9p

Nem könnyű éveken van túl a könyvkiadói szakma. Megnéztük, hogy 2021-ben, a Covid negyedik-ötödik hulláma közt hajózva, és a papírhiány, valamint a papír árának emelkedése közben ki, hogyan teljesített. A számokat elnézve úgy tűnik, az olvasási kedv nem csökken, az irodalom egyfajta reneszánszát éli.

Az összeállításunkban szereplő könyvkiadók közül a legnagyobb nyereséget a Libri-Bookline, a Helikon, és a Magvető érte el. Nettó árbevételben az első három helyen a Líra, a Libri-Bookline, és a Libri áll. (Itt jelezzük, hogy a könyvkiadók teljes képe még kerekebb lenne, ha minden céget belevehettünk volna összeállításunkba, de helyhiány miatt próbáltunk az igazán relevánsakra összpontosítani.) 

LÍRA-CSOPORT

2021-ben a Líra Csoporthoz tartozó kiadók könyvei közül Dragomán György Főzöskönyve volt a sláger, a szépirodalom rajongói Vámos Miklós és Bereményi köteteit keresték leginkább, a gyerekeknek a Nyúl Péter-könyvek és a Bori-sorozatok jöttek be leginkább. A külső kiadók könyvei közül Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors, Bödőcs Tibor új regénye és Matthew McConaughey életrajzi írása követett. De sokan keresték Krausz Gábor szakácskönyvét, vagy a Halott Pénz együttest bemutató Na még mit nem? című kötetét, vagy Kati Marton Merkel-életrajzát is.

Szóval volt mivel hasítania a Líra Könyv Zrt.-nek, így éves forgalmának növelése mellett 100 millióval több profitot termelt 2021-ben, ami 397 millió forint lett adózás után. Így nem csoda, ha épp 100 millió forint osztalékot ki is fizetnek. 

A Líra-csoportba tartozó többi kiadó teljesítménye azonban elég hullámzó képet mutat.

  • Hiába csökkent csak kis mértékben az Athenaeum Kiadó forgalma, ez elég volt, hogy 82 ezer forintos veszteséggel zárja az évet.
  • A Rózsavölgyi és Társa Kiadónak tavaly sem sikerült nyereséget termelnie, igaz, a 2020-as 93,7 milliós mínusz helyett 2021-ben már csak 22,5 millió lett a veszteség. Mindez jövőre talán nyereségbe is átfordulhat, hiszen a kiadó egyik tulajdonosa, az ország legnagyobb múltra visszatekintő privát művészügynöksége, a Pentaton Művész- és Koncertügynökség tavaly új szolgáltatással bővítette tevékenységét, amikor megnyitotta a Pentaton Hangstúdiót.
  • A Magvető Kiadónak némileg csökkent a nyeresége, így tavaly 60,9 millió maradt a zsebükben, ennek ellenére 120 milliós osztalék kifizetéséről döntöttek.
  • A gyermekkönyvekben sikeres Manó Könyvek Kiadónak még jobb lett 2021, mint előtte, jelentős forgalomnövekedés mellett 183,1 millió forint nyereségük keletkezett.

  • A Corvina Kiadó tavaly új ügyvezetőt kapott Király Levente író, költő, korábbi szerkesztő személyében, ám korántsem biztos, hogy már ennek a személycserének köszönhető az, hogy a 2020-as 47,5 milliós veszteséget tavaly sikerült 2,4 milliós nyereségbe fordítania.
  • A Partvonal Kiadó is nyereséges lett, bár 8 millióval kevesebb, mint a 2020-as profitjuk.
  • A Generál Press viszont több, mint 10 millióval múlta felül 2020-at, így 44,1 milliós nyereséggel zárta az évet.

LIBRI-BOOKLINE

A Librinél is első helyet foglalt el az Örökölt sorsok, de töretlen a sikere Edith Eva Eger: A döntés című művének vagy Almási Kitti: Ki vagy te? című írása, ahogy Kepes András: A boldog hülye és az okos depressziós című alkotása is. Szépirodalmi témában tavaly Náray Tamás: Volt egyszer egy varrodám, Bödőcs Tibor: Mulat a manézs, illetve Delia Owens: Ahol a folyami rákok élnek című műve volt a legkeresettebb. De Presser Gábor önéletrajzi kötetének második része és Dezső András legújabb oknyomozó kötete, a Fedősztori is nagyon ment. 

Ennek ellenére a Libri-Bookline nyeresége jelentősen megtorpant, hiszen 1,9 milliárdról 802 millióra esett vissza.

A Bookline még 2013-ban vásárolta meg egy összetett tranzakció keretén belül a Libri Csoportot, amely magába foglalja a Park Kiadót, a Helikon Kiadót, a Kolibri Gyerekkönyvkiadót, a Diafilmgyártó Kft.-t és az egyre közismertebb Libri Kiadót. 2016-ban a társaság Libri-Bookline Zrt. néven folytatta tevékenységét,

2021. szeptember 30-án pedig a Libri Könyvkiadó Kft-be olvadt a Helikon Kiadó, a Kolibri Kiadó, Park Kiadó, a Jelenkor Kiadó és a Sárközy Kft. Laikusoknak és civileknek kicsit ágas-bogas a történet, de ezen kívül még olyan közös vállalkozásai is vannak, mint az E-Könyv Magyarország Kft., a Jaffa Kiadó és a Scolar Kiadó.

  • Az 52 fős Libri Könyvkiadó a forgalom növelése mellett 89,2 millióval magasabb nyereséget, 513,4 millió forintot termelt, melyből 600 milliós osztalékot ki is fizet.
  • A HELIKON Kiadó nyeresége csökkent, de még így is 62,8 millió forint lett.  
  • A Kolibri Gyerekkönyvkiadó, amely jelenleg az egyik legfeltörekvőbb cég ezen a területen, jóval kisebb forgalomból tudott jókora nyereségugrást meglépni, ami azt jelenti, hogy igen hatékonyan gazdálkodott. A cég 66,2 millióról 127,9 millióra növelte profitját, pedig a beolvadás miatt csak 9 hónapot ölel fel a beszámoló.
  • A Park Könyvkiadó is jól húzott, ők szintén kisebb forgalomból szinte megduplázták nyereségüket, ami így 54,3 millió forint lett.
  • A Jelenkor olyan szempontból sikeres évet tudhat maga mögött, hogy a korábbi 28,3 milliós vesztesége tavaly -4,7 millió forintra olvadt.

  • Sárközy és Társa: igaz, alacsony számok mellett, de forgalmát és nyereségét is növelte. A névadó Sárközy Bence egyben a Libri Kiadói Csoport társtulajdonosa, kiadási igazgatója is, felesége a közismert Farkasházy Réka színésznő.
  • Az E-könyv Magyarországnál tavaly a nettó árbevétel növekedése sem volt elég, hogy a nyereség nőjön, ezért végül 12,1 millió forinttal zárták az évet.
  • A Jaffa Kiadó tavaly kevésbé hasított, hiszen forgalma több, mint 100 millióval, nyeresége pedig több, mint 20 millió forinttal esett vissza. Ezzel együtt is úgy döntöttek, hogy a 30,7 adózott eredményt, valamint 29,2 milliót az eredménytartalék terhére, összesen 60 millió forintot az egyes törzsbetétek arányában felosztanak.
  • A Scolar Kiadó, amely több mint 20 éve értékesíti a Ravensburger német játékgyártó és könyvkiadó könyveit is, nagyon jót ment, forgalma és nyeresége is egyaránt nőtt.  

ÉS A TÖBBIEK ...

A Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, - amelybe 2019-ben a Dinasztia Könyvkiadó olvadt be -, nyereségét 112,3 millióra tudta növelni. Vezetője a híres gyermekkönyvíró Janikovszky Éva fia, Janikovszky János. A Forbes cikke szerint nem csak a gyerekirodalomban volt érdekelt, egykor az övé volt az első luxusüzlet az Andrássy úton: a férfiruhákat áruló Zegna még a Louis Vuittonnál is előbb nyitott, ráadásul magyar tulajdonban, franchise-rendszerben.

Az ezoterikus tartalmakat népszerűsítő Édesvíz Kiadó 70 millióval több forgalma (757,5 millió) mellett kicsit halványabb profitot tehetett zsebre, de azt a 35 millió forintot osztalékban ki is veszi.

A Holnap Kiadó nyeresége 25 millióval visszaesett, így most csak 2,1 millió forint lett.

A 2021-ben 200 millió forintos tőkeemelésen átesett 40 fős Kossuth Kiadónak jókora veszteséget kellett lenyelnie. A 2020-as 20,6 millió után tavaly 51,8 milliós mínuszt gyűjtött be. De beszámolójukban azt írják, hogy az eladhatatlan készletek leírásával magyarázható negatív eredmény nem veszélyezteti a Kossuth Kiadó folyamatos működését.

Az MNB alapítványokhoz tartozó Pallas Athéné Könyvkiadó mind forgalomban, mint nyereségben visszaesett, de még így is a pozitív tartományban maradt.  

Az 56 főt foglalkoztató, és a Frei-könyveket is megjelentető Alexandra Könyvesház és Kiadó egyik tulajdonosa, Matyi Dezső az Opten szerint 2022. április 30-tól 3 évig eltiltás alá került. Az Alexandra fontos szereplője volt a magyar könyvpiacnak, annak közel harmados szelete volt a cégcsoporté, több mint 80 boltjuk működött az országban. A Telex tavalyi cikke szerint a szakmában elterjedt hírük azonban elég rossz volt: a kritikusok szerint rendszeresen csúsztak a szerződéses kifizetésekkel, akár hónapokat, fél éveket is. A cégvezetéstől eltiltott Matyi Dezső helyett már lánya, Matyi Alexandra irányítja a vállalkozást, és úgy tűnik, nem is olyan rosszul: forgalmuk 1,7 milliárdról 2 milliárdra nőtt, nyereségük pedig 49,6 millióról 216,4 millióra, ami elég brutális növekedést jelent. Jóváhagyott osztalékukból 112,2 millió forintot az Alexandra Holding Zrt. részére, 57,8 milliót pedig a 2021. december 24. napján elhalálozott id. Matyi Dezső (Alexandra nagypapája) végrendeleti örököse részére jár.

Egyébként 2022 februárjában a Glamour magazin visszavonta az Alexandra Kiadó vezetőjének jelölését a Glamour Women of the Year 2022 – Az év vállalkozója díjára, miután a hazai könyvkiadói szakma néhány szereplője tiltakozott. Matyi Alexandra nem hagyta szó nélkül jelölésének visszavonását, akkor Facebook-oldalán írta ki magából gondolatait.

Az Alexandra-csoporté a minőségi irodalommal foglalkozó, 14 fős Európa Kiadó, amelynek 2021. december 31-től az Alexandra Holding Zrt. 83,43 százalékban tulajdonosa. 855,3 milliós nettó árbevétel mellett a 235,2 milliós nyereséget csináltak.

Az 1955-ben alapított Műszaki Könyvkiadó, ahol 31 fő dolgozik, szépen hasított tavaly, 303 milliós profitjából 200 millió forintot osztalékként ki is vesznek.

A Pozsonyi Pagony közel 100 milliós nyereségcsökkenést élt meg 2021-ben, de még így is 176,5 milliót könyvelhetett el. Összehasonlító táblázatunkban is ők szerepelnek, bár meg kell jegyezni, hogy Pagony Kiadó néven 2021 februárjában jegyeztek be egy új céget szinte ugyanazok a tulajdonosok, s ez is szépen teljesített. A nem egészen teljes évben 337,8 milliós forgalom mellett 107,7 milliós nyereséget produkáltak.

Itt kell megjegyeznünk, hogy lapunk egyik szerzője, Bendl Vera egyébként a Pagonynál tavaly megjelent egyik, 0-6 éves korosztálynak szóló könyvéért kapta meg az Év gyerekkönyv szerzője megtisztelő címet. 

Az Akadémiai Kiadó Zrt., amelyben az MTA már csak 26 százalékban tulajdonos kicsivel halványabb teljesítménnyel, de így is 1,8 milliárdos forgalom mellett 520,2 milliós nyereséget csinált, (osztalékként ki is fizetik), igaz, ez 158 millió forinttal lett kevesebb, mint 2020-ban. Beszámolójukban azt írják: az export árbevétel stabil növekedése a jó minőségű tudományos tartalmakkal indokolható. Nyereségcsökkenés okaként az ingatlan értékesítés miatti magas 2020. évi osztalékfizetést jelölik meg.  

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!