2p

A büdzsét nem a Parlament rendkívüli ülésszakán, hanem kormányülésen írják át.

Nem kell alkalmazni az államháztartási törvénynek a költségvetés előkészítésére szerkezetére, tartalmára vonatkozó rendelkezéseit az olyan tervezet (mely gyakorlatilag egy új költségvetést jelent) megalkotásakor, mely veszélyhelyzet alatt

a központi költségvetés bevételi vagy kiadási főösszegének megváltoztatására vagy a költségvetési hiány mértékének növelésére irányul.

Az erről szóló kormányrendelet a csütörtök éjszakai Magyar Közlönyben jelent meg.

A friss jogszabály viszont leszögezi, „biztosítani kell az átlátható és észszerű részletezettségre vonatkozó követelményeket, és azt, hogy a tervezet – e követelményeknek megfelelően – illeszkedjen a központi költségvetésről szóló törvény szerkezetéhez”.

Az új költségvetési tervezetet Varga Mihály pénzügyminiszter int az államháztartásért felelős miniszter a költségvetési fejezeteket irányító vezetőkkel egyezteti, és nem irányulhat a nem a Kormány irányítása alá tartozó költségvetési fejezetek bevételi vagy kiadási főösszegének megváltoztatására.

Az új rendelet nagyobb felelősséggel ruházza fel a Költségvetési Tanácsot, a tervezetet többször megkritizálhatja, és

csak akkor hirdethető ki a tervezet (vagyis az új költségvetés), ha arra a Költségvetési Tanács is hozzájárulását adja.

Az új költségvetés megalkotásához nem hívják össze a parlamentet. Fotó: Máthé Zoltán / MTI
Az új költségvetés megalkotásához nem hívják össze a parlamentet. Fotó: Máthé Zoltán / MTI

A Világgazdaság emlékeztet, a jövé évi költségvetést

  • 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel,
  • 3,5 százalékos GDP-arányos hiánycéllal,
  • a bruttó hazai termék – a 2022 végén várható 76,1-ről – 73,8 százalékára csökkenő államadóssággal és
  • 5,2 százalékos inflációval tervezték,

ám jövőre 15 százalékos inflációval és 1-1,5 százalékos gazdasági bővüléssel számolnak.

Az Országgyűlés az őszi ülésszakot befejezte, és az átírt büdzsét a szokásoktól eltérően nem a Ház rendkívüli ülésszakán, hanem kormányülésen, rendeletben fogják megalkotni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!