Ugyan populista módon az Orbán-kormány kizárólag problémaként állítja be a migrációt, könnyen vitába lehet szállni ezzel az állásponttal. Elég megnézni, hogy honnan mennyi külföldit engednek be mégis a hazai munkaerőpiacra.
Emlékezhetünk az elhíresült "Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!" kékplakátos kampányra. Az akkoriban elég nagy visszhangot keltő propagandához azóta is tartja magát a kormány. Sziklaszilárd elhatározása ugyanis, hogy a Magyarországon egyre nagyobb problémát jelentő munkaerőhiányt hazai forrásokra támaszkodva oldja meg.
Egyrészt a piacon meglévő tartalékokat mozgósítaná különféle intézkedésekkel: munkára fogná a nyugdíjasokat, kismamákat, piaci állásokba terelné a közmunkásokat és az államigazgatásból leépített dolgozókat is. Bár ez így meglehetősen egyszerűnek hangzik, valójában mindegyik társadalmi csoportot illetően felmerülnek olyan akadályok, melyeket nem lehet pusztán adózási és adminisztrációs könnyítésekkel egyik napról a másikra leépíteni.
A kismamák esetében a bölcsödei férőhelyek számák kellene növelni (Orbán Viktor a februári évértékelőjén jelentette be a családvédelmi terv részeként, hogy 2021-ig 21 ezer új férőhelyet hoznak létre), nagyobb teret kellene továbbá kapnia a részmunkaidős foglalkoztatásnak, a távmunka lehetőségének. A nyugdíjasok esetében az életkorukból fakadóan a teherbírásuk a kérdéses, amit például a részmunkaidős foglalkoztatás elterjedése oldhatna meg. A közfoglalkoztatottaknál pedig leginkább a képesítésük és a szaktudásuk jelenti a problémát, a cégek ugyanis nem ezt a fajta tudást keresik. Az államigazgatásból leépítetteknél hasonló nehézségek vetődnek fel, szaktudásuk nem feltétlenül egyezik ugyanis a piac igényeivel.
A munkaerőpiac jelenleg rendelkezésre álló tartalékai mellett a gyerekvállalás ösztönzésével, a demográfiai fordulat megvalósításával kerülné el az Orbán-kormány, hogy a jövőben hasonlóan nehéz helyzet álljon elő. Túlzott reményeket fűznek azonban ahhoz, hogy anyagi ösztönzőkkel tudják növelni a gyermekvállalási hajlandóságot; de még ha sikerülne is, ennek eredményéből a munkaerőpiac csak évek múltán profitálhatna.
A gyerekvállalási kedv ma már kevésbé gazdasági "probléma", sokkal inkább egyfajta korszellem, hiszen még az olyan, nálunk fejlettebb nyugati országokban is csökken, ahol stabilabb a szociális háló, jobbak a tanulási és gazdasági lehetőségek. A fejlett világ társadalmai sorra ugyanilyen gonddal küzdenek, sőt a 2,1-es termékenységi ráta - ami az adott ország népességének szinten tartásához szükséges - jellemzően közép- és dél-amerikai, afrikai, közel-keleti országokra jellemző, míg nálunk 1,53-es ez a mutató. Pozitív demográfiai trendek pedig főként az elmaradott régiókat jellemzik ma már.
Rövid távon tehát meglehetősen korlátozott a munkaerőhiány csökkentésére irányuló kormányzati lehetőségek száma, így belátható, hogy a határokon túlról érkezőkre, mint potenciális munkavállalókra szükség van. Ezt - bár a kormány nem kommunikálja - különféle statisztikák alapján a kabinet is belátja. Tavaly ugyanis megduplázódott a munkavállalási szándékkal érkező külföldiek száma Magyarországon, ráadásul a Pénzügyminisztérium megemelte azt a keretet is, ami az egyszerre hazánkban foglalkoztatható külföldiek kontingensét határozza meg, miközben újabb szakmákba engedte be őket. Igaz, a tárca közlése szerint ezt a keretet nem használják ki a vállalkozások.
A háttérben tehát a munkaerőpiac problémájából fakadó kényszer miatt a kormány mégis megnyitotta a kapukat a külföldi munkavállalók előtt. Bár ezt a fajta gazdasági migrációt nem illik keverni azzal a tömeges bevándorlással, melynek csúcspontja 2015-ben volt, a kormány mégis hangzatos plakátszövegekkel kampányolt a külföldiek munkavállalása ellen.
Azt, hogy mennyire szüksége van a magyar munkaerőpiacnak a külföldi munkavállalókra - rövidebb távon legalábbis mindenképp, amíg beérnek a kormányzati erőfeszítések -, egy hazánkat nem érintő, kanadai bevándorlási helyzetet elemző OECD-kiadványban elrejtett ábra világosan megmutatja. A grafikon szerint ugyanis
majdnem harmadával kevesebb ember lép be a magyar munkaerőpiacra, mint ahányan kilépnek.
Bár ez az elöregedő és fogyó társadalomból egyenesen következő megállapítás, mégis rávilágít a probléma súlyosságára, hogy Magyarországon kívül egyedül Japánban rosszabb a munkaerőpiac állapota az életkorból fakadó fluktuációt tekintve.
Hazánkhoz hasonlóan súlyos a probléma Lengyelországban is, és 20-30 százalék közötti az olasz és a német munkaerőpiac deficitje is. Mint ismeretes a bevándorlásellenes hazai kormányzati nyilatkozók rendre Németország gyakorlatával példálóznak, a lengyel gondok súlyossága pedig azért pikáns, mert a munkaerőpiaci feszültségek enyhítése érdekében az ország modern történelmében eddig nem látott, rekord mennyiségű bevándorlót fogadott be csendben. Mindeközben a kormánypárt 2015-ben a "Lengyelország a lengyeleké" retorikával jutott hatalomra és azóta is bőszen kardoskodik a bevándorlás ellen.
A lengyel helyzet kísértetiesen hasonlít a hazaihoz, bár a beengedett ukránok számát tekintve a lengyel kormánypártot jobban lehet kétarcúsággal vádolni, mint az Orbán-kormányt. Ha ugyanis mindent összevetünk, akkor nagyjából legfeljebb 100 ezer körül mozoghat azon külföldi munkavállalók száma, akik előtt a magyar kormány különféle módon megnyitotta a munkaerőpiac kapuit.
Ha a grafikon másik végét nézzük, több európai országot is találni, ahol a munkaerőpiacra belépők száma meghaladja az életkoruk miatt kilépőkét. Ezen országok az Európán belüli munkavállalási célú vándorlás célpontjai:
- Dánia,
- Írország,
- Egyesült Királyság,
- Norvégia.
A legnagyobb munkaerőpiaci többlet Mexikót, Törökországot és Izraelt jellemzi, sorrendben 201, 131 és 86 százalékos a plusz, melyek közül egyedül Izrael az, ahogy a demográfiai folyamatok eredménye is megmutatkozik a munkaerőpiacon: a legutóbbi adatok szerint az izraeli népesség a születésszámok alapján nemcsak szinten tudja tartani magát, de gyarapodnak is. Törökország pedig a jelenkori népességvándorlás egyik fő állomása, amiből fakadóan lehet ilyen kiugróan magas a munkaerőpiaci többlet. Önmagában ugyan jól hangzik, hogy a piacnak nem kell megküzdenie a munkaerő-hiánnyal, ám az ilyen fokú túltelítettség sem kedvező, hiszen a munkahelyek leértékelődését és magas munkanélküliséget von maga után egy ilyen helyzet.
