3p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Hol ez, hol az volt a probléma a Fertő tó partjának beépítésére irányuló közbeszerzésekkel, ám most újra nekifut a kormány. Az Építési és Közlekedési Minisztérium hirdetménye pénteken jelent meg a közbeszerzési értesítőben.

Először 2019-ben akart legalább 23 milliárd forint közpénzből megvalósítani a kormány egy hatalmas turisztikai beruházást Fertőrákoson, ahol a tervek szerint szálloda, sportközpont, ökocentrum, új strand és kikötő is épül majd a tóparton. A magyar kormány a környezetvédők, valamint az Európai Unió és az UNESCO tiltakozását semmibe véve 2020-ban el is kezdte a beruházást.

A 9 milliárd forintos vitorláskikötő építését Mészáros Lőrinc egyik cége nyerte, amely letarolta a nádast, és lebontatta az ikonikus cölöpházakat. Majd gyakorlatilag az egész fertőrákosi tópartot legyalulták a beruházás miatt - írja az Átlátszó az új közbeszerzés kapcsán. 

Amikor még minden szép volt. Fotó: Depositphotos
Amikor még minden szép volt. Fotó: Depositphotos

A lap feleleveníti, hogy ezután a beruházásért felelős állami cég, a Sopron-Fertő Turisztikai Nonprofit Zrt. 2021 novemberében kiírta a létesítményekre vonatkozó tendert. Ebből elég nagy botrány lett, a cég pedig visszavonta a felhívást, majd újra kiírta, ám 2022 nyarán eredménytelen lett pénzhiány miatt.

Ekkor úgy tűnt, hogy a természet és a – beruházás ellen minden eszközzel fellépő – természetvédők is fellélegezhetnek. A munkálatok álltak, a kormány pedig azzal nyugtatta a környezetvédő szervezeteket, hogy „folyamatban van az élővilágot és a világörökségi státuszt nem veszélyeztető újratervezés.” 

A projektért felelős Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Kft. 2022 végén megszűnt, feladatait idén január elejétől az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) vette át. A beruházásra kiadott engedélyeket újra és újrameghosszabbították, melyet a Greenpeace Magyarország megtámadott. A pert megnyerték, a Győri Törvényszék a Kormányhivatalt új eljárás lefolytatására kötelezte.

Ennek ellenére Lázár János minisztériuma most újra kiírta a Fertő tavi öko- és szabadidőpark fejlesztésére vonatkozó tendert, ami két részből áll. Az első a vitorláskikötőre és a környezetére, a másik a fogadóépületre és egy ökocentrumra.

Az érintett terület nagysága nem lett kisebb, csak az épületek száma csökkent - írja a lap.

A nyertes kivitelezőnek a szerződés hatályba lépésétől számított 2,5 éve lesz a munkák elvégzésére.

Tavaly nyáron Lázár János ÉKM-miniszter azt mondta, hogy szerinte osztrák üzleti körök próbálják megfúrni a magyar kormány Fertő tavi projektjét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!