4p

Amióta újra állami tulajdonban van a mezőhegyesi ménesbirtok, azóta folyamatosan csökken a bevétele, tavaly már alig lett nyereséges. Pedig dől az állami támogatás és jelentős beruházásokkal modernizálnak.

A tervezetthez képest csaknem egymilliárd forinttal kevesebb lett 2019-ben a Lázár János kormánybiztos által felügyelt mezőhegyesi ménesbirtok árbevétele - derül ki a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. beszámolójából. Az állam által 2016-ban 2,1 milliárdért forintért felvásárolt ménesbirtok 2019-re eredetileg 5,8 milliárd forint árbevétellel kalkulált, de csak 4,9 milliárd forint lett végül a cég forgalma.

Ez sok éves negatív rekord, hiszen 2016-ban még 6,8 milliárd forint volt az árbevétel, ellenben amióta állami kézben van a ménesbirtok, folyamatosan esik a forgalom: a 2018-as 5,6 milliárd forintról sikerült most kicsivel 5 milliárd forint alá kerülni. Magyarázat persze van.

Jelentősen javult a termelés hatékonysága, azonban a megnövekedett amortizáció, oktatási intézmény fenntartási- és lótenyésztési költségek, valamint a vetőmagfeldolgozó üzem vásárlása miatt megváltozott hibridkukorica értékesítési modell hatása (a 2019. évben termelt vetőmag jelentős részének értékesítése a feldolgozás miatt csak 2020. üzleti évben realizálódik) a 2019. évi eredményt terhelik - olvasható a beszámolóban.

Tehát a tavaly termelt vetőmagot idén adják el. Nagyon kicsin múlt, hogy nem lett veszteséges a ménesbirtok: a 2018-as 413 millió forintos profit 2019-re 18 millió forintra olvadt. Pedig állami támogatásban igazán nem volt hiány, az állam három év alatt 26 milliárd forint tőkét biztosított a társaság számára. A beszámolóban említett vetőmagamfeldolgozó üzem megvétele sem volt éppen két fillér.

  • A 2019. június 28-án a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. megvásárolta a Limagrain Hungary Kft. 100 %-os üzletrészét 25 millió euró vételárért és a szerződésben kötelezettséget vállalt 1,5 millió euró tagi kölcsön visszafizetésére - derül ki a beszámolóból.

A magyar állam képviseletében Lázár János, a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos vezette a tárgyalásokat. A politikus szerint az üzletrész visszavásárlásával nemzetstratégiai célok megvalósításához kerültünk közelebb. Ez a cél nem kevesebb, mint a vetőmagágazat meghatározó egységeinek birtoklása.

A vételár eddig nem volt ismert: a 25 millió euró több mint 8 milliárd forint, ennyit fizettek ki a francia termelők által irányított Limagrain vállalatnak. A Limagrain Hungary társaság a 2018. június 30-ával zárult üzleti évben 1,4 milliárdos árbevétel mellett 100,6 milliós adózott eredményt produkált. 

A Ménesbirtok feladata a Mezőhegyesen kialakult, védett őshonos magyar lófajták tenyésztése, genetikai értékének megőrzése, a nóniusz, a gidrán, a furioso, valamint a magyar sportló és ügető fajták ménesének kialakítása és fenntartása - szól a birtok bemutatkozása.

A beszámolóból kiderült, hogy 2018 óta folyamatosan csökken a ló állomány nagyságrendje. A kancák száma 2018-ban 138 darab volt, ez 2019 végére 104 darabra csökkent. Míg a mének száma a 2018-as 19 darabról 14-re csökkent. Idén nagy terveik vannak: 2020-ra tervezték egyebek mellett a szarvasmarhatelep építésének befejezését, a vetőmagüzem továbbfejlesztését és több épület energetikai korszerűsítését.

Robotok fejnek

A két precíziós állattenyésztési feltételeket biztosító istállóban összesen 880 tejelő szarvasmarhát tudnak majd elhelyezni a vízágyas kialakítású pihenőtérben, a fejést pedig robotok végzik. Az új rendszert a szarvasmarháknak is meg kell tanulniuk, így várhatóan nyárra lesz teljes a létszám az új helyen. A technológiaváltás miatt mintegy 60-70 egyeddel csökken az állomány a jelenlegihez képest, ám a hozam növekedése, az ahhoz szükséges inputanyagok mennyiségének, illetve a költségek csökkenése miatt a termelés és az eredmény növekedésére számítanak - olvasható a ménesbirtok februári hírei között. Kérdés, hogy a koronavírus-járvány miként módosította ezeket a terveket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!