3p

Hogy a maszkviselés még mennyit dobna rá, az egyelőre nem ismert.

Amikor a koronavírus-járvány tavaly pandémiává vált, az egyik korai aggodalom az volt, hogy vajon mennyire veszélyesek megfertőződés szempontjából a repülőgépek. Annak ellenére, hogy voltak, vannak esetek, amikor egy utazó a repülőn fertőződik meg Coviddal, a kabinok a legtöbb esetben jól ventillált terek, jó levegőszűréssel, és nagy átlagban alacsony bennük a megfertőződés lehetősége. A légitársaságok egyik legkorábbi húzása pedig alapból az volt tavaly, hogy üresen hagyták a középső ülést - ez mondjuk a legöbb esetben nem volt nagy vállalás, hiszen főként tavaly tavasszal nagyon alacsony telítettséggel szálltak fel a gépek.

Most egy friss amerikai tanulmány a vírusrészecskék terjedését modellezte repülőgép-kabinokban, és arra jutott, hogy pusztán az, ha két utas között üresen hagyunk egy ülést, 23-57 százalékkal csökkenti a Covidnak való kitettséget. A tanulmány ráadásul nem számolt a maszkviseléssel. A kutatás eredményeit összefoglaló dokumentum most került fel az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (Centers for Disease Control and Prevention, CDC) oldalára.

A Wizz Air egyik gépe. Illusztráció. (Fotó: MTI/Ujvári Sándor)
A Wizz Air egyik gépe. Illusztráció. (Fotó: MTI/Ujvári Sándor)

Hogy a maszkviselési faktor kimaradt a frissen összeállított tanulmányból, azzal magyarázható, hogy az adatokat, melyeket feldolgoztak benne, még 2017-ben vették fel a Kansas State University munkatársai egy korábbi kutatáshoz. Ebben a kísérletben a kutatók a maszkviselés mellett a középső ülések kihagyásával sem számoltak, tehát szimplán azt nézték meg, hogyan terjedhet egy vírus repülőgépen "békebeli" helyzetben.

A kutatók ártalmatlan aeroszolos vírusrészecskéket juttattak be kétféle repülőgép-kabinba. Az egyik egy keskenytörzsű gépé volt, a másik egy szélestörzsűé. Az elsőt egyfolyosós repülőgépnek is nevezik, mert itt egyetlen folyosó fut az üléssorok között. A kabin utasterének szélessége 3 és 4 méter között van, és az ülés elrendezése a folyosó végéig 2–6 közötti. A másik kabin kétfolyosós, az utastér szélessége 5 és 6 méter közötti, általában 7–10 üléssorral, melyeket két folyosó tagol. Ebben a kísérletben a kisebb kabin esetében egy valódi gépben oszlatták szét a vírust, a nagyobb kabint pedig külön a kísérlet miatt építették fel.

A Kansas State University és a CDC tehát a fenti, négy éves adatokhoz nyúlt vissza, és ezek alapján modellezte le, hogyan alakul a vírusterjedés immár kihagyott középső ülésekkel, így jött ki a teljesen telített kabinhoz képest a vírusnak való kitettség 23-57 százalékkal való csökkenése. A most nem vizsgált maszkviselés természetesen tovább csökkenti a megfertőződés lehetőségét, de hogy hány százalékkal, azt egy külön kutatásban kellene megvizsgálni.

A CDC szóvivője kiemelte, hogy a vírusrészecskéknek való kitettség nem egyenlő a megfertőződéssel, és kijelentette, egyelőre nem ismert, hogy a kitettség-csökkentés milyen mértékben csökkenti a megfertőződés kockázatát. Azt azonban megerősíti ez a tanulmány is, hogy a távolságtartás igenis hatékony - a repülőgép-kabinokban is.

(NYT)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!