A 2020 március közepén végrehajtott áttérés a digitális oktatásra hasonló lépés volt a környező országokéhoz. Célja egyértelműen a járvány megfékezése volt, és bár a kormány korábbi kommunikációjában azt hangsúlyozta, hogy nincs szükség az iskolák bezárására, mert a gyerekek enyhe tünetekkel átvészelik a betegséget, úgy tűnt, végül hallgattak a szakemberekre, akik arra hívták fel a figyelmet, hogy vírusterjesztőként szabadon engedni egy jelentős számú csoportot nem lehet felelős döntés a szigorú járványügyi szabályok bevezetésének idején. A lépés jól illeszkedett a többi korlátozáshoz, így elrendelésének jogosságát kevesen vitathatták.
Problémát jelentett viszont maga a megvalósítás: mivel a pedagógusok nem voltak felkészülve a digitális oktatás hirtelen bevezetésére, így az első hetek a legtöbb helyen az útkeresésről, az alkalmazható platformokkal való ismerkedésről és a gyermekek és tanáraik közös tapasztalatszerzéséről szólt. Központi szabályozás híján az iskolák maguk dolgozták ki saját eljárásrendjüket sok lényeges kérdésben (milyen programokat, felületeket használjanak, naponta hány és milyen órákat tartsanak, azokat hogyan adminisztrálják), így a központosított oktatásban újra felütötte fejét a módszertani sokszínűség és a kreativitás. Ez persze azt is jelentette, hogy komoly színvonalbeli különbségek jelentek meg hirtelen a rendszerben, hiszen digitális oktatásnak minősült a tankönyv oldalszámait és a házi feladat kérdéseit egyetlen dokumentumban elküldő megoldás éppúgy, mint az oktatóvideók és feladatmegoldó felületek használata a diákokkal történő folyamatos online kapcsolattartás mellett. Mindezekkel együtt a tanév sikeresen lezárult, az érettségi és egyéb vizsgák fokozott óvintézkedések mellett sikeresen befejeződtek, így alkalom nyílt a tanulságok levonására, illetve a második hullámra történő felkészülésre.
A közoktatásban dolgozók számára a módszertani felzárkózás szükségessége mellett a legfőbb konzekvencia az volt, hogy sok helyen - megfelelő családi erőforrások híján - nem lehetett minden gyermeket bevonni a digitális oktatásba. A mindenhol elterjedt okostelefonok nem alkalmasak komolyabb feladatok végrehajtására, elavult eszközökkel, internetkapcsolat hiányában pedig csak álom a végrehajtás. (A digitális oktatáshoz alkalmas eszközök hiánya mindkét oldalon komoly nehézségeket okozott már tavasszal is, ennek ellenére ezen a téren komoly központi fejlesztések nem történtek: a helyzet ilyen jellegű elemzése azonban túlmutat a cikk keretein, az egy következő írás témája lesz.) Ugyancsak fontos tapasztalat volt az, amit a tanítók már korábban hangoztattak, azaz: alsó tagozatban ez az oktatási forma megkívánja a gyerekek mellett is egy szakember állandó ottlétét, mely feladatra a szülők nem, vagy csak korlátozottan alkalmasak. Ezeket a tanulságokat levonva indult el a 2020-2021-es tanév.
A kialakult helyzet elemzésére kormányzati szinten is sor kerülhetett, mert az új tanévben (szorosan kapcsolódva a gazdaság működtetésének szükségszerűségéhez) már nem a megelőzés, hanem a kialakult helyzet kezelése lett a cél. Bár szeptembertől folyamatosan keringtek biztosnak mondott időpontok a digitális oktatás bevezetéséről, az egyelőre csak a középiskolákban történt meg november 11-én.
Kimondva-kimondatlanul cél lett a hagyományos oktatás minél további működtetése, így maga a lépés nem érintette az általános iskolákat.
Mindez szorosan összefügg azzal, hogy a középiskolás korú gyermek már nem igényel otthoni állandó felügyeletet, így nem terheli egy újabb leállás a gazdaságot, és a különösen nehéz helyzetben lévő egészségügyet.
A tanév elejétől folyamatosan megfogalmazódtak a járvány kezelésével kapcsolatos ajánlások, szabályok, melyek mentén az iskolák mindennapi életét igyekezett az oktatásirányítás a rendkívüli helyzethez igazítani. Korlátozások megfogalmazásával (szülők belépése; maszkviselés; iskolai büfék, úszásoktatás és színházlátogatás leállítása; kötelező lázmérés és fertőtlenítés), illetve a közoktatásban dolgozók támogatásával (tesztelések; Béres-csepp küldése) próbálják megfékezni a vírus terjedését, de az emelkedő esetszámok azt mutatják, hogy az intézkedések sikere minimum kérdéses. A legújabb események tükrében elmondható, hogy a bevezetett intézkedések végiggondolása sem történt meg minden esetben: a teszteléseket az iskolákban csak külön jelzésre terjesztették ki a tanárokon kívül minden alkalmazottra, két alkalom után pedig úgy fest, le is állnak vele.
Hivatalos tájékoztatás a tesztek leállításának okával kapcsolatosan nem került napvilágra, így maradnak a találgatások. Lehet, hogy a viszonylag alacsonynak mondott (73 százalék körüli) önkéntes tesztelési hajlandóság van a felfüggesztés mögött, az adat mögötti okokat azonban nem vizsgálta senki! Szóba jöhet természetesen a sajtóban nagy visszhangot kapott 100 százalékos táppénz kérdése, de olyan egyszerű dolog is, mint a fertőzésen már átesett, a tesztet ezért feleslegesnek vélő, vagy éppenséggel attól félő dolgozó is. Volt olyan tantestület, ahol a tesztet visszautasító dolgozók közül az egyiket előző nap tesztelték, mások már korábban átestek a fertőzésen, és mindössze egy pedagógus utasította vissza a tesztet a várható kellemetlenségekre hivatkozva, ami bőven 90 százalék feletti részvételt jelentett volna, ám a többiekkel együtt számolva már lényegesen rosszabb (75 százalék körüli) arányt adott a felmérés. Mivel a visszajelzéseknél a tesztet visszautasítók indokaira nem kérdeztek rá, így
gyakorlatilag egy olyan szám jött ki végeredményként, amely ebben a formában vajmi kevés információértékkel bír.
Ehhez adódhat még a gyorstesztek megbízhatósága körüli bizonytalanság is: mivel itt csak a pozitív eredmény esetén lehet 90 százalék feletti eséllyel biztos eredményről beszélni, negatív eredménynél 50 százalék körüli a találat esélye, így voltaképpen a folyamatos tesztelés érteleme is megkérdőjelezhető.
A száz százalékos táppénzt a sajtóban már szeptemberben megígérte a pedagógusoknak Kásler Miklós – iskolai megfertőződés esetén. (Friss hír, hogy a pedagógusok jelzése alapján eddig még nem nagyon látszik megérkezni ez a pénz.) Mivel ennek igazolásáról pontos eljárásrend sokáig senkinek nem állt rendelkezésére, így előfordult, hogy más információk alapján dolgoztak az iskolai intézményvezetők és a háziorvosok. Végül december elején jött ki az minisztériumi utasítás, mely részletezi, hogy miként kerülhet sor a 100 százalékos táppénz folyósítására a köznevelésben dolgozók számára.
A folyamat lényege, hogy a pozitív minta után a munkavállaló jelzi orvosának, hogy a fertőzést nagy valószínűséggel a munkahelyen kapta el.
A háziorvos a megfelelő nyomtatvány kitöltésével ezt továbbítja a területileg illetékes munkavédelmi hatóságnak.
A munkavédelmi hatóság információkat gyűjt a munkáltatótól (ez a gyakorlatban annak vizsgálatát jelenti, hogy volt-e az érintett időszakban igazolt COVID fertőzött az intézményben),
majd ezeket továbbítja a Nemzeti Népegészségügyi Központ megfelelő főosztályára,
akik döntenek a táppénz jogosultságáról,
erről tájékoztatják a munkavédelmi hatóságot,
akik értesítik a társadalombiztosítási kifizetőhelyet a korábban utalt táppénz és a 100százalékos táppénz különbözetének utalásáról.
Könnyen belátható, hogy ez a nem rövid procedúra egyrészt sokak kedvét elveszi még a folyamat elindításától is, másrészt joggal veti fel a kérdést: az iskolában olyan időszakban megfertőződött dolgozó, amikor más nem volt távol ilyen okból, miért ne kaphatta volna-e el a vírust az iskolában, akár egy (akkor még) tünetmentes gyermektől vagy kollégától?
Egy vidéki óvodában például az őszi szünetben és az utána lévő héten 10 óvodai dolgozó kapta el a vírust: a 7 csoporttal működő ovi 4 óvónénivel és 2 dadusnénivel üzemelt egy hónapon keresztül, de nem zártak be. Elismerést eddig nem kaptak.
Ugyancsak fontos lenne a gyors kontaktkutatás is, ezt azonban úgy tűnik mostanra nem csupán a közoktatásban, hanem az élet más területein is elengedték: az egészségügy egyszerűen nem tud megbirkózni a feladattal.
Jelenleg tehát úgy tűnik, a járványügyi szakemberek javaslatai háttérbe szorulnak a gazdaság irányítóinak érdeke mögött. Ha ez a helyzet nem változik gyökeresen (márpedig a karácsonyi-szilveszteri időszakra jelzett enyhítések nem ezt jelzik), akkor elmondható, hogy a közoktatás továbbra is a hagyományos módon működik tovább. Ez azonban felveti azt a kérdést, hogy vajon meddig lesz képes erre? Az emelkedő átlagéletkorú tantestületek tagjai betegednek meg egyre nagyobb számban, veszélyeztetve ezzel a feladatellátást, vagy még időben meglesz az a hatékony és megbízható oltóanyag, melynek segítségével megoldódhat a probléma?
Aki időt nyer, életet nyer - tartja a mondás, és az egészségügy valamint a közoktatás mai helyzetét ismerve ez sajnos fájdalmasan igaznak hat.
