Amikor Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke évnyitó és évtized-értékelő sajtóbeszélgetést tartott januárban, elmondta, hogy nincs terítéken az NB I létszámának növelése, a tizenkettes mezőny nem tűnik túl szűknek. Kiemelt viszont egy jelenséget a mezőny összetételével kapcsolatban: „talán túl sok” a budapesti és kisvárosi klub. Fogalmazhatunk úgy is: nem ott vannak az NB I-es csapatok, ahol a közönség. Ha a szurkolók visszajelzéseit figyeljük, ez a panasz lépten-nyomon szembejön. Hogy mennyire egyedülálló helyzet ez? Ennek jártunk utána.
UNIKUM EURÓPÁBAN
Ha a magyar labdarúgó NB I térképére nézünk, olyan jelenségre lehetünk figyelmesek, ami nemzetközi összehasonlításban ritkaság. A tizenkettőből négy csapat olyan településhez kötődik, mely nincs az ország ötven legnépesebbje között, sőt, a Puskás Akadémiának otthont adó Felcsút kontinentális összevetésben is a legkisebb községek között van, amelyekben élvonalbeli futballcsapat működik - már ha leszámítjuk a miniállamokat.
Paks (2019-es lakónépesség: 18 623 fő), Mezőkövesd (16 072), Kisvárda (15 863) és Felcsút (1871) a magyar labdarúgó-élvonal történetét áttekintve is kicsinek számítanak, utóbbi a legkisebb népességű hazai település, melynek valaha első osztályú csapata volt. Ha megvizsgáljuk az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) égisze alatt lebonyolított élvonalbeli bajnokságokat - a város- és miniállamokat leszámítva 49-et fésültünk át -, az elérhető adatok alapján alig találunk olyan bajnokságot, melyben a mezőny harmada nem az ország 50 legnépesebb településéhez köthető.
A kivételek Magyarország mellett Azerbajdzsán, illetve Wales lehetnek, de az előbbi esetében a települések besorolása nem egyértelmű, az azeri Premier Liga a nyolcból öt csapatot Bakuhoz számol, függetlenül attól, hogy a klubok papíron másik települést képviselnek. A hatodik a háborús övezetben fekvő, elpusztított Agdam Bakuba költöztetett csapata, a Qarabag… Wales esetében a nagyobb városok első számú csapatai eleve nem a walesi, hanem az angol ligarendszerben szerepelnek, tehát kiesnek a "hazai" rendszerből.
Mondhatjuk azt is, hogy a magyar modell unikum Európában. Kérdés, hogy ez jó-e.
Hogy alakul ki egy franchise?
Ha már a bevezetőben említettük, érdemes röviden összefoglalni, hogyan választanak ki egy franchise-t az amerikai profi, zárt struktúrában. Az MLS-ben (a legmagasabb szintű észak-amerikai profi labdarúgóliga) a tulajdonosok elkötelezettségét és befektetési hajlandóságát, a megfelelő stadiont, a piac méretét, a már létező piacokat és a szurkolóbázist veszik figyelembe, ha bővítésre kerül a sor. Érdemes behelyettesíteni a magyar klubokat ebbe a koordinátarendszerbe.
KORJELENSÉG A VÁKUUMBAN
Az európai futballban nem ismeretlen a kisvárosi nagy futballsztori, azaz amikor az adott országhoz képest kicsi települések klubjai szerepelnek az élvonalban. Ilyen jelenleg a topligákban a spanyol Eibar, a francia Lens, az olasz Sassuolo vagy a német Hoffenheim. A legnagyobb európai kuriózum talán a svéd első osztályú Mjällby, amely egy 813 lelkes falu, Hällevik csapata.
Az anomália sokkal inkább a "kisvárosi" magyar élvonalbeli csapatok aránya az NB I-ben. Egy-egy Eibar, Lens, Sassuolo, Hoffenheim vagy Mjällby nem ritkaság egy élvonalbeli bajnokságban, még az sem az, ha két hasonló klub vitézkedik az első osztályban, de a tizenkettőből négy már furcsaság – és korjelenség. Korábban sosem fordult elő, hogy egymást követő négy idényben a magyar mezőny harmadát "kisvárosi" klubok alkossák, és a harmincas évek óta olyat sem láttunk, hogy egymás utáni négy idényben öt vagy kevesebb vidéki nagyváros csapata szerepeljen az élvonalban.
A magyar labdarúgás kezdettől fogva fővároscentrikus (az első profi bajnokságig vidéki csapatok nem játszhattak az élvonalban), most is, 2020–2021-ben öt budapesti csapat szerepel az NB I-ben. Az, hogy a fővárosi és "kisvárosi" csapatok a háromnegyedét adják a mezőnynek, értelemszerűen kiszorítja az élvonalból a nagy- és közepes városok klubjait, melyeknek az NB II vagy NB III jut. Magyarország 50 legnagyobb városából csak négynek (Budapest, Miskolc, Székesfehérvár, Zalaegerszeg), a 19 megyéből ötnek van képviselete az élvonalban.
A mostani helyzet egyedülálló a magyar futball történetében. A bajnokság országossá bővítése az 1920-as évek végén nagyvárosi csapatokkal kezdődött (Szeged, Szombathely, Debrecen, Miskolc, Kaposvár, Pécs). Az 1926–1935 közötti első profi érában csak olyan vidéki klubok fordultak meg az élvonalban, amelyek egy piaci számítások alapján létrehozott franchise-rendszerben is odakerülnének, hiszen egy nagyváros lakosságának támogatására számíthattak.
A harmincas években Salgótarján, Győr és Szolnok is feliratkozott az "első osztályú városok" közé, majd jöttek a Magyarországhoz visszacsatolt nagyvárosok csapatai (Kassa, Nagyvárad, Újvidék, Kolozsvár, Ungvár). Az első kakukktojás Tokod volt, a kis üveggyári klub egy idényt töltött a legjobbak között. A második világháborút követően a hátszelet kapó szocialista iparvárosok csapatai szokhatták a magaslati levegőt, a hatvanas évek végétől érkeztek a megyeszékhelyek (Eger, Székesfehérvár, Zalaegerszeg, Nyíregyháza), a nyolcvanas évek második felében pedig további vidéki klubok (Siófok, Vác, Veszprém) léptek be az elitbe. A kialakult NB I-es status quót – 5–7 csapatos fővárosi kontingens, illetve közepes és nagyvárosok klubjai – a kilencvenes években pár évre a "semmiből előtörő" csapatok zavarták meg. A Stadler FC, a Gázszer FC, a Tiszakécske egy-egy fociőrült mecénás vagy tulajdonos áldozatvállalásának köszönhetően röppent fel, majd hullott alá. Egyikük sem tudott sokáig megmaradni a legmagasabb osztályban.
A kétezres évek újoncai – a Lombard FC (Pápa, bár a Lombard korábban játszott Tatabányán és Szombathelyen is), a Paks, illetve a Kecskemét – makacsabbnak bizonyultak, a paksiak 2006 óta szívósan ragaszkodnak élvonalbeli tagságukhoz, amely a klub lehetőségeit és a város méretét nézve egyaránt figyelemre méltó teljesítmény. A 2010-es években öt új csapat jutott fel az NB I-be, a Mezőkövesd, a Puskás Akadémia és a Kisvárda ma is első osztályú, a Gyirmót NB II-es, a Balmazújvárost pedig padlóra küldte a tiszavirág-életű élvonalbeli szereplés utáni kiesés.
A Puskás Akadémia-Mezőkövesd-Kisvárda hármas egy vákuumban tudott érvényesülni: stabil anyagi helyzetű, lokálpatrióta "erős ember" támogatta, hatalomközeli kapcsolatokkal bíró, jól szervezett klubként érkeztek abba az NB I-be, amelynek erőviszonyai alapvetően megváltoztak a 2010-es évek közepén. 2015-ben különböző okokból nem kapott licencet, így kiesett a Győr, a Kecskemét, a Pécs és a Nyíregyháza (a Dunaújváros és a Lombard Pápa a pályán elért eredmények alapján hullott ki), az NB I létszáma 16-ról 12-re csökkent. Négy megyeszékhely csapata tűnt el alacsonyabb osztályba, egyik sem tudta visszaverekedni magát. A 2018–2019-es idény végén búcsúzott a Szombathelyi Haladás, és nem sikerült egyből "visszapattannia", sőt, kevésen múlt, hogy két osztályt zuhanjon. A 2017–2018-as idény óta a mezőny harmada húszezresnél kisebb települések klubjaiból áll.
A tizenkettesre csökkent létszámú NB I és az NB II között egyre nyílik az olló. Míg az élvonalban nincs légióskorlátozás, a másodosztályban ugyan papíron nem tiltják a légiósok alkalmazását, de ha egy csapat külföldi játékost küld pályára, elesik az MLSZ 2.4 milliárd forintos normatív támogatásának ráeső részéről. Az NB I-es klubok verseny- és anyagi előnyben vannak, így óriási a csata a kiesés elkerüléséért – a "megragadók" elhúzhatnak a két osztály között ingázóktól. Az NB II-ben pedig 20 "fóka" van 2 feljutó helyre, így nagyon könnyű lent ragadni…
HOL VAN A PLAFON?
A nemzetközi futballéletben kulcsszerepet játszik a csapatok tradíciója és lokációja – ez a két tényező, illetve a sikeres szereplés biztosítja (ha biztosítja) azt a szurkolótábort, amely pénzével segít üzemeltetni a klubokat. Jelenleg az NB I-ben négy olyan vidéki klub van, amelynek tradíciója a magyar klubok jó részéhez képest minimális: 2006 előtt egyik sem szerepelt az élvonalban, három pedig 2013-ban vagy később debütált az első osztályban. A fővárosi klubok közül a Budafok hagyománya is inkább az alacsonyabb osztályokhoz, semmint az NB I-hez kötődik.
Lokáció szempontjából Paks helyzete a legjobb (a tolnai megyeszékhely Szekszárdon sosem volt NB I-es futballcsapat); de a Kisvárdának, a Mezőkövesdnek és a Puskás Akadémiának mind van 50 kilométeren belüli megyei riválisa, jóval nagyobb hagyományú és népszerűségű nagyvárosi klubbal (Nyíregyháza, DVTK, Mol Fehérvár FC).
És a siker? A Puskás Akadémia az előző idényben bronzérmet szerzett és kilépett a nemzetközi porondra (a svéd Hammarby búcsúztatta az Európa-liga selejtezőjében a koronavírus-járvány sújtotta felcsútiakat), a Mezőkövesd negyedik lett és kupadöntőt játszott, a Kisvárda nyolcadik helyen végzett – mindhárom csapat története legjobb bajnoki eredményét érte el. A Paks ugyan tavaly centikre volt Debrecenben a kieséstől, de bent maradt; a kizárólag magyar játékosokat foglalkoztató tolnaiak már szereztek bajnoki ezüstérmet (2010–2011) és mentek két kört európai kupában (2011–2012). A most futó NB I-es bajnokság 18. fordulója után mind a négy csapat az első hétben volt, jó esély van arra, hogy a 2021–2022-es idényt is mindegyik az élvonalban kezdi.
Nem könnyű megragadni
A magyar élvonal történetében csupán 26 klub töltött 20 vagy több idényt az élvonalban. A vidéki csapatok között egyetlen olyan van, mely egy húszezresnél kisebb város klubjaként ilyen hosszú ideig tagja volt az első osztálynak: a Dorogi Bányász (ma Dorogi FC), mely 23 évadot töltött az élvonalban 1945–1977 között. A Paks közelít a húszhoz – ennek elérése nagy fegyvertény lenne.
A kérdés, hogy hol van e klubok számára a plafon? Szurkolótábort szerezni-építeni - pláne egy közeli, tradicionálisabb csapat árnyékában - hosszú távú projekt és nehéz feladat. A tradicionalista futballszurkolók ritkán fogadják szívesen a "felkapaszkodottakat", elutasítottságuk jelentős, legyen szó bármely országról és háttérről, erre számos példát láttunk Lipcsétől (RB Leipzig) Isztambulig (Istanbul Basaksehir). Hogy ebben mennyi a tradicionalizmus és mennyi a képmutatás, azt mindenki döntse el maga (számos nagy hagyományú klubnak is van gazdag mecénása, erős politikai kapcsolata), de ettől még nem lesz könnyebb szurkolókat gyűjteni… Mind a négy klub hazai átlagnézőszáma az 1300–2300 fős sávban mozog, a PAFC-é és a Paksé 1500 alatt, a Mezőkövesdé és a Kisvárdáé 2000 fölött. A (COVID-mentes időkben) jó stadionkihasználtságú Kisvárda és Mezőkövesd a lokálpatriótákat megnyerte magának, de nehéz látni a növekedési lehetőséget. Azt leginkább a pályán aratott sikerek hozhatnak.
S hogy az utánpótlásról is szót ejtsünk: az NB I-ben szereplő "kisvárosi csapatok" közül a felcsútiak és a kisvárdaiak akadémiája is bekerült az államilag elismertek közé. Ez a tao-támogatásokat bőségesen élvező, remek infrastruktúrájú, a Double Pass auditáló cég által a legjobb, első klaszterbe sorolt utánpótlás-képzésű Puskás Akadémia esetében nem meglepetés, a Double Pass által a harmadik klaszterbe sorolt, jó kárpátaljai kapcsolatokat kiépítő kisvárdaiak esetében már inkább az. A Paks és a Mezőkövesd nem került be a tízes körbe.
EMELNI VAGY SEM?
Csányi Sándor megjegyzése is mutatja, hogy az MLSZ figyelmét sem kerüli el az NB I összetételének problémás volta. A szövetség eszközei gyakorlatilag egyvalamire korlátozódnak: a létszámemelésre, amely viszont egyelőre nincs terítéken, hisz a bajnoki rendszer stabilitása is fontos.
A tizenkét csapatos élvonallal javult a színvonal, kevesebb felé kell elosztani a központi forrásokat, a klubok jobb játékosokat tudnak igazolni. Még az is lehet, hogy a koronavírus-járvánnyal járó anyagi-piaci nehézségekből jól jön ki a magyar futball, hiszen a kormány döntéseivel rendre jelét adja, a sportot továbbra is stratégiai, kiemelt ágazatként kezeli. Pénzbősége és jó infrastruktúrája miatt a magyar NB I "felszívhat" olyan játékosokat, akik szakmailag erős, ám megrendült vagy bizonytalan anyagi helyzetű ligákból érkeznek. Ha csak a bajnokság erősségét, az "éles", nagy téttel bíró mérkőzések számát nézzük, alighanem a 12 csapatos NB I a megfelelő megoldás.
Ugyanakkor a 12 csapatos mezőny, a légióskorlátozás eltörlése és a kiesés elkerüléséért folytatott kiélezett verseny nem a magyar, pláne a fiatal magyar játékosoknak dolgozik. Február 1-ig (ez a téli átigazolási időszak felezőpontja) 25 új légiós érkezett az NB I-be, azaz pont egy keretnyi játékos. A 2020–2021-es bajnokságban majdnem pontosan 50-50 százalék a Magyarországon és határon túl született játékosok aránya a játékperceket tekintve. A téli átigazolások átbillenthetik a mutatót a légiósok irányába, s ez akkor sem ideális, ha a határon túli magyarokkal és hazánkban letelepedő, magyar állampolgárságot szerzett játékosokkal kedvezőbb a mérleg.
Az MLSZ próbálta korábban ösztönzőkkel játéklehetőséghez juttatni a fiatal játékosokat, de ennek is megvolt a hátulütője – a szövetség a légiósok regisztrációjára vonatkozó korlátozás eltörlésével, a "fiatalszabály" eltörlésével végül bedobta a gyeplőt. Bizarr módon egy világjárvány segítette a fiatalok szerepeltetését ebben az idényben, hiszen a koronavírus csapatok sorát tépázta meg, és az utánpótláskorúakhoz kellett nyúlni. A Puskás Akadémia ifjoncai szinte jobb benyomást keltettek, mint az "első sor" …
Megvan a veszélye annak, hogy az NB I tizenkettes tagsága "majdnem zárt klubbá" válik és alig cserélődik - az olló túl nagyra nyílhat a legtöbb másodosztályú csapat számára, a színvonalkülönbség már így is nagy. A tizennégy vagy tizenhat csapat valamelyest "hígítaná" a mezőnyt, ám alighanem több lehetőséget kapnának magyar játékosok.
Az, hogy nagyvárosok "állnak sorba" az NB I-ért hosszú ideig, látogatottsági-nézettségi okból sem lehet érdeke a szövetségnek. Pláne, hogy az MLSZ 2011-es stratégiai tervében szinte utópisztikus, nyolcezer fölötti átlagnézőszámot célzott meg az NB I-ben, ezt később hatezerre módosította (ez sem jött össze), de ehhez is kellenének a nagyobb piacok és a tradicionális vidéki csapatok.
Ugyanakkor a magyar futball sajátos "buborék" helyzetét mutatja, hogy az UEFA európai futballkörképe szerint a 2018-as pénzügyi évben a bevételek csupán 3 százaléka származott jegyértékesítésből. Mondhatni, ebből a szempontból mindegy, hogy egy csapat Felcsúton, Pécsett vagy Szegeden működik.
Az átrendeződések és tulajdonosváltások (kevés csapat volt az elmúlt másfél évtizedben, amelynek nem változott a háttere) a jelenlegi helyzeten is módosíthatnak. Az NB II-ben a feljutás esélyese a DVSC és a Vasas – a magyar futballtörténet ötödik és hatodik legeredményesebb klubja –, mindkét klubnál hosszú távú élvonalbeli berendezkedésre készülnek, és ehhez az anyagi és az infrastrukturális háttér is adott. A DVTK mögött új tulajdonosi kör áll, mely a téli igazolások alapján nem sajnálja a pénzt arra, hogy Miskolcon továbbra is legyen élvonalbeli csapat. Pécsett, Győrött, Szombathelyen, Nyíregyházán vagy Szegeden várnak a lehetőségre, amely ebben az idényben aligha jön el. A kisebb települések NB I-es csapatait leginkább két veszély fenyegeti: kiesnek, pont akkor, amikor megerősödik egy NB II-es, nagyvárosi klub háttere, illetve radikálisan megváltozik a politikai-gazdasági környezet, de ez az egész magyar futballt érintené, nem kizárólag ezeket a klubokat.
Kérdés, nyílik-e a kapu, és ha igen, mikor – mert lehet, hogy a jelenlegi helyzet kortünet, de a vidéki nagyvárosok első számú csapatainak hosszas, alacsonyabb osztályú szereplése már inkább kórtünet lenne…
