3p

Nincs kizárva, hogy idén is láthatunk több méter magas, ezüst turult vonszoló testfestett férfiakat, hatalmas háromkerekű gyerekbiciklire épített csodaszarvast vagy diszkógömb ihlette arany óriás Szent Istvánt gurulni az Andrássy úton augusztus 20-án.

„Még nem köttetett szerződés az idei Szent István Nap programok szervezése kapcsán a produkciós cégünkkel, de zajlik egy egyeztető folyamat" - mondta Illés Gabriella, a tavaly erős kritikai visszhangot kiváltó ünnepi felvonulást rendező TulipánTündér Film & Event Productions Kft. vezetője és tulajdonosa a Népszavának

Arra már nem válaszolt a lapnak, hogyan indult az egyeztetési folyamat, pályázaton vagy felkérés alapján kezdődtek-e a rendezésről szóló tárgyalások.

Nem volt hiány bizarr felvonulókból tavaly. Fotó: MTI/Czeglédy Zsolt
Nem volt hiány bizarr felvonulókból tavaly. Fotó: MTI/Czeglédy Zsolt

Az, hogy tárgyalnak, mindenesetre jelzi: a kormányzat annak ellenére is bizalmat szavazna a cégnek, hogy a tavalyi vonulás egyszerre keltett derültséget, megbotránkozást és váltott ki erős kritikát.

Az, hogy az idei tervezett kiadások nem tudhatóak, nem teljesen meglepő. Hiszen még nem ismert a költsége a tavalyi rendezvényüknek sem, amely – saját leírásuk szerint – olyan „showműsorok látványvilágát idéző, különleges felvonulás” volt, amelyen „monumentális díszletek, installációk és szobrok, valamint sztárfellépők részvételével megelevenedett Magyarország alapításának története”.

A lap hivatkozik az Átlásztóra, amelynek sikerült megtudnia az MTÜ-től, hogy az egész rendezvénysorozatra tűzijátékostól, felvonulásostól, fesztiválostól összesen 11,78 milliárd forintot költöttek tavaly.

Ebből azért juthatott néhány tíz vagy akár százmillió a TulipánTündérnek is. A 2018-ban alapított cég három veszteséges év után a 2021-et végre 101,1 milliós nyereséggel zárta 442,7 milliós árbevétel mellett. Éppen jókor fordult termőre a vállalkozás, mivel Illés Gabriella másik, hasonló nevű cégét, a Tulipántündér Produkciós Non-Profit Kft.-t 2020-ban fizetésképtelenné nyilvánították és felszámolási eljárás indult ellene. 

A lap megtudta, hogy augusztus 19-én ismét lesz felvonulás az Andrássy út Hősök tere és Kodály körönd közti szakaszán. Nem marad el a divat fesztivál sem, az Orbán Ráhel barátnője által vezetett Magyar Divat- és Design Ügynökség szervezésében. 

Az ünnep előestéjén, 19-én este Leslie Mándoki ad koncertet a nem túl tágas budavári Szentháromság téren. Augusztus 20-án este "Európa legnagyobb tűzijátéka“ szórakoztatja majd a nagyérdeműt, de hogy mennyiből lesz a legnagyobb, arra nem kaptunk választ. A tervek szerint 35 percig fog tartani és lesz benne drón show és fényfestés is.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!