3p

Hszi Csin-Ping megígérte, hogy "kiigazítja a túlzott jövedelmeket."

Kemény eszközzel lép fel a kínai állam az országban egyre növekvő egyenlőtlenségek ellen: Hszi Csin-Ping bejelentette, hogy "ki fogja igazítani a túlzott jövedelmeket." A kínai elnök a Kínai Kommunista párt pénzügyi és gazdasági bizottságának keddi ülésén tette ígéretét.

Hszi a jelentések szerint arról beszélt országa pénzügyi-gazdasági vezetőinek, hogy szabályozni kell a kiemelkedő bevételeket, és arra kell buzdítani a magas jövedelmű csoortokat és vállalkozásokat, hogy adjanak vissza többet a társadalomnak. A bizottság tagjai pedig nyilván azt mondták, hogy dolgozni fognak azon, hogy elérjék a "közös jóléti célt." Utóbbi azután lett a kínai kormányzás egyik központi eleme, hogy a Kommunista Párt legfelsőbb köreiben többen is felhördültek látva a nagyon gyorsan felemelkedő új, sikeres és vagyonos vállalkozói osztály képviselőit.

A mostani jelzés nem előzmény nélküli, hiszen párt "fegyelmező ökle" az utóbbi időben már lesújtott néhány alkalommal. A legemlékezetesebb a multimilliárdos Jack Ma esete volt, aki előbb eltűnt, majd a vállalata, az Alibaba gigabírságot kapott. Mindez azt követően történt, hogy az alapító Jack Ma októberben nyilvánosan bírálta a kínai szabályozási környezetet. Az elmúlt hetek legnagyobb visszhangot kapó esete pedig a DiDi autómegosztó szolgáltatás megrendszabályozása volt. A vállalat applikációját adatkezelési problémákra hivatkozva kellett levennie az összes kínai szoftveráruháznak.

A kínai Tencent közösségimédiás-gamer óriásvállalat egyébként épp most jelentette be, hogy nagyot ugrott a második negyedéves profitja és bevétele - előbbi 29 százalékkal 6,6 milliárd dollárra, utóbbi növekedése pedig 20 százalékos volt.

Ezekkel együtt azt is bejelentették, hogy "ki fogják terjeszteni társadalmi felelősségvállalásukat." A Tencent-vezér Pony Ma arról beszélt, hogy a technológiájuk és a tapasztalataik bevetésével segíteni fogják a kis- és középvállalatokat, a közszolgáltatásokat és a nagyvállalatokat az együttműködésben, és abban, hogy szorosabb kapcsolatot alakítsanak ki az ügyfeleikkel. Elemzők szerint a Tencent vállalása nem volt véletlen.

Ami a kínai szupergazdagokat illeti: Zhong Shanshan, a Nongfu Spring nevű ásványvizes vállalat vezetője Jack Ma és Pony Ma megelőzésével tavaly lett Kína leggazdagabb embere. Vagyona több mint 72 milliárd dollár, körülbelül 24 milliárd dollárral több, mint Jack Ma-é.

(Guardian)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!