2p

Nincs ok az örömre.

Nem sok köszönet volt a héten megjelent második negyedéves GDP-adatban, hiszen ahogy arról elemzéseinkben is írtunk, a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakit. A Kormányinfón Gulyás Gergely magyarázta a gyengécske bizonyítványt, elsősorban a háborút hibáztatva, azt azonban még ő is elismerte, hogy a gazdaság teljesítményét kiemelkedőnek biztosan nem lehet nevezni.

A GDP-adat kapcsán a hét ábrájában az Eurostat éves, egy főre jutó tényleges GDP értékét vettük górcső alá: azaz azt, hogy egy adott évben mekkora volt a gazdaság teljes végső kibocsátásának – azaz az áruk és szolgáltatások összértékének – aránya az adott év átlagos népességéhez viszonyítva.

Mint azt grafikonunk is mutatja, Magyarországnak ezen a téren sem lehet elégedett, több évre visszamenőlegesen az a tendencia, hogy hazánk a régióban csak Romániát tudta megelőzni, míg a korábban gyengébben teljesítő Horvátország már le is hajrázott minket. Végül az is beszédes, hogy az EU-s átlag teljesen más dimenziót képez a régióhoz viszonyítva: ez is azt igazolja, hogy az Európai Unió egységén belül is óriásiak a gazdasági különbségek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!