3p

A biztosítók visszajelzései alapján egyértelműen látszik, hogy az utazási kedv a 2019-es évhez közelített idén, emellett pedig az igény is egyre nagyobb az utasbiztosítások iránt. A Bank360.hu a nyári szezon tapasztalatairól kérdezett utasbiztosítókat.

Felértékelődött az utasbiztosítás fontossága, a nyaralók többsége pedig európai úticélt választott, nagyrészt a fennálló korlátozások miatt - derült ki a Bank360.hu biztosítói körképéből. A pénzügyi aggregátor arról érdeklődött a nagyobb hazai szereplőknél, hogy milyen eredményekkel, tapasztalatokkal zárták a nyári hónapokat a koronavírus-járvány által megtépázott év után. 

Az Allianz Hungária érezhető növekedésről számolt be a 2020-as évhez képest, az utazók körében felértékelődött az utasbiztosítás fontossága. Tapasztalataik alapján azok is kötnek biztosítást, akik korábban elutaztak utasbiztosítás nélkül, emellett az ügyfelek jellemzően a magasabb kategóriájú, a legszélesebb körű védelmet biztosító csomagot választják. 

A biztosító ügyfelei körében a legnépszerűbb úticélok Horvátország, Görögország és Spanyolország voltak, emellett általánosságban is elmondható, hogy a korlátozások miatt európai úticélt választottak az ügyfelek. 

A nyaralók többsége európai úticélt választott. Fotó: Pixabay
A nyaralók többsége európai úticélt választott. Fotó: Pixabay

Az Aegon Biztosító több százmillió forintos díjelőírásról számolt be, ami körülbelül 75 ezer ember biztosítását jelenti. Az ügyfelek főként európai úticélokat választottak, ezekkel összefüggésben körülbelül százmilliós nagyságrendű kifizetéssel számol a biztosító. 

Az Union Biztosító a 2019-es évhez közeli értékesítési volumenről számolt be, a megkötött biztosítások számát és a megkötött biztosítások értékét tekintve is, ami azt jelzi, hogy visszatért a járvány után az utazási kedv. Az Unionnál is alapvetően az Európán belüli úticélok domináltak, igaz, az ázsiai utazások java inkább a téli hónapokra esik általában, az Egyesült Államokba pedig továbbra is tilos volt a járvány miatt beutazni. 

A kárkifizetésekkel kapcsolatban elárulta a biztosító, hogy idén nyáron is a korábbi évek tendenciája szerinti kisebb, de gyakrabban előforduló károk jelentkeztek: napszúrás, gyomorrontás, vagy pedig kisebb-nagyobb balesetek a strandon és a vízben (kagylókhoz, medúzákhoz, tengeri sünökhöz, valamint víz alatti sziklákhoz köthető sérülések). Ezek ellátása általában minimum 100-300 eurós költséget jelent esetenként.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!