3p

 

A Pénzügyminisztérium államtitkára szerint azért tűnik úgy, hogy Magyarországon sarcolják a harmadik legnagyobb mértékben a béreket az EU-ban, mert rossz a módszertan - a családosok nem állnak ilyen rosszul.

Több mint 8,5 százalékponttal csökkent a munkabérre rakódó közteher 2009 és 2019 között. Magyarország ezzel az első helyen áll az Európai Unióban, az élvonalbeli szereplés hosszú távon is biztosított, hiszen a kormány adócsökkentő politikáját a koronavírus-járvány sem tudta felülírni - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.

A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára azután beszélt erről az MTI-nek, hogy az Mfor.hu csütörtöki cikke bejárta a fél magyar sajtót: ebből az EU statisztikai hivatala, az Eurostat friss számait idézve kiderült, hogy továbbra is a harmadik legmagasabb az EU-ban a bérekre rakódó adóterhelés - ráadásul a rangsorban 10 év alatt még romlott is a helyezésünk annak ellenére, hogy az adóék valamelyest csökkent azóta (más országokban ugyanis a miénknél jóval nagyobbat csökkent az adóék mértéke). 

Akinek van gyereke, az nem áll ilyen rosszul

Ahogy az az eredeti cikkben is szerepelt,  nemzetközi összehasonlításban sokkal kedvezőbb hazánk helyzete, ha több gyermeket nevelőkről van szó, illetve ha az átlagnál jóval magasabb keresetről. Most az államtitkár is erről beszélt: szerinte a nemzetközi adóék összehasonlítás módszertana csak - egy Magyarországon nem túl jellemző - kiragadott példát mér. Ezek az arányszámok az egyedülálló, gyermek nélküli átlagos fizetésű munkavállalókra vonatkoznak, így több mint egymillió szülőre ennél jóval kedvezőbb arányok érvényesek - hangsúlyozta az államtitkár. A fenti statisztikából így teljesen hiányoznak a három vagy több gyermeket nevelő családok, akik havi százezer forint összegben jogosultak családi kedvezményre, valamint a négy gyermeket nevelő anyák, akik teljes személyi jövedelemadó mentességet élveznek - mondta Izer Norbert.

A statisztika a vállalkozásoknak járó munkahelyvédelmi kedvezményeket se veszi figyelembe. Ha mindezekkel számolna, akkor az nemcsak reálisabb képet adna a tényleges adóék mértékéről, hanem a 2009-hez képest közölt, 8,5 százalékpontnál is lényegesen nagyobb adómérséklést könyvelhetne el Magyarország - jegyezte meg Izer Norbert.

Az mindenesetre biztosnak tűnik, hogy a néhány évvel ezelőtt megfogalmazott célhoz, az általános tehercsökkentéshez vezető út még nagyon hosszúnak tűnik, jelenleg ugyanis a nemzetközileg is összehasonlítható adatsor alapján a gyermektelen adózók bérének terhelése átlagos jövedelem esetén így néz ki az EU-ban:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!