3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A kormány is közzétette a maga versenyképességi csomagját.

A Magyar Nemzeti Bank után a pénzügyminiszter vezetésével működő Versenyképességi Tanács is közzétette a gazdaság serkentését szolgáló javaslatait ma. A csomag sok újdonságot nem tartalmaz ahhoz képest, amit a tanács munkáját ismerető tájékoztatókon az elmúlt hónapokban elmondott Varga Mihály pénzügyminiszter. Vagy ahhoz képest, amit a kormány amúgy is felvetett már az elmúlt időben.

Autópálya építkezés (képünk illusztráció)
Autópálya építkezés (képünk illusztráció)

Az egyik kevésbé ismert javaslat az M9-es autópálya megépítésére vonatkozik. A tárcavezető korábban ezt is bejelentette, az viszont csak a ma publikált anyagból derül ki, hogy a nyomvonal érinteni fogja Pécset.

Az autópályára azért van szükség, hogy összekösség a dél-dunántúli, jelentős munkaerő-tartalékkal és gazadságfejlesztési kapacitással rendelkező régiót a nyugati határral. A nyomvonal Kőszegről indul, és Szombathely, Körmend, Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Kaposvár, Pécs érintésével jut el Szekszárdig.

Mint a csomagban felhívják a figyelmet, a korábbi nyomvonal nem érintette Pécset, de a másfélszáz ezer lakosú várost nem lehetett kihagyni, mert komoly felsőoktatási bázis van itt, és az autópálya hozzájárulna a helyi humántőke-állomány fejlesztéséhez és helyben tartásához. A tanács kalkulációja szerint a közlekedési infrastruktúra javításával mintegy 22-24 ezer fővel emelkedhet a foglalkoztatás, amely - átlagos adóintenzitással számolva - 50-100 milliárd forinttal növelné a költségvetés "egyenlegét". (Az autópálya megépítésének költségéről nem tesz említést a dokumentum.)

Ezen túl az állami bürokrácia csökkentésére, az adózás könnyítésére, a foglalkoztatás növelésére tesz javaslatot a tanács. Az adózásban a visegrádi országok átlagának elérése a feladat, ezen belül kiemelt cél a munkára rakódó közterhek további csökkentése. A dokumentumban jelzik, hogy teljesen végre kell hajtani a hatéves bérmegállapodásban foglalt tehercsökkentést (a szochó további mérséklését), vagyis minden bizonnyal nem állnak meg a mostani 19,5 százalékos mértéknél.

A kisadózó társaságok adójával kapcsolatban pedig egy olyan megállapítást tesz a tanács, hogy a kata szabályrendszerének finomhangolására a káros verseny visszaszorítása és az önfoglalkoztatók számára kínált nyugellátás értékének megőrzése érdekében van szükség. A "káros versenyt" nehéz értelmezni, de a nyugellátás esetében arról lehet szó - mint azt portálunk is megírta -, hogy emelni kell a kata havi fix összegét az általános 50 ezer forintról, hogy elegendő jövedelmet lehessen figyelembe venni a nyugellátás megállapításakor, máskülönben nagyon alacsony nyugdíjban részesülnének a kata szerint adózók. Erre tehát a tanács szerint is szükség van.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!