2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Magyarország modell Szerbia számára - mondta Aleksandar Vucic szerb államfő csütörtök este a Budapesti Demográfiai Csúcs alkalmából tartott gálavacsorán. Novák Katalin köztársasági elnök házigazdaként azt emelte ki, hogy a két országot stratégiai partnerség fűzi egymáshoz.

A szerb államfő hangsúlyozta, sokat tanultak Magyarországtól, és köszönik az elkötelezettséget, a Szerbiának nyújtott támogatást. A magyar köztársasági elnök úgy fogalmazott: "Aleksandar Vucic a kezdetektől velünk van." Magyarország és Szerbia mostani viszonya jól mutatja, miként volt képes a két ország túllépni a történelmi tragédiákon és eseményeken, és "példamutató módon összefűzni erőit". Hozzátette: közös reményük, hogy képesek lesznek megfelelni a demográfiai kihívásoknak.

A szerb államfő a kétnapos budapesti tanácskozással kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy Szerbia nagyon rossz helyzetben van, de talán mégsem annyira, mint néhány évvel ezelőtt. "Növeltük az anyáknak, illetve a gyerekek után járó pénzügyi támogatást, ami az elmaradottabb, szegényebb régiókban hozott eredményeket, a nagyvárosokban azonban sajnos nem sikerült előrelépnünk a demográfiai mutatókban" - mondta,

Követendő példa az országunk? Fotó: Depositphotos
Követendő példa az országunk? Fotó: Depositphotos

Aleksandar Vucic szerint további támogatásokat kell biztosítani a családok, a hagyományos értékek védelméért. A demográfiai csúcson csütörtökön elhangzott beszédek, köztük Novák Katalin felszólalása is ebbe az irányba mutatott - mondta. Hozzátette, jelentős figyelmet kell fordítani arra a harcra is, amelyre a közösségi médiában tapasztalható negatív tendenciák miatt van szükség. Egy példát említve különösnek nevezte, hogy egy macska vagy egy kutya több like-ot kap, mint egy kisgyerek.

A szerb államfő azt mondta, új utakra, elgondolásokra van szükség, hogy áttörést lehessen elérni, ezért ajánlja mindenkinek a mostani, már ötödik alkalommal megszervezett budapesti konferenciát. "Brüsszeli programom miatt csak késve tudtam Budapestre érkezni, de rögtön találkoztam Orbán Viktor miniszterelnökkel" - mondta. "A szerb-magyar kapcsolatok minden tekintetben történelmi csúcsponton vannak - jelentette ki, hozzáfűzve, sokat tanulnak a magyar emberektől, "követendő modell számunkra, amit Magyarország tesz". (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!