmadrészt az adóemeléseket is elkezdték beépíteni az árakba, tovább srófolva az egyébként is fájdalmas inflációt.
Meg kell említeni, hogy az energia- és nyersanyagárak megugrása globális folyamat, ez óriási fejtörést okoz világszerte a politikusoknak és a gazdasági vezetőknek. Most üt vissza a korábbi évek nyakló nélküli likviditásnövelése, és a nagy jegybankok immár nem tudják tovább fűteni a gazdasági bővülést. Ezzel szemben le kell építeniük az irdatlanra nőtt mérlegüket, pénzt szívva ki a világgazdaság körforgásából. Sőt, nem csak a likviditáscsökkentő lépéseken keresztül valósul meg mindez, hanem a kamatemelések révén is. Ez pedig már recesszióval fenyeget, Nagy Márton a már idézett csütörtöki előadásában előrevetítette, hogy a nyugati országok el is fogják ezt szenvedni.
Szerinte a fejlett világban biztos eljön a recesszió, mint mondta 2023-ban biztosan, és ez eltarthat 2024 első félévéig akár. Nem Nagy Márton az egyetlen, aki így gondolkodik, sőt, ha megnézzük az amerikai tőzsdék folyamatos esését, akkor azt mondhatjuk, hogy egyre többen vélekednek így. Ez pedig elkezdett begyűrűzni az árupiacokra is. Egyértelműen túl vagyunk az árak tetőzésén, ami számos alaptermék esetén május közepén-végén megtörtént, és azóta érezhető a csökkenés. Így számos gabonaféle (búza, kukorica, zab) 15-30 százalékkal van a történelmi csúcsa alatt, és ezektől nem függetlenül a sertéshús is közel 20 százalékot esett az árutőzsdéken. De 20 százalék feletti zuhanást láthatunk a gazdasági indikátornak tartott réz esetén is, míg a berobbanó (globális) építőipar erőteljes hűlését az épületfa 30 százalék feletti áresése jelzi. Az alapanyagárak tehát kezdenek normalizálódni, ha ez az energiahordozók és a villamos áram tőzsdei jegyzésénél is megjelenne, akkor az infláció tényleg tetőzni fog a következő hónapokban.
Bár a közvéleményt a következő időszakban még biztosan az emelkedő fogyasztói árak fogják aggasztani, félni igazából nem attól kell, hanem annak kiváltó okától, a recessziótól. Noha világszerte a kormányok (a Covid utáni gazdasági túlfűtéssel) és a jegybankok (a likviditás későn megkezdett csökkentésével) maguk is részesei voltak a szárnyaló inflációnak, most talán még nehezebb feladattal kerülnek majd szembe. Nem lesz egyszerű ugyanis megtalálni azt az egyensúlyt, amely mellett az árakat sikerül visszafogni, miközben a gazdasági növekedés legfeljebb rövid időre törik meg. Sőt, ha rossz intézkedéseket vagy az ütemezésben hibáznak, akkor a közgazdászok rémálma válhat valóra, a stagfláció. Ebben az esetben ugyanis viszonylag magas maradna az infláció (a jegybankok általában 2-3 százalékos célértékeit meghaladó), miközben a gazdaság stagnálna, vagy recesszióba kerülne.
Ennek esélye pedig a korábbi elméleti lehetőséghez képest jelentősen megnőtt. A külső folyamatoknak erősen kitett gazdaságok, mint amilyen Magyarország pedig különösen veszélyeztetett, hiszen az utóbbi időben az egyensúlyi mutatóink felborultak és a forint is történelmi mélypontra került az euróval szemben. Ez részben a kormány fent említett gazdaságpolitikájára, részben az energiaárak berobbanása miatt bekövetkezett cserearányok felborulásának számlájára írható. (Az ország által importált termékek, energiahordozók ugyanis sokkal nagyobb mértékben drágultak, mint a Magyarországról exportált termékeké.) Így a kabinet és a jegybank kezében lévő gazdaságösztönző eszközök meglehetősen erőtlennek tűnnek, ha jön a vihar (nyugati országokra lecsapó recesszió) az vélhetőleg nálunk is pusztítani fog. Nem véletlen tűnt Orbán Viktor ingerültnek szokásos pénteki rádiós megnyilatkozásában. A kormányfő határozottan lesöpörte az asztalról a különféle béremelési és fejlesztési igényeket, amikről a parlamentben hallott a minap. "Ne álljanak elő most különféle 20-30 vagy még több százalékos bérigényekkel, most nincs itt ennek az ideje. Az a siker, ha nem csúszunk vissza, most ez van napirenden" - jelentette ki Orbán Viktor.
Róka fogta csuka helyzet, zárhatjuk a gondolatmenetet, hiszen az idei kimagasló gazdasági növekedés, ellentétben a 2017-2019 között tapasztalt exportvezérelt bővüléssel, ezúttal a belső kereslet megugrásának volt köszönhető. Ha a következő időszakban az export nem fog húzni - nyugati recesszió esetén nem fog - az állam az üres kassza miatt visszafogja a beruházásait, az eddigi dinamikus bérkiáramlás megtorpan, akkor az összességében meglehetősen borús képet vetít előre. Könnyen lehet, hogy az idei erősebb (4 százalék feletti) GDP bővülést követően fájó lesz a 2023-as év, amikor a gazdaság teljesítménye, ha nem is a Covid korszakát idéző módon, de visszaesést hoz.
