A pandaajándékozás egyáltalán nem újdonság az ázsiai országban, hiszen már a hetedik században előszeretettel ajándékoztak medvéket a kínai uralkodók, és ez a tradíció azóta is fennmaradt, kisebb kihagyásokkal. Mao Oroszországnak és Észak-Koreának küldött pandákat a hidegháború idején, míg az Egyesült Államok azután kapott kettőt, hogy Nixon Kínába látogatott 1972-ben.
Míg a múltban a pandákat ajándékozták, a jelenlegi rendszer ennél sokkal szigorúbb, hiszen Kína mostanra csak „kölcsönadja” az állatokat, amelyekért súlyos összegeket kérnek a fogadó országoktól. A nagyjából állatonként évente 1 millió dollárra rúgó bérleti díjat részben az óriáspandák élőhelyeinek védelmére fordítják. Ez a világ legnagyobb, 96 országban tevékenykedő civil természetvédelmi szervezete, a WWF számai szerint a gyakorlatban azt jelenti, hogy az elmúlt negyven évben megnégyszereződött a pandavédelemmel foglalkozó kutatóközpontok száma. Ráadásul míg 1976-ban 1100 medve élt vadon, ma már 1864. A kölcsönzés szabályainak szigorúságát mutatja az is, hogy minden, külterületen születő kölyök is a kínai állam tulajdona marad.
Óriáspandák, mint politikai tényezők
A kínai kultúrában a béke és barátság nagyköveteinek tartott állatok jelentőségét mutatja az is, hogy a politika a Kína és fogadó országok közti politikai és gazdasági kapcsolatok szimbólumaként szokta értelmezni az állatok sorsát. Például 1964-ben a brit diplomáciának komoly fejtörést okozott annak megoldása, hogy hogyan költöztessenek át egy pandát a moszkvai állatkertbe úgy, hogy ezt a kínai fél ne vegye sértésnek. Ez azóta sem változott, hiszen mikor az akkori amerikai külügyminiszter, Robert Zoellick lefényképezkedett egy pandakölyökkel Szecsuánban, a kínai sajtó ezt egyértelműen úgy értelmezte, hogy a politikus azt támogatja, hogy javuljon az ázsiai ország és az Egyesült Államok kapcsolata.
A pandadiplomácia még a vészhelyzetek során is megjelent. A 2008-as szecsuáni földrengések okozta károk miatt közel 60 óriáspanda szorult átmeneti költöztetésre, a kínai kormány döntése alapján az állatok pedig olyan országokhoz kerültek, amelyek Kína fontos gazdasági és kereskedelmi partnerei, illetve nyersanyag-beszállítói – így kapott az urániumexportőr Ausztrália is medvéket. Jelenleg egyébként összesen 20 ország, az Egyesült Államok, Belgium, Kanada, Ausztrália, Ausztria, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Indonézia, Japán, Malajzia, Mexikó, Hollandi, Szingapúr, Dél-Korea, Spanyolország, Oroszország, Tajvan, Thaiföld, és az Egyesült Királyság területén élnek kínai pandák.
Bár a pandadiplomácia elsősorban a barátság és a jóindulat jelképe a kínai kormány részéről, korábban arra is volt példa, hogy az ország vezetése így fejezte ki az elégedetlenségét. 2014. április 16-án Kína arra készült, hogy a Fu Wa és Feng Yi nevű pandapárt Malajziának ajándékozza a két ország közti diplomáciai kapcsolat felállításának 40. évfordulójára, a kölcsönt azonban elhalasztották a Malaysia Airlines MH370-es utasszállítójának tragédiája után, ugyanis a kínai kormány elégedetlen volt a lefolytatott vizsgálatokkal. Az elégedetlenség végül több mint egy hónapos csúszást okozott a pandák költözésében.
A pandadiplomácia és a pandémia
A világjárvány a pandakölcsönzést is lelassította, így egyáltalán nem meglepő, hogy az utolsó pandapár még 2019 júniusában költözött, az állatokat Hszi Csin-ping kínai elnök adta át a moszkvai állatkertnek, ahol a szerződés szerint 15 évig élnek majd.
Hszi hatalomra kerülése óta a pandadiplomácia felgyorsult, a jelenlegi elnök arra irányuló terveibe, hogy az országból nagyhatalom legyen, beleillenek a fogadó országokban mindig óriási népszerűséget élvező állatok. Azonban a koronavírus-járvány egyelőre úgy tűnik, hogy megakasztotta a pandadiplomáciát.
Az óriáspandák ellátása nem olcsó mulatság. A Kínának fizetendő „bérleti díj” mellett az állatok élelmezése is óriási költséget jelent a fogadó állatkertek számára, hiszen a medvék átlagosan naponta 40 kilogramm, friss bambuszt esznek – 2011-ben Edinburgh állatkertje arról számolt be, hogy az évben 107 ezer dollárt költött két pandája etetésére. Ez az akkor is igen borsos ár azóta csak tovább emelkedett, hiszen a nemzetközi ellátási láncokat is lebénította és lelassította a járvány, így egyre nehezebben lehet beszerezni az etetéshez szükséges elegendő mennyiségű bambuszt – olyannyira, hogy a Calgary állatkert már arra kényszerült, hogy visszaadja pandáit.
A világjárvány emellett csapást mért a turizmusra. Míg 2011-ben az Edinburgh-i állatkert azzal vigasztalhatta magát, hogy a több mint 100 ezer dolláros bambuszköltségek mellett közel 4 millió fővel nőtt látogatói száma, a covid által átformált világban a pandáknak most otthont adó állatkertek nem reménykedhetnek hasonló megtérülésben.
A pandadiplomácia nem egyedi jelenség
Bár a kínai óriáspandák egyértelműen a legismertebb ajándékállatok, a jelenség önmagában egyáltalán nem egyedi, hiszen más országok is tettek már hasonló diplomáciai gesztusokat.
A Seychelles-szigetek pont Kínának ajándékozott óriásteknősöket az ország alapításának 60. évfordulójára, ezek az állatok a sanghaji állatkertben élnek.
Ausztrália szintén a szőrös ajándékállatokra szavazott, mikor 2015-ben négy koalát adott kölcsön Szingapúrnak azért, hogy megünnepelje, a két ország közt 50 éve jött létre a diplomáciai kapcsolat.
Mongólia kormánya régóta ajándékoz lovakat diplomáciai partnereinek, többek között Park Geun-hye volt dél-koreai elnöknek, Narendra Modi indiai miniszterelnöknek. Valamint Donald Trump elnöknek is – igaz, az ajándék címzettje hivatalosan legkisebb fia, Barron Trump volt – a ló később a ’Victory’ nevet kapta.
