A KSH friss adatai nem okoztak meglepetést az elemzői körökben. Idén októberben a fogyasztói árak átlagosan 2,0 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat – ez igencsak szép teljesítménynek számít a világban. Szeptemberhez képest az árak 0,4 százalékkal növekedtek, ez már azért figyelmeztető jel. De nem rossz ez sem másokkal összevetve: Európában és a tengeren túl meglehetősen lendületes az áremelkedés.
Egészében véve azonban még mindig nagyon más képet mutat a magyar infláció (pontosabban az arról közzétett mutató), mint ami máshol van. Nem új sajátosság ez, néhány hónapos jelenség. Ám tudhatóan nem tart örökké, sőt sokáig sem.
A mi inflációs pályánk ugyanis nagyon eltért másokétól, és még most is fennáll egy sor furcsaság a mi viszonyaink között, de a 2026 tavaszi kormányváltás után megindult a normalizálódás. Az már megjelent az árfolyamokban, és idővel – reményeink szerint gyorsan – kiterjed a gazdaság legtöbb területére, nem kis részben az euróátvételi pálya bejárása miatt, annak hatására.
Fotó: DepositPhotos.com
Mi drágult nagyon, mi kicsit, mi lett olcsóbb?
Érdemes alaposabban ránézni a KSH közleményére. Eszerint 12 hónap alatt, 2025. októberhez viszonyítva úgy állt elő a kettő százalékos index, hogy azt lefelé húzták az élelmiszerek. Ezeknél az árindex egyenesen csökkent, 1,1 százalékkal, sőt ha kivesszük a vendéglátási szolgáltatásokat, akkor 4,1százalékkal. (Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár Árkosár felmérése szerint pedig két és fél éve nem látott mélypontra esett a családi nagybevásárlás ára a hazai hipermarketekben – a szerk.)
Nem biztos, hogy a boltba járók is így gondolják, de mindenesetre a hivatalos adatok szerint olcsóbb a hús, tej, gyümölcs, kávé és cukor, mint egy éve.
Az éttermi, iskolai és munkahelyi étkezés azonban valóban drágult, nem is keveset. De nyilván nem azért, mert a vendéglős mohóbb, mint a hentes. A szolgáltató ágazatokban jelentős a munkahányad, márpedig a bérek, keresetek gyorsan emelkedtek az utóbbi időkben. Amennyire jó hír ez a bérből élőknek, annyira növekvő költségtétel a vállalatoknak. A magasabb bérszint aztán megjelenik a termelési árakban, majd a fogyasztói árakban. Így nem meglepő, hogy a tizenkét hónap alatt a taxitól a postáig a szolgáltatások jóval átlag felett drágultak.
Ami aztán a magyar specifikum: a KSH statisztikái szerint ebben az egy évben a háztartási energiáért 4,3 százalékkal kevesebbet kellett fizetni az átlagmagyarnak. Mindezt olyan időszakban, amikor az Egyesült Államok politikai élete attól zeng, hogy mennyire megdrágul minden, de főleg a háztartási energia meg az üzemanyag. Nálunk pedig Magyar Péter kormányfő vívmányként hivatkozik arra, hogy utóbbi a térségben nálunk kerül a legkevesebbe.
Amihez ha hozzátesszük, hogy az USA nettó energiaexportőr, mégis – lévén piacgazdaság – a világpiaci árváltozások gyorsan megjelennek a hazai nagy- és kiskereskedelmi árakban. Ezzel szemben Magyarország nettó importőr, mégpedig komoly az importfüggőségünk. És földrajzi fekvésünk, a tengeri kikötőktől való távolságunk okán sok országhoz képest beszerzési és szállítási költségtöbblettel is kell számolni. Tehát nem látszik közgazdasági indok amögött, hogy a fogyasztónak viszonylag olcsó legyen az, ami az országnak drága.
Kiesett az importált infláció
Amíg az energia és közmű tarifáinak alakulása elsődleges politikai ügy, és a mostani mérsékelt árindex politikai magyarázatai között kell megemlítenünk a rezsitarifákat, addig a mostani meglepő ármoderáltságnak van egy másik, nagyon sajátos, de inkább közvetetten politikai komponense. Az adatok szerint az elmúlt egy évben a tartós fogyasztási cikkek ára csupán 1,4 százalékkal emelkedett, jóval kisebb ütemben, mint amekkora az általános drágulás volt.
A közvetlen ok a forint árfolyamának igen jelentős megerősödése idén áprilisban. A kiváltó ok a választások kimenetele: az Orbán-korszak lezárult, mégpedig az ellenzéki Tisza Párt megtámadhatatlanul erős választási sikere és így demokratikus legitimációja mellett.
A forint iránti bizalom visszatérte jelentős mértékben erősítette a forint árfolyamát, azzal pedig kiesett egy korábbi inflációs tényező, nevezetesen a gyengülésre hajlamos forintárfolyam miatt folyamatos importált infláció. Az pedig az energiahordozók mellett a tartós fogyasztási cikkek termékcsoportjára hat ki leginkább, hiszen ott jelentős a behozatal aránya.
Amíg a lakossági energia a politika szent tehene, a bútorok, elektronikai cikkek, autók és egyéb nagyobb értékű fogyasztási javak árazása piaci erők hatása alatt áll: az árra pedig erőteljesen kihat a forintnak az euróhoz, dollárhoz mért árfolyama. Az eddigi árfolyam erősödés így lefogta az addigi áremelkedési dinamikát: innen eredeztethető, hogy a tartós fogyasztási cikkek termékcsoportja az átlagosnál kisebb ütemű inflációt visz be a közösbe.
Hogyan tovább?
Ezeknek az egyenként sajátos termék- és szolgáltatás-területeknek az eredője az a mérsékelt fogyasztói árindex, amely most a legjobbak közé emeli Magyarországot. Az euróövezet októberi inflációs indexe a tavaly októberi bázison 4 százalék körüli; ehhez kell hozzámérni a mi 2 százalék körüli indexeinket.
De meddig tartható ez az elnyílás az euróövezeti és a magyar inflációs dinamika között? Nyilván nem sokáig: a nagyra nyílt olló zárulni fog.
A hivatalos közlemények azonban elég nagyvonalúak a várható inflációs pályát illetően. A 2027-es költségvetés 3 százalékos inflációval számol. A kormány középtávú kitekintésében szereplő árindex 2028-ra és a rákövetkező évekre végig 2,5 százalék. Az bizony nagyon mechanikusnak tűnő kivetítés, gyakorlatilag átveszi at a két és fél százalékot, amely a Magyar Nemzeti Bank (MNB) idővel hatályba lépő új inflációs célja.
Valljuk be, sok körülmény együttállása kell, hogy így alakuljon az inflációs pálya középtávon, és az ismeretlenek között vannak kintiek, de bőven a magyar gazdaságpolitika vonalvezetésével kapcsolatosak is.
Már a 2027-es inflációs adat realitásának értékeléséhez is tudni kellene, hogy a kormány mikor és mennyire határozottan szánja el magát a korábbi árrögzítések, árrés- szabályok és egyéb pénzügyi intervenciók kivezetésére. A bevezetés másnapján viszont beállhat egy kis árkorrekció, aminek nem kell szükségszerűen inflációgyorsuláshoz vezetni, de egyszeri áremelésként megjelenik majd. Ugyanakkor a versenypiaci viszonyok helyreállása segít a piaci árverseny érvényre jutásában, és az valóban fékezni fogja az áremelkedést a rákövetkező hónapoktól.
Ami szintén dezinflációs tényező, az a forintárfolyam várható erősödése-stabilizálódása. A korábbi euróátvételi esetek azt mutatják, hogy a maastrichti ismérvek teljesítése maga is, de különösen a végleges árfolyam-fixing előtti időszak eljövetele felértékelődést hoz: az euróövezetbe igyekvő ország még vonzóbb lesz a befektetőknek, és az hajtja a tőkebeáramlást.
Talán nominálisan is, de reál értelemben mindenképpen felértékelődik a hazai valuta, mielőtt megszűnne: ez megkönnyíti a jegybank politikát, az inflációs cél elérését. Csakhogy folyamatos nyomás alatt tartja az exportszektort, és mindig kérdéses, hogy az mennyire jól alkalmazkodik. Ebbe a dilemmába már betekintést adott 2026 második fele.
Az őszi adatokon látszik a tavaszi választások kimenetele
Ami az inflációs adatokat illeti, a hirtelen politikai váltás gyorsan besegített. A forint egyszeri tavaszi erősödése megkavarta az adatokat: a korábbi értékvesztését néhány nap alatt visszaszedte a forintvaluta, miután az április 12-i választási eredmények megjelentek – és azzal elmúlt a rossz és még rosszabb forgatókönyvek bekövetkezésének esélye.
Azóta a forint árfolyam egy kissé visszakorrigált, de nem oda, ahová az aggodalom felvitte az általános választások előtti „minden megeshet” hangulatú hetekben: és ezzel egy megszokottnak számító inflációs tényező kiesett az áralakulási komponensek közül. Így állhatott elő, hogy a magyar fogyasztói árindex, amely még 2023-ban a kétes dicsőségű uniós inflációs csúcsra vitte fel a magyar zászlót, az egy és két százalék közötti sávba csúszott.
Eközben az európai, amerikai árindexek folyamatosan emelkedtek: a fejlett világban, főleg az energiakomponens miatt, három százalékot bőven meghaladja a pénzromlás, sőt más komponensek belépésével több helyen a négy százalék feletti, ami messze túl van a tolerálható mértéken. Innentől kezdve pedig már csak az a kérdés, hogy mikor és mennyivel szigorítanak a nagy jegybankok. (Az európai inflációról részletesen a Privátbankár Európai Inflációs Körképében olvashatnak – a szerk.)
Ennyire jól állunk itthon, kérdezhetnénk, a még mindig mérsékelt árindexeinket látva. Ilyen stabil az árazás a magyar gazdaságban, dacolva az áremelkedést hozó európai, sőt globális folyamatokkal?
Természetesen erről szó sincs. A magyar pénzromlás „megelőzte korát”: előbb és magasabbra szaladt fel a magyar árszint, mint máshol a környezetünkben, és most erről a magasságokról már szerencsére kisebb mértékben növekednek tovább az árak. Már amelyik.
Mindenesetre a száraz tények: az előző hónaphoz képest az árak a teljes fogyasztói kosár esetében 0,4, míg a maginflációs kosár esetében 0,3 százalékkal emelkedtek. Az egyhavi árváltozás mértéke belesimul a 2017 és 2020 közötti időszak átlagába.
A számszerűen hasonló adatok mögött azonban igen mélyreható gazdaságpolitikai és monetáris változások húzódnak meg: a makrofolyamatok megindult normalizálódása.
A Benchmark rovat cikkei itt érhetők el.
