3p

Lehet, hogy véletlen, de éppen Balog Zoltán püspök alá tartozó református iskola kapott közcélú adományt a megbukott Novák Katalin államfőtől.

Egészen furcsa tételek is szerepelnek Novák Katalin lemondott államfő 2023-as közcélú adományai között. Például a köztársasági elnök 500 ezer forintot adott a Baár-Madas Alapítványnak fizika oktatási eszközök beszerzésére. Az alapítvány célja bírósági papírok szerint a Budapesti Református Gimnázium (Baár-Madas) támogatása. Az iskoláról pedig egyebek mellett azt kell tudni, hogy a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Egyházkerülete a fenntartója, az egyházkerület élén pedig Balog Zoltán püspök áll.

A volt miniszter február 16-án mondott le a zsinati lelkészi elnökségéről. Korábban elismerte, hogy tanácsadóként támogatta, hogy Novák Katalin államfő kegyelmet adjon K. Endrének. Tehát a köztársasági elnök az ország több ezer iskolája közül éppen annak adott 500 ezer forintot új oktatási eszközök beszerzésére, amelynek a tanácsadója a fenntartója.

Novák Katalin és Balog Zoltán egymásra tekint. Fotó: MTI
Novák Katalin és Balog Zoltán egymásra tekint. Fotó: MTI

Hogy Balog Zoltán püspöknek szívügye a Baár-Madas iskola, azt több tény is igazolhatja. Életrajzából például kiderül, hogy 1992-1993 között itt dolgozott hittantanárként. Korábban is mindent megtett annak érdekében, hogy az iskola fejlődni tudjon. Még 2022 decemberében Varga Mihály pénzügyminiszter és Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, dunamelléki püspök közreműködésével tették le a II. kerületi gimnázium új, mintegy 2,5 milliárd forintos kormányzati támogatásól felépülő tornatermének alapkövét.

Idén januárban pedig az avatón is ott volt a református püspök, Novák Katalin tanácsadója. A reformátusok jelképére utalva itt úgy fogalmazott: “csillagra van szükségünk ahhoz, hogy megtaláljuk a jó irányt”. A püspök beszédében örömét fejezte ki, hogy az új tornacsarnok egyszerre lesz a test és a lélek, a fizikális és a lelki mozdulatok otthona. A református gimnázium tehát nemcsak új tornatermet kapott, hanem az államfői pénzből még új oktatási eszközöket is.

Azt is lapunk írta meg, hogy a kegyelmi botrányba belebukott köztársasági elnök nem talált más támogatásra érdemes szervezetet, mint egy másik tanácsadója alapítványa. Leghűségesebb tanácsadója, Skrabski Fruzsina alapítványának ugyanis egymillió forintot adományozott tavaly Novák Katalin köztársasági elnök - derül ki a Sándor-palota oldalán elérhető dokumentumból. Skrabski Fruzsina, a Három királyfi Három királylány-mozgalom kuratóriumi elnöke, Novák Katalin államfő pedig úgy látta jónak, ha éppen a Három királyfi Három királylány alapítvány 2024-es családbarát programjait támogatja.

Novák Katalin államfőként 2023-ban 41 szervezetnek adományozott: a legkisebb összeg 100 ezer forint, a legnagyobb 8 millió forint, tehát a saját tanácsadója alapítványának adott egymillió forint átlagos méretűnek mondható. A református gimnázium 500 ezer forintja pedig nem sok, de érdekes, hogy pont arra az iskolára esett a választás. A törvény szerint a köztársasági elnök pályázat útján vagy pályáztatás nélkül, egyedi döntés alapján nyújthat közcélú felajánlást. Ugyanakkor nem részesíthető adományban párt, pártnak anyagi támogatást nyújtó szervezet, valamint a közvetlen politikai tevékenységet folytató szervezet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!