2020. május 26. 06:34
MTI

A jövőben a testvérek is illetékmentesen ajándékozhatnának egymás között, illetve örökölhetnének egymástól - egy erről szóló törvényjavaslatot terjeszt Kósa Lajos és Novák Katalin, a Fidesz-alelnökei az Országgyűlés elé.

Kósa Lajos az MTI-nek hétfőn elmondta: a Fidesz-KDNP parlamenti frakciója és kormánya számára a családok támogatása a legfontosabb. Felidézte, hogy már 2010 augusztusában ennek jegyében lehetővé tették az egyenes ági öröklés és ajándékozás illetékmentességét, vagyis azt, hogy a szülők a gyermekeiknek 18 százalékos illetékfizetés nélkül tudjanak ajándékozni, illetve örökölhessenek egymástól - fejtette ki a kormánypárti politikus.

A Fidesz alelnöke kitért arra: ezt 2013-ban kiterjesztették a házastársak közötti kapcsolatokra, és most a magyar gazdaság és költségvetés állapota lehetővé teszi, hogy a testvérek közötti kapcsolatokra is kiterjesszék az illetékmentességet.  

Kósa Lajos (Fotó: MTI) Kósa Lajos (Fotó: MTI)

Ennek értelmében olyan javaslatot nyújt be Novák Katalin Fidesz-alelnökkel, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkával közösen az Országgyűlésnek, ami lehetővé teszi, hogy a testvérek ajándékozni egymás között és örökölni egymástól illetékmentesen tudjanak.

Ha az Országgyűlés megtárgyalja a törvényjavaslatot, akkor ismét előreléptek a családok megerősítésében, támogatásában, és abban, hogy kifejezzék, nemcsak szóban, elvekben fontosak a családtagok közötti kapcsolatok, hanem ennek a gazdasági kapcsolatok szintjén is kiemelt helye van - mutatott rá Kósa Lajos.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.