2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az orosz légvédelem nem tud mit kezdeni az ukrán drónokkal, az ukránokat viszont vámpírok is segítik a védekezésben. Háborús hírösszefoglaló.

  • További sikereket értek el az ukrán erők déli, délkeleti irányokban az orosz védelmi állások felszámolásában. Egyes értékelések szerint az ukrán egységek immár Robotnie elfoglalása után a térségben már bejutottak az első kiépített, Szurovikin-vonalnak is nevezett orosz védelmi vonalba, és így elkezdhetik annak felgöngyölítését.
  • Csütörtökön Moszkva mellett eltemették Dmitrij Utkint, a Wagner-csoport alapítóját és katonai parancsnokát, aki a kedden hasonlóan visszafogott külsőségek között eltemetett Jevgenyij Prigozsinnal együtt halt meg a múlt héten lezuhant repülőgépen. A szertartást az orosz katonai rendőrség kordonnal zárta el az érdeklődők elől.

  • Az orosz légvédelem számára nagy problémát jelent az ukrán drónok észlelése és semlegesítése a brit védelmi minisztérium értékelése szerint. Augusztusban legalább 25 dróntámadás ért orosz területeket, és az eszközök egy jelentős része el is érte a célját. A fejlemények feltehetően az orosz légvédelem működésének és elosztásának átgondolására kényszeríthetik az orosz katonai vezetést.

 

  • Az újonnan kinevezett brit védelmi miniszter, Grant Shapps „nagyon keveset tud” a védelmi politikáról és „elég sok időbe telik majd, mire felveszi a fonalat”, mondta róla egy korábbi brit vezérkari főnök.
  • Volodimir Zelenszkij hatályon kívül helyezte az illegálisan megszerzett, a katonai szolgálat elkerülését lehetővé tevő orvosi igazolásokat. Elmondása szerint több ezren szerezhettek kenőpénzért ilyen papírokat, és az érintettek egy része külföldre utazott az igazolások segítségével.
  • A Bloomberg értesülései szerint amerikai Vampire rakétarendszereket is használ Ukrajna az orosz drónok elleni küzdelemben. A Vampire rakétaindítókat akár platós teherautókra is fel lehet szerelni, és a lap szerint év közben érkeztek meg Ukrajnába, 40 millió dollár értékben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!